Nagyon jó könyvet olvasok most: Révai Gábor - Mesterek. Müller Péter és Popper Péter gondolatai nagyjából ugyanazokról a kérdésekről. 

Müller Péter és Popper Péter a gondolkodás sikerszerzői. Nem kell bemutatni őket. Műveiknek külön-külön is százezres olvasótábora van. Ezeken a lapokon találkoznak először. Mindketten a maguk módján vallanak magukról. A közösségről, amelyben társas magányunkat élik, erkölcsről, az emberi kapcsolatok démonairól és angyalairól, a "mai kocsmá"-ról, mestereikről, a mester-tanítvány viszony titkairól, hitről és kételyről, ezoterikus élményekről, a lét alapdilemmáiról. Nyíltabban, mint bármely írásunkban valaha is. Olykor mintha összebeszéltek volna, szinte szó szerint ugyanazt. Olykor homlokegyenest az ellenkezőjét. Ebből a disszonáns összhangból keveredik ki e könyv különös íze, egyedisége, értéke. 

Ebből szeretnék pár gondolatot megosztani mindenféle kommentár nélkül természetesen. 

"Megkérdezhetem-e ezek után egyáltalán, hogy szerinted milyenek az emberek, hogy neked mi jut az eszedbe arról a fogalomról, hogy erkölcs?

A "milyenek az emberek"-re azt tudom mondani, hogy én a mai embert ismerem, és amit eddig beszélgettünk az tulajdonképpen a mai emberről szól. A mai ember meglehetősen elveszett állapotban van. Elveszett azért mert mérhetetlenül kemény az egója. Nagyon magányos, csonthéjban él. Mérhetetlenül önző, az őrületig túl okos. Annyira okos, hogy az már elmebaj. Egy zárt rendszerben tekereg és nem lát ki belőle. Nehéz ma embernek lenni, és nehéz ezzel a mai emberi mentalitással élni. Az anarchikus emberhez képest mi valóban őrült majmok vagyunk. Azért mondom, hogy mi, mert magam is az vagyok.

Azt mondod, hogy a mai ember általános jellemzőihez képest sokadrangúak a különbségek. Sokkal fontosabb az, hogy miben egyformák mint az, hogy miben különbözőek?

Miközben mindenki szeretne külön én lenni, soha még nem volt ennyire az emberiség egy csordában. Csak erről az úgynevezett nyugati világról beszélek, amelyben élünk. Bár ez egyre jobban megfertőzte az egész keletet is. Ez egy elveszett civilizáció. Soha még ennyire közel nem volt egy történelmi korszak lejáródása, mint most. -az utca embere is tudja, hogy ez nem tarthat sokáig. Bármi történik a világban, akár holnap, senki nem fog meglepődni. Még akkor sem, ha egy kontinens elsüllyed. Képzeld el, milyen nehéz ma embernek lenni, ha csak a jövőtlenséget nézed. Eddig sosem volt jellemző az emberre, hogy nincs jövője. Most ez van. Soha nem volt jellemzője, hogy nem volt reménysége. Most ezzel kell számolni. A távlattalansággal. A folytathatatlansággal. Számolni kell az ezzel járó permanens szorongás-érzettel. Ezek mind-mind ránk jellemző alapvető tendenciák. (...) Ilyen hatalmas zűrzavarral, ekkora kétségbeeséssel, szorongással, amikor már minden létkísérlet kudarcba fulladt, lehetetlen erkölcsről beszélni. A legtöbb erkölcsről kiderül, hogy hazugságot takar. Hordozzuk magunkban mert a reflexeinkben ott él a tíz parancsolat, csak senki nem tartja be. És hiába öntjük le mindenféle mázzal ezt a mi erkölcsünket, ha egy kicsit is léleklátó szemmel nézel bele, meglátod mögötte az aberrációt.  Hol itt az erkölcs? Hol jelenik itt meg? Ki mondhatja azt, hogy ő valamilyen erkölcsi rendhez tartja magát? Elenyészően kevesen. Az erkölcshöz az kell, hogy az ember teljesen átlátszó legyen. Az az erkölcs. Ha én csak azért nem ütök vagy ölök meg valakit mert gyáva vagyok, nem azt jelenti, hogy jó ember vagyok, hanem azt, hogy gyáva vagyok. Ha átfut rajtam az a gondolat, ami a trabantos gyilkoson, hogy kiugrik a kocsiból, és lelövi a másikat, ha csak átszalad rajtam a gondolat, akkor az azt jelenti, hogy én már nem vagyok jó ember." (Müller Péter)

"Azt mondod, hogy értelmiségi nyavalygásból indult az egész?

Lehet. De lehet, hogy a kultúra nem is ad másra lehetőséget, ezért azt gondolom, hogy ez, amiben élünk, eléggé boldogtalan kultúra. -az emberek boldogtalanok, italba menekülnek, kábítószerbe, öngyilkosságba, tömegfanatizmusokba, ál-százszázalékosságba A kérdésre, hogy milyen a mai ember, úgy is válaszolhatok, hogy a mai ember menekülő ember. 

Annak ellenére, hogy ezerszer több lehetősége van, mint száz-kétszáz évvel ezelőtt. Nincs röghöz kötve, nics kötve semmihez. 

Tudod, hol van itt elbaszva a dolog? Ott, hogy az élet kellékeire terelődött a figyelem. Az élethez sok minden kell: kaja, lakás, fűtés, világítás, kocsi, na de aztán mégjobb kocsi kell, még nagyobb lakás, még szebb villa kellm még drágább és márkásabb ruha kell, és lassan az ember azt látja - erről a Hamvas nagyon szépen szokott írni - hogy az élet energiáit lekötik az élet kellékeinek a megszerzésére összpontosított energiák. De hogy ezek a kellékek tulajdonképpen mihet segítik őt hozzá, azt nem tudja. És közben meghal. Sok-sok kellék birtokában van, amiről azt hiszi, szükséges ahhoz, hogy ő jól és boldogan éljen, holott nem. Nem kell ennyi kellék az élethez. Én azt gondolom, hogy a fogyasztói társadalom a kellékek kultusza. Az élet kellékeinek a kultusza, de nem az élet kultusza. Félrecsúszás ez a kellékek irányába, amiben nagy adag önebcsapás, hamisság van. 

Neked van valamilyen erkölcsi alaptörvényed? Nem úgy értem, hogy neked személyesen, hanem hogy van-e olyan alaptörvény, amiben össze tudod foglalni az erkölcs lényegét.

Hillél, a farizeusok vezére állítólag össze tudta foglalni. Azt mondta, hogy az egyik a „halljad Izrael, az Örökkévaló a te Istened, egyetlenegy”, a másik pedig, hogy „ne tedd azt másnak, amit magadnak nem kívánsz”. Ennyi az erkölcs, mondta Hillél. Egyistenhit és szociális viselkedés. Úgyhogy sokat idézik a zsidók Hillélnek ezt az erkölcsi meghatározását. Ennyiről van csak szó. Rendes embernek kell lenni. (...) Az egész keresztény kultúra bűntudattal terhelt kultúra. Én az antiszemitizmust is ebből vezetem le. Azt hiszem, hogy ez a két kurva zsidó, Jézus és Mózes, elvették az emberektől a pogány életöröm lehetőségét, és rájuk terhelték ezt a borzalmas bűntudatot és bűnösséget. Ebből ered az antiszemitizmus, mert ez az, ami megbocsájthatatlan.

Müller is ilyen apokaliptikus képet festett le nekem. Teljesen beleélte magát ebbe az apokaliptikus vízióba, és azt állította, hogy máris benne vagyunk az apokalipszisben.

Igen. Én ezzel egyetértek. Van egy ilyen apokaliptikus veszély, tehát az értékek értelmetlen elengedése, kidobása. Ebben valószínűleg igaza van Müllernek, és ez egész kis dolgokkal kezdődik. Én ide sorolom - akármilyen marhaságnak hangzik - azt is, hogy elviszem egy külföldi barátomat valami finom magyar ételt enni, és rendelek neki egy erdélyi fatányérost, amit porcelántányérban szolgálnak fel. Ez már egy érték elengedése, azt gondolom. Elengedem azt, ami a dolog minőségét adja. Elengedem, és ezzel már nem az, ami. Ez egy mini apokalipszis. Joggal hergeli bele magát a Müller. Nagyon sok ilyen apokaliptikus jel van.

Valóban ezt látjuk magunk körül: az öncélú rosszat és az értékek elengedését. Ez ugyanannak a dolognak a két oldala, mert aki elengedi az értékeket, az öncélúan rossz tud lenni a házasságában, a munkahelyén, bárhol. Mit lehet ez ellen tenni?

Nekem az az érzésem, hogy nem sokat, de ha van valami, ami hatékony ezzel szemben, akkor ezek a kis közösségek. Az egyetlen vigasztaló, amit látok, hogy létrejönnek kis szociális szigetek és szociális „szigetemberek”. Akik valahogyan elkezdik önmagukat óvni, és az önmaguk által képviselt értékeket óvni ettől a pusztulástól, és szigetlakók lesznek szociális értelemben. Esetleg arról lehetne szó, hogy ezek a szociális szigetek valamikor összeérnek." (Popper Péter)

Nagyon sok részletet ki tudnék még emelni de nem akarlak untatni titeket. Pénzt szokás szerint szívesen fogadunk, mert tudjátok egy iskolának gyűjtök. Ha még nem olvastad akkor azt itt tudod megtenni: Első- Zéró idő. Ha pedig utalni szeretnél, akkor azt itt lehet: jougyekert.hu Köszönjük!