„Az állampolgárokat inkább fogyasztóknak tekintik.”

Ha egy mondatban kéne összefoglalnom, hogy mi a baj a liberalizmussal akkor a fenti mondat lenne az. Edina videóit nézve, rá kellett jönnöm, hogy kívülről én is amolyan tisztességes "libernyák kurvának" tűnhetek mások szemében (újlipót.. specility kávézó.. melegek.. legalizáció..) pedig magamat egyáltalán nem sorolom ebbe a kategóriába. Szerintem teljesen más az, ha valaki egyén szinten liberális (felőlem mindenki azzal bújik ágyba, akivel akar, azt hord és eszik, amit akar stb.) vagy államszinten vall liberális elveket és úgy van vele, hogy minden cég azt tehet, amit csak szeretne és nem szólna bele a piacgazdaságba, mert úgy gondolja, hogy az majd szabályozza önmagát, tehát neoliberális politikát folytat. Ilyen szempontból egyébként minden párt idesorolható aki az elmúlt 30 évben kormányon volt, se adóval se jogszabályokkal nem kívánta senki jó irányba terelni a gazdaságunkat. 2020-ban a klíma válság kellős közepén, miért nem tök alap az, hogy az a cég amelyik szennyezi (bármiylen!) módon a környezetet, az tízszer annyi adót fizessen be, mint az a cég, aki mondjuk pont, hogy tisztítja? Ez az egy kulcsos adó rendszer egy vicc, de az is az lenne ha profit alapon osztanánk szét.. nem! A szennyező multikat sújtsák nagyon kemény szankciók, aki pedig szemétből csinál újra felhasználható dolgokat, annak járjon adókedvezmény, vagy akár adómentesség is. A világ környezetszennyezésének a 71 százalékáért 100 multi felelős. Hol igazságos ez? Aki értéket teremt, annak kedvezzünk, aki a Föld nyersanyagjaiból szemetet és mérget állít elő, azt pedig büntessük meg. Ez ilyen egyszerű. 

Persze azt hiszem ez az én fejemen kívül sehol sem ilyen egyszerű, ugyanis egy pártot se tudok mondani, aki csak hasonlót is megfogalmazott volna. Ha valaki itt a Momentumra gondol, akkor szomorúan közlöm, hogy full kamu a teljes zöldségük. Ez a cikk jól összefoglalja azt, hogy idén februárban milyen gyorsan szavazták le ők is azokat a zöld intézkedéseket amik némi javulást hozhattak volna. Innentől nekem nyilatkozhatnak a világon bármit, ideje korán kimutatták a foguk fehérjét. Nincsenek felelősségteljes pártjaink (némi vígaszt nyújthat talán, hogy nagyon másoknak se) és felelősségteljes alatt azt értem, hogy nemhogy nem 4 évben gondolkozik, még csak nem is 40-ben, hanem generációkban, akár 5-6 generációban. Én mindenképp ezt tartanám követendő példának.

"A gazdaság vezetői szemmel láthatóan úgy gondolják, hogy az olcsó árucikkek vásárlóerejének növekedése kárpótol azért, hogy immár szertefoszlott az egzisztenciális biztonság, a mai világrend pedig győztesekre és vesztesekre osztja fel a népet." - Olvastam ebben a könyvben, majd eszembe jutott egy azóta anekdotává vált kiszólás: "Akinek nincs semmije, az annyit is ér. Aki nem vitte semmire az életben, az annyit is ér, ezt tudom mondani." - Lázár János. Úgy látszik nálunk még csak titkolni se kell, hogy abszolút erre a szétosztottságra apellálunk, itt már nem ciki bevallani, hogy aki lemarad, azt ott hagyjuk meghalni. Egyfolytában azt hallgatjuk, hogy milyen jó világ van, minden mutató nő, az emberek többet keresnek, jobban élnek, de biztos ez? Azt hiszem Kennedy elnök mondta egyszer, hogy "a GDP csak azt nem méri, amiért érdemes élni". Még ha az elmúlt pár évben tényleg nőtt is a GDP-nk, nem lehet, hogy máshol sokkal nagyobb árat fizettünk érte? Biztos, hogy a világon mindent fel kell áldozni azért a tetves GDP-ért? A fent említett könyv (Patrick J. Deneen - A liberalizmus kudarca) négy részre szedi, hogy hol fizetünk a liberalizmusért úgy, hogy észre sem vesszük. Arra gondoltam, hogy ezt a tematikát tartva, idevágok néhány idézetet belőle, majd alatta kifejtem a saját véleményemet az adott kérdésben és igyekszem egyértelműen jelölni, hogy mi származik a szerzőtől és mi a saját gondolatom.

Természet

 "Az anyagi világban és a gazdasági területeken a liberalizmus a természet meghódítására törve elhasználta az ősidők óta felhalmozott nyersanyagokat. Bármi is a mai vezetők politikai programja, a valódi, megkérdőjelezhetetlen üzenet így hangzik: még többet. A liberalizmus működéséhez a hozzáférhető és fogyasztható anyagi javaknak állandóan növekedniük kell, következésképpen mindig újabb és újabb frontok nyílnak a természet meghódításának és megzabolázásának hadműveletében. Senkit nem választanak meg politikai vezetőnek egy olyan programmal, amely önmérsékletre és saját határainak belátására szólítana fel. (...) Eközben az erőforrások kapzsi kizsákmányolása mögött még mindig az a fejlődéselvű hiedelem áll, hogy a jövő nemzedékei talán megtalálják majd a csodaszert, és képesek lesznek a nyersanyaghiány kiküszöbölésére."

De tényleg mikor lesz vége? Ki fogja azt mondani, hogy na jó gyerekek, túltoltuk!? Meddig hisszük el, hogy majd a következő generáció feltalálja, az egy nap alatt égig érő fákat, az örök energiát, meg a két hét alatt megtisztuló óceánokat? Ezek amúgy létező dolgok, hiszen a fák is maguktól nőnek, energia is rengeteg van a természetben és még a vizek is öntisztulók, de egy dolog kell mindegyikhez, még pedig idő. A készleteink végesek, mi mégis úgy élünk, mintha soha nem lenne holnap. Idelinkelhetnék száz féle hatásvadász adatot, hogy mennyi erdőt írtunk ki egy nap, mennyi szemetet öntünk a vizekbe, vagy hogy mit meg nem teszünk azért, hogy még szarni is kocsival tudjunk járni, de minek? Ezeket az adatokat mindenki ismeri, minimális tájékozottság mellett már rég szembe jöttek ezerszer, de mégis csak váll rándítva tovább megyünk minden egyes alkalommal, mikor halljuk őket. Vajon mi lesz az a pont amikor a hétköznapi emberek is felkapják rájuk a fejüket? Logikus lenne rávágni, hogy mikor már az ő életüket is érinti, de nem lesz az túl késő? Mennyire kell az átlag Józsinak érintve lenni, hogy ez alapján hozza meg a döntését egy szavazáson? Vajon most figyelembe veszi? Vajon, ha az átlag Józsi nem vesz figyelembe egy környezeti kérdést sem, mikor leadja a szavazatát, akkor lesz olyan politikus, aki majd beépíti ezeket a nehéz szankciókat a programjába? Innen több irányba tudnám elvinni a gondolatmenetet, mint például, hogy így ugyan mennyi értelme van ebben a formában a demokráciának? Vagy hogy vajon kinek éri meg az átlag Józsit nyolc általános alatt tartani, de minimum funkcionális analfabétaként? Én mégis arra szeretnék rávilágítani, hogy ezek a szankciók csak felülről jöhetnek, csak a kormányok azok, akik érdemi lépést tudnak hozni és oda tudnak vágni a szennyező multiknak (azzal, hogy te nem kérsz a limonádédba szívószálat, ez a föld sajnos még nem lett egy jobb hely), de ők ezt csak akkor fogják megtenni, ha azt tömegek kérik. Ez a minden cégnek mindent szabad hozzá állás irtó káros és már akkor is nagyon gáz lenne, ha holnap véget vetnénk neki. 

Tanítás

 "A fejlett liberalizmus vad és heves elszántsággal veszi semmibe a művészeteken alapuló oktatást, mivel ideológiailag és gazdaságilag is haszontalannak tartja azt. (...) E nagy művészek azonban immár feleslegesek, ugyanis a korábban "szervilisnek" tekintett, gyakorlatorientált képzéstípus jött divatba, amely egyedül a pénzcsinálást és a munka világában való érvényesült szolgálja, bár egykoron azoknak szánták, akik nem érdemesek a polgár címére. A mai liberalizmus elítéli azt az uralmi formát, amely hajdan elkülönítette a szabad embert a jobbágytól, az urat a rabszolgától. Ha az emberi szabadság hirdetésével erkölcsileg magasabb szintre is léptünk szellemi sötétségben élő elődjeinknél, szinte teljesen átvettük tőlük azt az oktatási módszert, amelyet egykor a szabadságuktól megfosztottak számára tartottak fenn. Dicső szabadságunk kellős közepén azonban eszünkbe sem jut megkérdezni, miért nem élvezzük már azt az oktatást, amelynek a neve - szabad bölcsészet - is jelzi, hogy lényege a szabad emberré nevelés."

Közhely, de a mai világban egy ország se szeretne már szabad gondolkodókat nevelni. Ha megnézzük, hogy épülnek fel a struktúrák minden egyes oktatási intézményben, egy valami lesz közös: előre jutni akkor fogsz, ha teljesen behódolsz a feletted levőknek. Akkor leszel tanársegéd, ha kinyalod a professzor seggét és iszod minden szavát, kutatásra is akkor kapsz pénzt, ha azt kutatod, amit a főnököd akar, még rektor vagy dékán is csak úgy leszel, ha már évtizedek óta bizonyítod, hogy nálad aztán keresve se találhatnának jobb párt katonát. De kanyarodjunk vissza oda, hogy első osztály, már ott kiválasztódik, hogy kik lesznek a szerencsések és kik a szerencsétlenek. Szülő legyen a talpán, aki be tudja bizonyítani a gyerekének, hogy szegényke nem retardált csak azért, mert nem megy a matek, hanem mondjuk ő csak sokkal jobban használja a jobb agyféltekéjét. Végtelen bal agyfélteke központú az oktatásunk és persze az egész világunk, ami valakinek kedvez, valaki viszont elvérzik benne. Mi lenne, ha deriválás és évszámok helyett azt is megtanítanánk, hogyan kell érzelmeket kezelni és kifejezni? Mi lenne, ha fenntarthatósági órákon és önellátó gazdálkodás órákon épp úgy ülnének a gyerekek, mint fizikán? Tovább megyek, mi lenne, ha meditálni is megtanítanánk őket? És ha ne adj Isten még a kooperatív csoportban dolgozás is beleférne? Minden fél évben kötelezően kellene olyan hosszú távú projekteket kiadni, ahol akkor érik el a legjobb eredményt, ha összedolgoznak. Így rájöhetnének, hogy 1+1 az sokszor nem kettő, hanem három. Változó világban élünk és igazából fogalmunk sincs mire lesz szükség a következő 20-30 évben, de arra, hogy össze tudjunk másokkal dolgozni és hogy alap legyen a "nem hagyunk hátra senkit", hát arra biztosan. Illetve nem lenne rossz, ha nem rohangálna ennyi totál idegbajos alkoholista és gyógyszerfüggő ebben az országban, de ha már kis korodban azt tanulod meg, hogy ha valami fáj akkor kussolsz, abból egyenesen következik, hogy felnőtt korodban ezt maximum a fent említett szerekkel fogod tudni kezelni. 

Tudomány - Technika

 "Az emberiség számos kihívással néz szembe, közülük pedig az egyik legnagyobb, hogy magát a fejlődést is túl kellene valahogy élnie. (...) A különböző technológiák eltorzítják a személyiségünket és mélységesen aggasztó, hogy saját innovációnkat nem tudjuk kontrollálni. A modern tudomány célja, hogy felszabadítsa az emberiséget a természet zsarnoksága alól: a természetet uralni, ellenőrizni kell, vagy háborút kell vívni ellene. A tudomány pedig szállítja a leigázásához szükséges eszközöket.  (...) Tehát azok a technológiák, amelyekkel eredetileg a világot meg akarták változtatni, bennünket alakítottak át, olyan teremtménnyé téve minket, amelyhez sokan (sőt talán a legtöbben) egyáltalán nem adtuk a hozzájárulásunkat. Leginkább ugyanis olyan lénnyé váltunk, aki a liberalizmus szerint az emberi civilizáció, törvény kormányzás előtti "természeti állapotában" létezett. Ironikus, de valószínűleg nem véletlen, hogy a liberalizmus politikai projektje pontosan a történelem előtti ember képzeletbeli állapotára formált át minket. Vagyis a modern állami, gazdasági és oktatási rendszer, valamint a tudomány és a technika eszközeinek együttese révén alakult ki ez a régi-új embertípus, amely egyre függetlenebb, önállóbb, önmagára utaltabb, mind nagyobb szabadsággal és több joggal rendelkezik, miközben pedig gyenge, nincs valódi hatalma, riadt és magányos."

Isten látja lelkem, én aztán szeretem a technikát és a tudományt, távol álljon tőlem, hogy mondjuk az amisokkal értsek egyet vagy bármely más TV-t és internetet tagadó csoportosulással, DE! Itt is csak egy dolgot felejtettünk el szerintem, amitől pont használhatatlan lett az egész, mégpedig az oktatást. Az embereket meg kéne tanítani kezelni ezt a sok technikai újdonságot és információt, mert különben úgy járunk, mint az egyszeri baby boomer és a TV esete, ahol valljuk be egy generációt szögeztünk le a nappaliba a reklámok elé. A kritikai gondolkozás teljes hiánya lett jellemző rájuk és ami a tévén kijön, azaz ő agyukba változatlanul bemegy. A következő generációkat muszáj lenne az internet felhasználásra oktatni, mert ebből baj lesz. Régen, ha el akartam volna terjeszteni valami hülyeséget, egyáltalán nem lett volna biztos, hogy sikerül, sok szűrőn és emberen át vezetett volna az út a nyilvánosságig. Most fél óra alatt spamelhetek szét vagy száz csoportot egy totál kamu blog poszttal, amit utána ezrek tudnak lehivatkozni. Az álhír gyártás egyre veszélyesebb méreteket fog ölteni és szükségszerű lenne az iskolában tanterv szerűen beszélni róla, meg kell tanítani a gyerekeket információt szűrni és igazságtartalmat ellenőrizni. Továbbá szerintem az is para, hogy lényegében mindent feláldoztunk a technika oltárán, az élelmiszerünket, a ruháinkat, a szabad időnket és még sorolhatnám, de ezekről a témákról külön tudnék tíz-tíz oldalt írni, szóval most nem mennék bele. 

Kultúra

 "Ezzel szemben, miközben a kultúrák sokfélék és változatosak, szinte mindegyikre jellemző, hogy hisz az emberi természet és a természeti világ közötti folytonosságban, a jelenbe ágyazott múlt- és jövőtapasztalatokban, az adott hely szakralitásában, valamint abban, hogy kötelességünk bízni e lokalitás hatalmában és hálásnak lenni érte. (...) Még jobban megértjük a kultúrát, ha egyfajta kollektív bizalomként értelmezzük azt. A kultúra a teljes, átfogó időtapasztalat gyakorlata, a múltat, a jelent és a jövőt összekapcsoló intézmény. Az ókori görögség szerint a kilenc múzsa egyike, Mnémoszüné volt a kultúra anyja. Neve pedig annyit jelent: emlékezés, memória. A kultúra tanítja meg nemzedékünknek, hogy milyen adósságaink és kötelezettségeink vannak. A kultúrán keresztül a legjobb esetben szinte tapinthatóvá válik a múlt öröksége, amelyért mindannyian felelősséggel tartozunk és amelyet ápolnunk gondoznunk kell. Maga a kultúra tanítja meg az embert a temporalitás minden dimenziójára, mivel nem engedi, hogy csak a jelenben éljünk, és az így beszűkült időtudatunk hálátlanná és felelőtlenné tegyen minket. Különféle emberi hagyományokat hagy örökül: művészeteket, irodalmat, zenét, építészetet, történelmet, törvényt, vallást. Ezeken keresztül pedig tágítja az emberi időtapasztalatot, így hozva közel a múltat és a jövőt azokhoz a teremtményekhez, akik egyébként csak a jelenben élnek. (...) Ebben a világban már nem a múlt megbecsülése és jövővel szembeni kötelességtudat határozza meg az embert, hanem a vágyak azonnali beteljesítésére irányuló már-már egyetemes törekvés. A kultúra többé nem azt jelenti, hogy az egykori tapasztalatok, a régi idők bölcsessége alapján igyekszünk szabályozni önmagunkat és előzékeny álampolgárokká vélni. Helyette a fogalom a fogyasztást, a vágyak beteljesítését hirdeti és az egymás iránti közönyre buzdító hedonizmus, a zsigeri durvaság és őrület szinonimájává válik. Így aztán egyre inkább felszínes, öntelt, közösségellenes viselkedésminták határozzák meg a társadalmat."

Nem rég beszélgettük egy barátnőmmel, hogy milyen fiúval szeretnénk megismerkedni és a rengeteg opció után végül is leszűkítettük arra, hogy "egyszerűen csak legyen jó ember". Mert amikor párként az élet akadályaival kell megküzdenetek, ez lesz a legfontosabb szerintünk, hogy azonos elvek mentén hozzátok meg a döntéseiteket. Hol nevelünk mi jó embereket? Mitől lesz valaki az? Ez a kultúra, amiben élünk azzá tesz? Az oké, hogy mindenki olyan lesz, mint a szülei, de vajon ezen az oktatással nem lehetne segíteni? A kultúránk egyszerűen lezüllött, valóságshowkat bámulunk, Kim Kardashianokat istenítünk, a zenéhez és a festészethez pedig csak annyit tudok hozzá fűzni, hogy Mozart és Da Vinci forogna a sírjában. (Nehogy bárki magára vegye, én is ismerek kiváló zenészeket, akikről úgy gondolom, az évezred legjobb dalaival rukkolnak elő, ám valljuk be ezek réteg zenék, a mainstream médiából ömlik a fos egyszerűen.) Azaz egy dolog szokott kicsit vigasztalni, amikor erre a kulturális mocsárra gondolok, hogy innen talán már tényleg csak felfelé van, nem? Vagy mi, jövőre már egy feketére festett A4-es félfamentes rajzlapot is festészetnek fogunk hívni? De még ha ezzel a két művészeti ággal nem is foglalkozom, mi van a kulturált viselkedéssel? Olyan közönséges, proszto megnyilvánulásokat látok a 4-6-on minden nap, hogy arra szavak nincsenek. Én értem, hogy nem ugyanabból a közegből jövünk, de nem lehetne ezzel kezdni valamit? Nem lehetne a lecsúszottabb réteget is legalább egy közép szintre felhúzni? A társadalmi szakadékok egyre nőnek és nem tűnik úgy mintha a középosztály felfelé kapaszkodna, sokkal inkább csúszik lefelé. Mi lesz ebből, 100 év múlva már írni olvasni se fogunk tudni? Ha már olvasás, annyira felgyorsult és "ingergazdag" (a valóságban végtelen ingerszegény) világban élünk, hogy rendesen attól félek, hogy még a saját barátaim közt is alig lesz valaki aki elolvassa ezt a nagyjából hat oldalas cikket.. persze ezt mondjuk még rá is kenhetem saját írói tehetségtelenségemre, de akkor is, hányan olvasnak ma még "rendes" dolgokat? Hány magvas gondolatból alakul ki érdemi vita? Ezt az olvasás témát már az iskolában elrontjuk, sokat tudnék írni a kötelező olvasmányok tragikumáról, de ez a videó nálam sokkal jobban összefoglalja. Óriásit lehetne ugrani előre, ha csak a kötelező olvasmányok listáját megváltoztatnánk, illetve bevezetnénk a minden napi meditációt a sulikban, és ez nem pénzkérdés, hanem hozzá állás kérdése. Gondolkodó értelmiséget akarok nevelni, vagy együgyű barbár robotokat? Ez a két út van összesen, miénk a döntés. 

"Az egészséges kultúra rokonságban áll az egészségesen működő agrikultúrával. Hiszen persze miközben a mezőgazdaság is mesterséges emberi képződmény, mégis figyelembe veszi a lokális feltételeket (a helyet), generációk számára igyekszik termést biztosítani (vagyis az időben működik), így adott természeti tényekkel kell dolgoznia, vagyis nem zabolátlan vágyainak akadályaként fogja fel a természetet. A modern, iparosodott mezőgazdasági kultúra a liberális modell szerint működik: rövid távú megoldásokkal szeretné legyőzni a természet által támasztott akadályokat, miközben a következményekkel nem számol, azokkal foglalkozzanak csak a jövő nemzedékei. A petróleumalapú műtrágyák növelik ugyan a terméshozamot, de a tavakba és óceánokba jutva oxigénmentes területeket hoznak létre és kipusztítják az életet, a génmódosított termények, amelyeket ráadásul gyom és rovarirtókkal is kezelnek, genetikai vonala pedig megjósolhatatlan. Egyre több növényi monokultúrát telepítenek, amelyek kiszorítják a különféle lokális változatokat, és az antibiotikumok használata az állatállományban is veszélyes: felgyorsítják a baktériumok genetikai mutációját, emiatt pedig e gyógyszerek egyre kevésbé működnek majd az embereknél. Az efféle ipari folyamatok nem veszik figyelembe a lokális kultúrák és gyakorlatok speciális igényeit, és tulajdonképpen az agrikultúra lényegét jelentő farmgazdaságok megszüntetésére törekszenek. Miközben e megközelítés állítólag a jövőbe tekint, valójában énközpontú és teljesen figyelmen kívül hagyja a lokalitásból adódó sajátosságokat."

Ehhez nem fűznék hozzá semmit, csak úgy itt hagyom. Tökéletesen illeszkedett volna a Természet részbe, hiszen annak a leigázásáról szól, a Tudomány részbe mivel remekül bemutatja, hogy mennyire elszaladt velünk a ló, miközben a technika bravúrjain ámuldozunk, de illeszkedik ide a Kultúra részbe is hiszen végső soron csak annak a hiányára világít rá a szerző... barbárok vagyunk, olyan barbárok, akik eltartják a kis ujjukat miközben ciánt öntenek a folyókba.

Megoldás

 "Amennyiben igazam van, és a liberalizmus projektje alapvető önellentmondást tartalmaz, tetőpontjára érve pedig éppen a saját erkölcsi és anyagi javait éli fel, akkor választás előtt állunk. Vagy magunktól próbálunk meg más, lokálisabb jellegű önszabályozási és önirányítási formákat keresni, vagy beletörődünk, hogy ezentúl az egyre növekvő anarchia és az állam kétségbeesett központosító törekvései általán fenntartott rend között ingadozunk. Ha levonjuk a logikus következtetést, láthatjuk, hogy a liberalizmus történetének utolsó felvonásánál jár. Képtelen örökké fenntartani egy olyan rendet, amely az alapvető társadalmi normáktól mindjobban elszakadó autonóm egyénekre épít. Túl ezen nem biztosíthat folyamatos és töretlen anyagi fejlődést sem, egy véges készletekkel rendelkező világban. Még szavazhatunk egy olyan jövőre, amelyben a lokális közösségek önszabályozó gyakorlatai és tapasztalatai érvényesülnek. Ha viszont nem ezt választjuk, akkor elkerülhetetlenül egy olyan világ felé tartunk, amelyben egyidejűleg van jelen a túlzott szabadság és a szélsőséges elnyomás. (...) Mások sorsát szem előtt tartva, a közösségi élet kulturális formáinak előterébe helyezésével, a gondoskodás és az önfeláldozás szellemiségének előmozdításával, valamint a kezdetleges demokráciák ápolásával új és jobb emberek születhetnek és a gyakorlat is jobbá válhat. (...) Azzal, hogy rámutatunk a liberalizmus önpusztító mivoltára, még nem jelenti azt, hogy hátat kell fordítanunk neki, és mostantól tagadnunk kell azokat a nagyszerű és maradandó értékeit, amelyeket felmutatott. A liberalizmus legfőbb vonzereje épp abban rejlik, hogy alapvetően elkötelezett a nyugati politika hagyományai iránt, és még a zsarnokság, az önkényuralom és az elnyomás közepette is erőfeszítéseket tett arra nézve, hogy biztosítsa a szabadságot és az emberi méltóságot. (...) Vagyis nem azzal lehet meghaladni a liberalizmust, ha lemondunk a legfőbb vívmányairól - főleg nem tehetjük semmissé a szabadság és az emberi méltóság eszméjét, a Nyugat alapvető vágyát. Ehelyett inkább a helytelen emberképre épülő, a világ ideológiai újra formálására törekvő hamis fordulatát kell elutasítani."

Ehhez csak annyit szeretnék hozzá fűzni, hogy semmi baj szerintem a liberalizmussal amíg egyén szinten vizsgáljuk. Ahhoz, hogy én, mint önálló individuum mit csinálok, ahhoz senkinek semmi köze, mindaddig persze amíg az nem nyúlik bele senki más életterébe. De onnantól, hogy az ExxonMobil, a Zara, a Meki, vagy a Philips is azt tehet, amit akar, na az full gáz. Mert ők már belenyúlnak más életterébe, nem is kicsit, inkább nagyon és nem is csak az enyémbe, a gyerekeim életterébe is, sőt az ő gyerekükébe is és még sorolhatnám, hogy nem is csak mondjuk a levegőt adjuk nekik, hanem a vizet is, a fákat, a teljes élővilágunkat, mi marad itt a végére? Vagy azt hiszem stílszerűbb lenne az a kérdés, hogy mikor lesz már ennek vége?! 

Gyakran lehet olvasni különböző feminista oldalakon, hogy milyen jó lenne, ha a világot nem 95%-ban férfiak, hanem többségében nők vezetnék. Pozitív indoknak szokták felhozni, hogy a nők emocionálisan sokkal érettebbek, szociálisan sokkal érzékenyebbek és hogy úgy általában véve jobban tudnak szívből dönteni, így egy általuk vezetett világ valami rémesen utópikus nirvanaként szokott lenni ábrázolva. Hát nem tudom. Én sose értettem ezzel a kijelentéssel olyan nagyon egyértelműen egyet, de igazán megcáfolni se tudtam. Úgy voltam vele, hogy puding próbája az evés, mindenképpen ki kéne próbálni. Elbizonytalanodtam. Talán kipróbálni se kéne. Pár nappal ezelőtt részem volt egy 90%-ban nők által uralt morális vitában, ahol végülis a legtöbb kérdésben teljesen egyedül maradtam a véleményemmel. Győzött az a vélemény, hogy ne segíts senkin, a hülye haljon meg és mindenki a saját szerencsének a kovácsa. Így leszűrhettem azt a konklúziót, hogy semmilyen különbség nincs férfiak és nők terén szociális érzékenységben, különbség emberek között van, nem nemek között.

De kezdjük ez elején. Iskolai nap volt, a tanárral együtt tízen vagyunk bent a teremben, mindenki nő, kivéve egy osztálytársam, aki férfi. Feljött témába Harry herceg szíve választottja (Meghan Markle), mégpedig olyan kontextusban, hogy a tanár kijelentette milyen igaza van II. Erzsébetnek, hogy morgolódik a házasságon, mikor a legkisebb unokája elvett egymajmot. Először azt hittem viccel. Visszakérdeztem, hogy nem értem, mi a baj azzal a nővel? (Yogazik jótékonykodik, intelligens, gyönyörű, igazából én egy rossz szót nem tudok rá mondani.) Erre a tanár visszalöki a labdát azzal, hogy hát mi lenne? A bőrszíne! „Gyerekek ezt jól jegyezzétek meg, az ember színe az fehér!” Ez volt a második mondat, ami teljesen kiverte nálam a biztosítékot. Hogy a jó kurva életbe vagy ennyire korlátoltra, de most komolyan?! Nyilván ennek a véleményemnek nem adhattam különösebben hangot, ám csendben maradni se tudtam.

Próbáltam átvezetni a témát azzal, hogy én lejárok önkénteskedni kisebbségi falvakba és nekem nem tűnik úgy mintha ott bárki is genetikailag hülye lenne, sokkal inkább lehet a szokásokat és a nevelést hibáztatni. Higgyétek el nekem amelyik gyerekkel lent foglalkoznak az épp oly szellemi szinten áll, mint egy átlagos budai, luxus körülmények között nevelt kis manó. Viszont, ha egy gyerekkel nem foglalkoznak, értsd: nem engedik iskolába, nem tanulnak vele, vagy mondjuk az első 2-3 évben csak azért veszik kis a kis ágyból, hogy napi egyszer tisztába tegyék, az születhetett bármilyen árja genetikával bárhova, soha semmi nem lesz belőle semmi. Nem, én se gondolnám, hogy bárkiből fel lehet a következő Albert Einstenit nevelni, de abban biztos vagyok, hogy nem a bőrszín dönti el ki lesz genius. Cigó genetikájú gyerekek között épp annyi esély van megtalálni a következő zsenit, mint fehér emberek között. Vegyük már észre, hogy ezek a lezüllött, tanulatlan romák, nem lezüllött tanulatlan, romáknak születtek, hanem a társadalmunk tette azzá őket. Szomorú kimondani, de a szüleiket kell okolni érte. Mert nem látták be, hogy 11 évesen nem kukoricát lopni kell vinni a gyereket egész nap, hanem iskolába küldeni. Nem látták be, hogy azzal, hogy egész nap csúfolták mert leckét ír, nem sokat segítettek abban, hogy érettségihez jusson. Nem látták be, hogy azzal sem segítenek, ha 14 éves korától mást nem kérdeznek tőle, csak hogy mikor leszel már terhes? És nyilván az se sokat segített dolgon, hogy apa esténként tök részegen hülyére veri az egész családot.

Miután rávilágítottam valamelyest erre a tényre, a tanárom elmesélt egy történetet, amiben megsajnált egy hajléktalant, akinek csak egy kisebb összeg hiányzott, ahhoz, hogy ki tudjon venni egy lakást és munkára tudjon jelentkezni. A tanárom végül pár nap gondolkodás után odaadta a pénzt, majd kitalálhatjuk a sztori végét, a pasi elitta és nem ment el egy állás interjúra sem. Nem teljesen értettem, hogy ez, hogy kapcsolódik ide, mondom, higgyétek el a fehérek között is lehet olyat találni, aki el fogja inni a pénzt, sajnos a szenvedélybetegségek így működnek. Mi a sztori konklúziója? Kiderült, hogy ez egy fehér ember volt és a sztori tanulsága nem az, hogy ne segíts a cigányoknak, hanem, hogy ne segíts senkinek! Mert senki nem érdemli meg! És hogy én hülye vagyok mert lejárok kis gyerekeket tanítani, hiszen soha nem lesz belőlük semmi és csak az időmet vesztegetem és a saját lelkemet nyugtatom meg, de teljességgel hasztalan, amit csinálok. Valaki hozzátette, hogy jó, ha tízből egynél elérek majd valamit, de a tanár kijavította arra, hogy milyen tízből? Százból jó, ha egy viszi majd valamire, de ahhoz nekem semmi közöm nem lesz, mert az magától is kikaparta volna a saját gesztenyéjét. Aztán elmesélte a tanárom, hogy az afrikai népeknek milyen szegényes a szókincsük és az is csak indulat szavakból áll, (Ami wtf?! hogy jön ide?!) majd egy két osztálytársam megpendítette azt a vonalat, hogy nem véletlen lettek a feketék rabszolgák! És hogy a cigányok csak a segélyt tudják felvenni, másban nem is jók.

Na azt hiszem valahol itt omlottam össze teljesen. Szégyelltem magam. Szégyelltem magam első sorban, mint ember és csak másod sorban, mint nő. Szégyelltem magam helyettük is, mert látszott, hogy ők semennyire nem szégyellik. A szégyenük azóta beleégett az agyamba és egyszerűen nem tudom kiverni onnan. Mélységesen elszomorított, hogy ezek az ő belső gondolataik. Szóval minden gondolatuk, szavuk és tettük ezeken az alapokon nyugszik, hogy az ember színe fehér, ne segíts a világban senkinek, mert úgyse fogják meghálálni és hogy akinek jó módban kell élnie az jó módba szüleitek le, nem véletlen, hogy ők azt kapták, amit. Így kell őket hagyni, hiszen nem véletlen, hogy 600 éve nem tudnak hozzánk beintegrálódni. Ezek így mind elhangoztak, ezekkel a szavakkal. 

Nekem rengeteg bajom van ezekkel az állításokkal, amelyeket sorban szeretnék most feldolgozni. Kezdjük ezzel az integrálódás dologgal, mert ezen sokat lovagoltak. Mi az, hogy 600 éve nem tudnak beintegrálódni? Mi ugyan mit tettünk ezért? Ha valaki azt, hiszi, hogy a cigányok Magyarországon ugyanolyan oktatásban részesülnek, mint a fehérek, azt ki kell, hogy ábrándítsam, mert nagyon nem. Semmilyen módon nem hasonlítanak az esélyeik a mienkhez, mert nem ugyanazokkal a feltételekkel indulnak. Ő nem tudja megtanítani a gyerekét olvasni, mert őt se tanította meg senki. Ő nem látja be, hogy milyen káros 15 évesen gyereket szülni, mert még soha nem találkozott senkivel, aki nem szült ennyi évesen. Ő nem tudja megtanítani a gyerekét tisztességesen élni, mert még soha nem is látott ilyet közelről. Az, hogy a szomszéd faluban tíz éve valakinek egyszer sikerült, most ne számítson már. Mit teszünk mi azért, hogy ezek az értékek átmenjenek nekik? Ki az, aki nem menne be a suliba, ha a gyereke mellé cigány kis fiú ülne? Ki az, aki egy vállalkozáshoz szívesen venne fel roma családból valakit dolgozni? Ki az, aki szól a kormánynak, hogy nagyon nincs rendben ez a szegregálás? Ez így kényelmes mindenkinek. Vannak cigány és fehér iskolák, ami egy tökéletes alapot teremt ahhoz, hogy utána legyenek cigány és fehér életek. Nekem eszem ágában sincs azt gondolni, hogy azért vagyok okos, mert egy óriási, árja genetikai csoda vagyok. Nem. Azért vagyok okos, mert a szüleim foglalkoztak velem, mert megtanították nekem a helyes értékeket, mert seggbe rúgtak, ha nem írtam házit, mert a hét minden napján más külön tanárhoz járattak, mert anya nem kocsmába vitt hétvégén, hanem a könyvtárba (amit azért tudott megtenni, mert ő se kocsmába járt, hanem könyvtárba), mert kis koromban a pöttyös és csíkos könyveket olvastam, 12 évesen a Harry Pottert, 18 évesen pedig már Teller Ede értekezéseket az atom létjogosultságáról a világban. De én ezt nem magamnak, hanem a szüleimnek köszönhetem. Hogy várjuk el egy velem egy korú (28) cigány lánytól, hogy ugyanilyen hozzáállása legyen a világhoz, amikor őt mondjuk nem engedték csak minden második nap iskolába, mert otthon kellett segíteni? Hogy várhatjuk el, hogy tisztességesen felneveljen egy gyereket, amikor még az életében nem látott ilyet? Hogy várhatjuk el, hogy ne igyon minden nap alkoholt, amikor a környezetében mindenki iszik? Hogy várhatjuk el, hogy egy ilyen idős fiú ne lopásból éljen, amikor az apukája kis kora óta a különböző ajtófeltörési módokra tanítja kizárólag? Az én szomszédom, aki egy nagyon kedves cigány kis fiú, elsőben nem mehetett be angol órára a többiekkel, mert a tanár szerint neki arra úgyse lesz semmi szüksége. És ez Budapest, nem egy világvégi falu. Elvárjuk tőlük, hogy ugyanúgy viselkedjenek, mint mi, csak éppen ehhez még csak hasonló alapot se kapnak.  Őszintén úgy gondolom, hogy a szegregációt kis korban kell felszámolni, mert egyszerűen máshol nem lehet. Meg kell őket tanítani gyereket nevelni és a helyes értékek átadására. Azzal, hogy én veszem a fáradságot és lejárok időnként beszélgetni velük, azzal például már egy olyan példát mutatok nekik, ami később egy opció lesz a jövőképükbe. Nagyon sokszor mindegyik kis gyerekkel lejátszódik a következő beszélgetés:

 - Emese néni te hány éves vagy?

- 28 vagyok, lassan már 29.

- Az nem lehet!

- Na miért nem lehet, mesélj?

- Mert anya csak 25 és neki már négy gyereke van! Neked miért nincs gyereked?

Nem tudom lejön-e a sztoriból, hogy nekik egyszerűen nincs benne a jövőképükbe az, hogy mondjuk 20 évesek és még egy gyerekük sincs. Mert még nem láttak ilyet közelről soha! Én vagyok az első, aki el tudja mondani, hogy azért nem haltam meg attól, hogy még nem szültem, sőt igazából ezért sokkal több lehetőségem van most boldogulni az életben. Nekik el kell magyarázni, hogy a kis gyereket ki kell venni bizony az ágyból, hagyni jönni-menni, mászni, mert így fogják ingerek érni és így fog szépen fejlődni hétről-hétre az agya. A szexualitástól kezdve mindent el kéne nekik magyarázni, de mi baszunk rá és ennyit tudunk felböfögni, hogy 600 éve nem megy nekik! Hát gratulálok, ezen az alapon 100 év múlva pedig tudjuk majd mondani, hogy na, mostmár 700 éve nem megy nekik, mondtam én! Ez egy 20-30 éves program lenne, ahol évről évre egyre több kis gyereket tanítunk meg a helyes értékekre. A csapból is ez folyik, hogy Magyarországon tanár hiány van és mindenkinek milyen szar tanár néni jut. Hát pedig valószínűleg ez még csak az igazán jó része, amit mi látunk, mert egy szegregált suliban még ilyen sincs. Oda jelenleg már tényleg csak az megy, aki semmi másból nem tud pénzt csinálni és nem különösebben akar ezeknek a kis gyerekeknek a jövőjével foglalkozni. Más magyarázatot nem találok arra, hogy húsz 12 éves kicsiből miért csak 3 tud olvasni? Miért csak tovább rugdossuk őket minden év végén, hogy ne kelljen velük foglalkozni? Na mindegy a cigányság integrálása ennél nyilván egy sokkal komolyabb és összetettebb téma, de foglalkozni kell vele. Egy darab szakmunkás nincs már ebben az országban talán, ha őket nem kirugdosnánk 14 éves a suliból, akkor belőlük lehetne vízvezeték szerelő vagy szobafestő. De igen, ehhez kéne egy átfogó program, ami sok időbe, pénzbe és energiába kerülne. Megérné? Hosszú távon biztosan. Négy év alatt lenne érdemi változás? Nem túl valószínű. Így fog vele valaki valaha foglalkozni? Durva kimondani, de talán soha. És így lesz a 600-ból, 700, 800, 900 majd ezer év... és akkor aztán lehet azt mondani, hogy na én megmondtam.

Kicsit elkanyarodtam a témától, de ezt muszáj volt kifejtenem. A lényegi kérdés viszont továbbra is ez, tényleg biztos, hogy a nők annyival jobb világ vezetők lennének? Tényleg szociálisan annyira érzékenyek? Az én 40-50 közötti osztálytársaim biztosan nem. Legnagyobb érvük az volt, hogy miért látom így, most figyeljetek, mert még nem szültem gyereket! A varázs mondat, ami persze párhuzamba jött azzal, hogy még fiatal vagyok, majd benő a fejem lágya. Adódik a kérdés, hogy vajon tényleg csak ezért ilyen szomorúak a meglátásaik? Mert kinyomtak egy gyereket? Én ezt nem hiszem el! A szülés csodája nem tehet ilyenné és pont. Sokkal valószínűbbnek tartom, hogy belül előtte is hajszálpontosan ilyen gondolatok kavarogtak a fejükben, csak ennyi éves korukra találták meg a közeget, ahol ezeket nyíltan ki lehet mondani. A giga-mega önbizalomhiányodat és frusztrációdat mindig könnyebb egy külső ellenségre levetíteni, vagy a napi három pohár piádba beletölteni, mintsem megoldani. Lett köztük egy karizmatikus vezető, aki „releváns tényeket” (PestiSrácok) tud felhozni, a közös elméletük táplálására. És kész is a recept a világ leggyűlölködőbb elegyének a megkreálására. Ezt már úgyse fogjátok elhinni, de slussz poén, hogy én egy olyan iskolába járok, ahol segítőket képeznének ki. Szóval értiteket, embereket, akik segítenek másokon. :’D AsdAsdAsd... Az, aki szerint a feketék azért lettek rabszolgák, mert megérdemelték és az ember színe az fehér! OMG! Szóval, hogy ha az én „válogatott” csoporttásaim még itt tartanak, akkor mit lehet várni másoktól? Vagy ne induljak ki ebből a 9 emberből és higgyek továbbra is a nőkben? Hát az nehéz lesz, de talán nem ugyanazt a hibát követném el, ha nem így teszek, mint a tanárom, aki azért nem segít senkin, mert egyszer mikor megtette nem térült meg? Ha én most levonom azt a konklúziót, hogy nő gyerek szülés után ne lehessen politikus, mert valami rém ostoba anya tigrissé változik át, akkor nem pont ugyanakkora hibát követek el, mint a tanárom? Erre a kérdésre azt hiszem csak az idő fog tudni felelni. Én innentől egyáltalán nem fogok női kvóta mellett érvelni és nem vázolom fel, hogy milyen utópikusan cool lenne egy nők által vezetett világ, mert finoman szólva nem vagyok róla meggyőződve. Amiről meg vagyok, az mindösszesen annyi, hogy a nők is át tudnak változni egy pitiáner, elvek nélküli, végtelenül lekorlátolt, seggnyalóvá, ha a körülmények azt kívánják. Na ez számomra ennek a hétvégnek a tanulsága.

És hogy mit tehetünk ilyen helyzetben? Azt, hogy felállunk. Hogy nemet mondunk a gyűlölködésre és kivonulunk. Minden ilyen szituációban morálisan ez az egyetlen helyes lépés. Soha többet, semmilyen körülmények között, nem veszek részt ennek a tanárnak az óráján, mert egyszerűen méltatlan! Méltatlan hozzám és az elveimhez. Elmondtam az észérveimet, talán még valakire hatott is, de ennél többet nem vagyok köteles tenni. Nem hunyászkodhatok meg és mehetek be a következő órára kussolni, mert azzal egyszerűen legitimizálom ezt az egész (finoman szólva) gyűlöletkeltést reálisabban fogalmazva: nácizmust. És pont. Ennél többet nem tehetek, ennél kevesebbet viszont nem tudok. A végén pedig álljon itt egy szerintem nagyon idevágó idézet:

Egy bizonyos szint fölött, nem süllyedünk egy bizonyos szint alá! Esterházy Péter

Kedves Blogom!

Csak szólni szeretnék, hogy most egy hónapig nem nagyon fogok tudni írni, mert különben a vizsgáimon én magam fogok sírni. Viszont amint újra rengeteg szabad idővel rendelkezem, vezetni foglak rendesen. Lesz sok új téma meg recept, reméljük addig nem hagy alább az igyekezet.

Tat Tvam Asi

Legnagyobb kincsünk a magyarságunk. Mint a legértékesebb drágakő, olyan számunkra a nyelv és a tudat, amely összeköti, táplálja, fenntartja és ápolja a nemzetet. Éppen ezért nincs és nem is lehet fontosabb kérdés számunkra, mint az eredetünk tisztázása. Nem friss elmélet az, melyet ez a könyv megpróbál körbejárni. Már a XIX. században többen felvetették a magyarok eredetével kapcsolatban, többek között a méd vagy szkíta származás elméletét is, melyre a válasz a Budenz-Hunfalvy-féle finnugor koncepció volt, amely akkor sem, s azóta sem tud a nemzettudat hordozója lenni.

A XVIII. század elejéig általánosan elfogadott volt az a nézet, hogy a magyarok a szkítáktól származnak, s bár ez nem jelentett semmi konkrétat, hiszen a szkíta név gyűjtőfogalom, amely alá rendkívül sokféle népcsoport tartozhatott, mindenesetre elégnek bizonyult arra, hogy a nemzeti identitást a vészterhes évszázadok során - úgy ahogy - megtartsa. Ekkor azonban - nyelvi elemek alapján - "kiderült" a finnugor rokonság, s azóta a magyarok eredetének kutatása teljességgel a nyelvészek kisajátított tulajdonává vált. Ők pedig belegabalyodtak a finnugor eredetbe, és nem tudnak onnan már önerejükből kikászálódni. Mindenekelőtt félresöpörték a mítoszokat, a legendákat, a gesztákat, a néphagyományt, majd az egyéb népekkel fennálló nyelvi kapcsolatokat, a népművészeti, zenei motívumokat, újabban az antropológiai és genetikai kutatások eredményeit és minden egyebet. Ezáltal - egy elméletet - amelyben van igazság - kizárólagossá, s ezzel a beszűküléssel igazságot nélkülözővé tettek. A néprajz pedig, amely tudományos és szisztematikus kutatással leírhatná egy nép sajátosságait, jellemzőit, kultúráját és életmódját, melyek esetleg visszautalhatnak a népcsoport eredetére, Magyarországon csak a XX. században vált általános tudományággá, de azóta is sokkal több politikai és társadalmi elvárásnak kellett megfelelnie annál, semmint hogy a tényleges - és a kereszténység előtti elemekre vonatkozó - eredményeit kimondhassa. 

A magyarok ősi szellemisége és vallása a kereszténység felvételével fokozatosan eltűnt a felszínről, mégis ez a vonal látszik leginkább alkalmasnak arra, hogy tisztázni lehessen a magyar etnikum hajdani helyét és szerepét, mert - mint később állítom - a magyarság eredetét, küldetését és helyét a világban a korai vallásban kell keresni. Magyarnak lenni ugyanis elsősorban szellem, vallás, mentalitás és kreativitás kérdése. Napjainkban a magyarok ős vallásosságáról - a kissé erőltetett sámánizmuson túl- csak annyi maradt meg, hogy pogányok voltak. De valójában mit is értünk azalatt, hogy pogányok? Egyszerűen vallástalanokat, vagy éppen ellenkezőleg: egy olyan ősi vallás követőit, amely bár nem az egyistenhit alapján állt, nem kizárólag a hitre épült, nem imádott feltétlenül egy transzcendens lényt, viszont ugyanúgy volt erkölcsi, lelki-tudati és szellemi tanításrendszere, valamint közösséget megtartó, társadalmi egyensúlyt biztosító és értelmes célokat kijelölő eszmerendszere, mint napjaink világvallásainak?

Talán ma már nincs aktualitása annak, hogy az ezer éve zajlott vallásváltás előtti idők világképét feszegessük, mert a világ nem abba az irányba tart, hogy ebből bármi életre tudjon kelni. Mindazonáltal az igazság keresésének nem függvénye az, hogy abból mi valósul meg és mi nem, mert az igazság önmagáért való.

A magyar népnév eredete

Véleményünk szerint a magyar szó töve a mag és gyöke az ag. A gyök a szó legkisebb egysége: egy maszkulin jellegű magánhangzót követ egy feminin jellegű mássalhangzó. Az így kapott férfi-nő jellegű hangzók alkotják a szavak gyökét. A tő pedig a szónak a gyökből kialakuló, legegyszerűbb értelmes része. Esetünkben a mag tőhöz kapcsolódik az y és az ar. A mag tőnek az indogermán magh = képesnek lenni jelentésű igetörzse is felvehető. A legkorábbi magyar nyelvű szövegeinkben (Ómagyar Mária siralom, Halotti beszéd) azt találjuk, hogy a kiejtett i-t ipszilonként írták le, vagyis a beszélt nyelv latin betűs leírása során során változott az i y-ná. például az Ómagyar Mária siralomban az igaz ygaz, az így yg, a Halotti Beszédben az isa ysa, a latin nyelvű képes krónikában pedig a Visegrád Vyssregrad. Ennek alapján feltételezhetjük, hogy a magyar szó eredetileg magiar volt. 

- Bornemissza Péter ref. püspök egyik munkájának a címe: Tragoedia Magiar nelvenn Bécs, 1558

- Székey István könyve ezzel a címmel jelent meg Krakkóban 1540-1550 táján: Calendarivm magiar nielwen.

- Máshol egy település 1332-ben Monostor néven jelentkezik az oklevelekben, 1572-ben Gerőmonostora, 1666-ben pedig Magiar-Monostor formában említik. 

-Meliusz püspök munkáiban következetesen magiarnak írja a magyart: Magiar Praedikatioc, Az két Samvel könyueinek, es az ket kirali könyeknek az Sido nielvnek igassagabol, es az igaz es bölcz magairazok forditasabolt, igazan valo forditasa Magiar nielure...Várad M.D.LXV.

Ez a néhány példa azt mutatja, hogy a XVI. és XVII. században eredetileg nem magy-arnak, hanem magi-arnak írták és minden bizonnyal ejtették népünk nevét. Legtovább a reformátusok jóvoltából volt úgy írva, mint ejtve, azaz a magi forma elterjedve. Az írott formában bekövetkező változás, a keresztény hatás általánossá válásának, e kiejtés elgyésítése (gyangyásítása), de legalábbis ennek megkönnyítése pedig a törökök magyaros kiejtésének is "köszönhető". A Kárpárpát-medencébe évszázadokig özönlő idegenek számára nem jelentett problémát az i elgyangyásítása, mert már fogalmuk sem volt arról, hogy milyen hagyományra települnek rá - hozott vallásukkal és kultúrájukkal.

Mindezek alapján kijelenthetjük, hogy a magyar szó a mag (magia, magi, mago) előtagból és valószínűleg a hun nyelvből átvett ar utótagból áll. Az előtag egyértelműen a méd papi törzs (moghu) nevével függ össze, vagyis mágus jelentéssel bír, és az ipszilonos kultúra mindent meg is tett ennek elrejtésére. Éppen ezért, nem engedve a finnugoristáknak, a magyar népnév nem a "föld ember" (magy-er), hanem "mágus ember" (magi-ar, mago-ar, magor, magar, maga) jelentéssel bír. Ez pedig újra a hét méd törzs egyikéhez vezet minket vissza.

Szellemtörténetileg ezeknek a méd mágusoknak a hagyománya és szellemisége köszön vissza a gyógyító és varázsló, pogány magyar papok ősvallásában, a természeti elemeket tisztelő, fehér lovat áldozó, varázslatos, ráolvasásos technikájában. És talán ezért van az, hogy a magyar népnév is inkább összefügg a sumér im(a)ga, a méd moghu, az óperzsa magush, a szanszkrit maga, a nepáli magar, a kazah magdgyar, a görög magosz, a latin mágus, a germán magier stb. népnévvel, mint a finnugor "föld-ember"-rel. Ideje lenne, hogy mi, magyarok túllépjünk az évszázadokig tartó "elgyagyásodáson", és vállalva magiarságunkat, visszatérjünk őseink hitére. 

Ezek a részletek Mireisz László - A magyar vallás című könyvéből lettek kimásolva, amit itt tudtok megvásárolni. Rengeteg érdekes dolgot ír még, ezek tényleg csak amolyan belekapások. Akit jobban érdekel a téma az ne habozzon. 

Tudom, hogy kicsit kesze kuszák a részletek és semmit nem bizonyítanak, de nem is ez volt velük a célom. A következő pár hétben a magyar vallással szeretnék foglalkozni, de csak amolyan gondolatébresztő bejegyzésekkel, nem pedig, ilyen terjengős, ezer bizonyítékot bemutató leírásokkal. Bárki bármit mond szerintem nagyon különleges a népünk és a nyelvünk is. Arányaiban iszonyat sok dolgot találtunk fel ahhoz képest milyen kevesen vagyunk és én úgy gondolom, hogy ehhez a magyar nyelv tette hozzá a legtöbbet. Nagyon kényelmes rajta egyszerűen gondolkozni, igazán kár, hogy nem becsüljük. Ellenben most szeretném leszögezni, hogy mindenféle nagy magyarkodástól kiver a víz és semmi ilyesmit nem szeretnék egy bejegyzésemmel se sugallni. Igen úgy gondolom, hogy nagyon mély és értékes gyökereink vannak amit jelenleg nem ismerünk, de rengeteg más népnek elismerem az akár még régebbi még értékesebb gyökereit. Relációs jel helyett egyenlőség jelet teszek közéjük, és soha nem fogom azt gondolni, hogy bárki felett állnánk, vagy hogy bárkinél magasabb szellemiség lett volna a miénk. Nem célom más kultúrák vagy vallások lekicsinylése, épp ezért is kezdtem a többi bemutatásával (Taoizmus, Buddhizmus, Hinduizmus). Azokról pedig csak nagyon szomorúan tudok nyilatkozni, akik ezeket az ősi gyökereket mások lenézésére használják fel és ékes bizonyítéka annak, hogy szinte már semmi nem él bennünk ebből a mély tudásból. 

Tat Tvam Asi - Egyek vagyunk, de nem ugyanazok. 

A heti kereszténység kritikát azt hiszem semmilyen film nem tudja olyan jól alátámasztani mint a Spotlight. Ezt minden embernek látnia kéne szerintem és csak utána véleményt alkotni. Mint már kedden írtam a katolikus papok pedofíliáját feldolgozó mű iszonyat nehéz és megrendítő, de nem megnézni szerintem olyan mintha elfordítanánk a fejünket a témától. 

Ám nem lenne nyugodt a lelkem ha csak a negatívumot emelném ki. Bár normálisan heti egy filmet szoktam posztolni vasárnaponként, most kivételt teszek és mivel a témához szorosan kapcsolódik, szívesen ajánlom a Ferenc pápa - Buenos Airestól a Vatikánig című filmet is, ami a mostani pápa élet útját mutatja be. Szép sztori és jól ábrázolja, hogy milyen különlegesen jó pápa a mostani és milyen szerencsések vagyunk vele. 

Kedden elég élesen bíráltam a kereszténységet, szóval biztos sokakat meg fog lepni ez a mostani bejegyzés. Ezért is szögezném le már az elején, hogy én nagyon élesen szét tudom választani fejben a Krisztusi értékeket és a keresztény egyházat. Az amit Krisztus tanított nagyjából szöges ellentétben áll azzal amit a katolikus egyház képvisel. Csak hogy egy példát emeljek ki, Krisztus még teljesen világosan tanította a reinkarnációt, míg az egyház ezt az a Kr. u. 553-as Konstantinápolyi zsinaton kiszedte. (Akit jobban érdekel a téma, az itt tud utána nézni.)

De miért állt érdekében megmásítani az eredti szöveget? Nos az ember egyszerűen így vált végtelenül irányíthatóvá. Az aki elhiszi hogy csak egyszer élünk, és ezalatt az 50-60 év alatt kell mindent megtennünk amit szeretnénk, azaz ember egész életében rettegni fog. Félni fog vagy ezer dologtól. Ellentétben azzal, aki pontosan tudja, hogy a világ ciklikus és nincs kezdet vagy vég. Bármit is teszek most azt egy élet múlva kijavíthatom, illetve bármit is rontottam el a múltban azt most lehetőségem van kijavítani. Nem félek kiállni azért, amiben hiszek még ha börtönnel is sújtanak érte, mert pontosan tudom, hogy az élet nem csak ennyi. Nem 30 éve élek, hanem ki tudja lehet több ezer. És lényegtelen ha ebben az életemben megfosztanak a szabadságomtól, mert majd a következő életemben kiegyenlítődik. A karma mindent lát és nem felejt. Ellenben ha azt hiszem összesen 30 év áll előttem aztán sírba kerülök és minden amit mondtam vagy tettem a semmivel lesz egyenlő, akkor foggal körömmel fogok ragaszkodni ehhez a földi életemhez és bárkinek képes leszek behódolni, csak hogy ne vegyék el tőlem. Részben ezért is tudták az indiaiak kiűzni az angolokat fegyver nélkül, hiszen hiába támadtak rájuk az angolok puskával, ők bátran mentek a halálba mert tudták, hogy nem számít, igazi önvalójuk nem fog elveszni csak átalakul. Nem a semmivel lesznek a halál után egyenlők, hanem a mindennel és ez egy óriási különbség. 

A reinkarnációnak majd egy külön hetet fogok szentelni, ez csak egy amolyan kitekintés volt, hogy lássátok mekkora különbségek vannak az egyház és Krisztus között. Van egy nagyon fullos könyv úgy hívják, hogy a Csodák Tanítása. Ha valaki mindenképpen a keresztény egyház útján szeretné megtalálni a Teremtőhöz vezető utat én ezt szoktam javasolni, de ez egy nagyon nehéz olvasmány. Hosszú is, sok is, ám megéri mert ha valaki rendesen tölti mellé a munkafüzetet akkor csodálatos átalakuláson mehet át. Viszont ma mégsem ezt a könyvet hoztam, hanem az egér utat, ugyanis van a könyvnek egy rövidített, ha jól emlékszem olyan kb. 200 oldalas verziója, ami A Csodák Tanítása Könnyedén címet viseli. Hát bevallom én nem tudom összehasonlítani a kettőt, mert annyira nem vagyok rákattanva a keresztény témára, hogy az ezer oldalason is átrágjam magam, ezt viszont lepörgettem és szerintem jó. Ne gondoljatok világmegváltó gondolatokra, de szépen összefoglalja a Krisztusi tanításokat és nagyon sokat foglalkozik a gyógyítással, gyógyulással. A szöveg nagyon könnyen érthető és gyorsan olvasható nem ilyen barokkos körmondatokkal operál, mint az eredti mű, bár egyébként sokat idéz belőle. Viszont idézeteket az eredeti műből fogok kimásolni és úgy képzeljétek el, hogy ezek vannak utána végtelenül egyszerűen megmagyarázva a rövidített verzióban. 

- Te, Isten Gyermeke, azért teremtettél, hogy jó, szép és szent dolgokat teremts. Sose feledkezz meg erről.

- Amikor szomorú vagy, tudd, hogy ennek nem kell így lennie. A csüggedtség oka az, hogy úgy érzed, megfosztottak valamitől, amire vágysz, és amivel nem rendelkezel. Ne feledd, hogy csak saját döntéseid foszthatnak meg bármitől is, és dönts másként.

- Te magad alkottad, amit el akarsz pusztítani; magad alkottál mindent, amit gyűlölsz, amit megtámadnál és megölnél. Bármitől félj is, nem létezik az.

Eltorzult védelmi rendszereinkkel eltorzítottuk magát a világot is, így olyan dolgokat látunk, amelyek valójában nem is léteznek.

Az egyik módja annak, hogy létrehozzunk egy új világot az, ha addig beszélünk róla, amíg meg nem születik. A szeretet pedig egyáltalán nem egy gyenge szó. Egyszerre csak egy szó, egy imádság, egy könyv, egy szónoklat, egy beszélgetés, egy vers, egy forgatókönyv, egy dal … ha a szeretetről beszélünk, a világunk megmenekül.

A biztonság nem más, mint a támadás teljes feladása. E kérdésben nem léteznek kompromisszumok. Ha bármilyen formában a támadást tanítod, te is azt tanulod, és megsebzed önmagad. Ez a tanítás azonban nem halhatatlan, és semmissé teheted, ha abbahagyod a tanítását.

Kérj csodákat magadnak minden olyan helyzetben, amelyben csodára van szükség. Fel fogod ismerni e helyzeteket. És mivel nem önmagadra támaszkodva akarod fellelni a csodákat, teljes mértékben jogosult vagy rájuk minden alkalommal, amikor értük folyamodsz.

 Határozzuk el, hogy ma nem halmozunk fel nehezteléseket. Határozzuk el, hogy mentesek leszünk a valójában nem is létező problémáktól. Ezt egyszerűen az őszinteség eszközével érhetjük el. Ne csapd be magad a probléma mibenlétét illetően, és akkor szükségképpen felismered, hogy már meg is oldódott.

Az az elképzelés, hogy a gondolataimért én vagyok a felelős, rémisztő és megalázó volt egyszerre, mert azt jelentette, hogy többé nem hibáztathatok más embereket azért, ami velem történik. Fel kellett vállalnom a felelősséget az életem megváltoztatásáért; már nem vádolhattam sem a szüleimet, sem a férjemet, sem a barátaimat. Nem volt több kifogás, sem menekülési útvonal.

Ma megpróbáljuk megérteni, hogy az öröm a feladatunk a világban. Ha szomorú vagy, nem teljesíttetik be a szereped, így veled együtt a világ is megfosztatik az örömtől.

A te feladatod nem az, hogy keresd a szeretetet, csupán az, hogy rátalálj magadban a korlátokra, amelyeket a szeretet ellen emeltél. Ami igaz, azt nem szükséges keresni, ám ami hamis, azt bizony keresni kell.

A megváltásom belőlem fakad. Ez azt jelenti, hogy rajtad kívül semmi nem menthet meg téged; rajtad kívül semmi nem adhatja meg neked a békét. Ám azt is jelenti, hogy rajtad kívül semmi nem okozhat fájdalmat neked, semmi nem zavarhatja meg a békédet, semmi nem zaklathat fel. Ez a gondolat a te gondjaidra bízza az univerzumot, és e pozícióban végre ott leszel, ahová tartozol. E szerep elfogadásában rejlik a megváltás.

Van benned egy hely, ahol megfeledkezel erről a világról, ahol nem létezik a bűn és az illúzió emléke. Létezik benned egy hely, ahonnan eltávozott az idő, és ahol meghallod az örökkévalóság visszhangjait.

Pusztán azért, mert nem értünk meg azonnal mindent, amit Jézus a Tanítás anyagában kifejt, nem kell lemondanunk arról, hogy beépítsük az életünkbe azokat, amelyeket viszont jól értünk. Például könnyű felfogni azt, hogy a félelem támadást szül, valamint elfogadni azt, hogy a szeretet a félelem ellentéte. Így tehát könnyedén kiértékelhetjük bárkinek a viselkedését, hiszen az vagy a szeretet kifejeződése, vagy gyógyításra és segítségre vágyó kérés. Ha pusztán ezzel az egy alapelvvel tisztában vagyunk, már megváltoztathatjuk azt, ahogyan életünk helyzeteire tekintünk. Amint megértjük a többit is, az életünk örökre megváltozik.

Tegnap este óta azon töröm a fejem, mi legyen ezzel a cikkel. Ha maradt volna még olyan ismert vallás, amiről írni szeretnék, egyszerűen kicserélném a heteket és most azt mutatnám be, de sajnos már az összeset ellőttem. A judaizmus és az iszlám nem lesz porondon, mert azokról ebben az országban sajnos még nem lehet beszélni, nem állunk rá készen egyszerűen. Szóval nem maradt más választásom, ma kell megírnom a kereszténységet, miután kigyulladt a Notre-Dame egy nappal. Én amúgy elég sokáig ellátok a blog kis életében és régóta feszengek ezen a bejegyzésen, tűz nélkül is. Nehéz írnom róla, mert túlságosan személyesre se szeretném, de másfelől annyi érzelem dúl bennem a kereszténységgel kapcsolatban, hogy nagyon objektív se tudok maradni. Kezdjük a negatív részével aztán meglátjuk mi lesz. Három fő pont van amiért sajnálom, de egyszerűen felálll a szőr a hátamon, ha erre a vallásra gondolok. 

1. Gyerekek tömeges molesztálsa és elkussolása évszázadokon át

A vasárnapi film ezt a témát fogja részletesen körbejárni, én abból jöttem rá, hogy itt milyen irtózatos számokról beszélünk. Szerintem nagyon kevesen vannak tisztában ezzel, szóval hoztam egy két száraz adatot. 2004 és 2014 között bevallottan(!) 848 papot zártak ki és 2.572 esetben hoztak enyhébb ítéletet. Ez soknak hangzik, de a hangsúly a bevallott szón van. Hétfőn jelent meg egy nagyon jó cikk a témában a Mércén, a teljes szöveget itt tudtjátok elolvasni, de kimásolom a lényeget:

A vizsgálat erőssége az volt, hogy sokféle tudományág bevonására került sor: bűnügyi, pszichológiai, szociológiai, pszichiátriai, és törvényszéki-pszichiátriai kompetenciát megkerülhetetlennek tartották. Az eredmények pedig a következők lettek: 1946-2014 között Németországban összesen 3677 gyermek esett áldozatul 1670 egyházi személy által elkövetett szexuális zaklatási bűncselekménynek. A vétkes klerikus aránya 4,4%-át teszi ki az egyház összes papjának. Az Ulmi Egyetem vizsgálata szerint azonban, mindez csupán a „jéghegy csúcsa” és ún. „sötétmezőben”, vagyis amiről semmit nem tudunk, amiről egyetlen egyházi akta sem tudósít, összesen mintegy 114.000 áldozat lehet!

Szóval már 114.000 főnél járunk, csak Németországban, csak az elmúlt száz évben! Amerikában és Ausztráliában viszont ennél sokkal durvábbak az adatok állítólag, de ami a legszomorúbb, az az, hogy igazából fogalmunk sincs! A katolikus egyház vezetősége bármit, de szó szerint bármit képes bevetni, hogy ezek az adatok titokban maradjanak. Nagyon sok lépcsős ez, hogy miért nem derülnek ki, én csak egy-kettőre fogok most rávilágítani. 

- Mindenféle erőszakon átesett személy "vért pisil" mielőtt ráveszi magát, hogy beszéljen róla, annyira nehéz. Itt megvan fejelve azzal, hogy ezek gyerekek, akiknek amúgy is azaz életük problémája, hogy a felnőttek nem hisznek nekik, és akkor ő vádoljon meg egy vallási vezetőt akire mindenki felnéz? Wtf?! Már itt az esetek 98%-a elhal.

- De tegyük fel megteszi. Nincs még egy olyan habzó szájjal utálkozó csorda, mint a katolikus keresztény tömeg. Most ezt veheti minden keresztény vérig sértésnek, de attól még igaz. Ahogy valaki megpróbálna rendőrségre menni a gyereke ügyével, a teljes közösség anyatigrisként ráveti magát és darabokra szaggatja. Biztos csak "figyelmet akar kivívni a gyerek meg az anyja is", kényszeresnek, bolondnak, és mindenféle szörnyetegnek állítják be azt, aki szólni mer. 

- Legnagyobb geciség, de az adatokból tudjuk, hogy a pedofil papok sokkal nagyobb "szeretettel" választanak árvaházi gyerekeket áldozatul. Gondoljatok bele, nincs se anyátok se apátok, ott éltek a lelencházban szomorúan, amikor végre elkezditek különlegesnek érezni magatok, hiszen egy olyan fontos személy, mint egy pap felfigyel rátok. Mindenki örömmel teljesítené bármilyen kérését. Nem tudsz egyszerűen nemet mondani, mert életedben először kapsz személyes figyelmet. Ezt végtelen nehéz elképzelni rendes családi körülményekkel, de szerintem azért érzitek. Szóval mondjuk hét évesen elkezdesz kisebb dolgokban segédkezni az atyának, bizalmába fogad, úgy érzed neki bármit elmondhatsz, végre őszintén meghallgat valaki és aztán egyik este mi lesz ennek a vége? Jól megmarkolássza a kukidat. De te ekkor ezt még nem érzed furának, hiszen olyan feltétel nélküli szeretet van benned iránta, hogy nem is mersz arra gondolni, ebben bármi kellemetlen lehetett volna. Később persze már folyamat markolássza, de te rég benne vagy ebben az ördögi körben és ugyan kinek mernél szólni? Árvaházi gyerekként mégis ki az Isten hinne neked? Egy életre lelki nyomorék maradsz szerencsés esetben, a szerencsétlenebben pedig fiatalon öngyilkosságot követsz el, C opció sajnos nincsen.

- Az utolsó, na és ez az ami miatt én tényleg megvetem az egész bagázst úgy ahogy van, bármeddig képesek elmenni, hogy eltitkolják. Ha egy papról valahogy kiderül (jellemzően itt valószínűleg már 10-20 áldozatnak kell lennie, akkor mer egy nyilvánosság elé állni), hogy pedofil és tegyük fel még be is bizonyosodik, szóval nem teszik tönkre az áldozatot a ráugró véres szájú, elvakult hívők, akkor tudjátok mi lesz? Áthelyezik a papot egy másik országba, kontinensre és vígan éli életét tovább. Van egy ilyen két hónapos "szanatóriumi időszak", ahol gondolom elmond 100 miatyánkot, majd azt mondja megbánta amit tett, szóval egyház szempontjából ki is van nullázva minden és mehet új életet kezdeni. Olyan mint a melegek átnevelése, mert azt úgy két hónap alatt biztos meg lehet tenni. Pedofil papokból is hipsz-hopsz pedofil érsekek lesznek, hát óriási! Ha legalább tűzzel vassal küzdenének, hogy kiírtsák a férges részt magukból, még nem is lennék ennyire mérges, dehogy konkrétan nem börtön, hanem előléptetés is lehet a vége egy ilyen kemény sztorinak, na az vérlázító, mondjon bárki bármit. 

Aki most úgy gondolja, hogy csak a levegőbe beszélek és bármelyik állítás mögött nem a kőkemény igazság van, az nézze meg a vasárnapi filmet, vagy olvassa el a 444! elég átfogó cikkét. Szörnyen megrázó az egész és egyszerűen felfordul az ember gyomra, amikor elkezdi számolgatni, hogy mondjuk csak az elmúlt 100 évben hány millió gyerek eshetett áldozatul a katolikus papok összetartó pedofil közösségének. 

2. A saját hitük végtelen agresszív terjesztése

Azt mindenki betéve tudja, hogy mi magyarok hogyan lettünk keresztények, mert ezt nagyon jól bemagoltatják az iskolában, de a következő háromszáz évről már senki nem beszél. Alapból ott indul, hogy azt mondják pogányok voltunk, ami ugye valami ateistát akarna jelenteni, csak éppen melléteszik, hogy bálványimádók, tehát valakinek áldoztunk. Hát nekem vannak ateista barátaim, ők aztán nem áldoz senkinek, az hét szentség. Nem mondják meg mi volt az igazság mert végtelen szomorú történet. Mi nemhogy ateisták nem voltunk, konkrétan az egész világon az egyik legmélyebb alapokon nyugvó iszonyat durva hitünk volt. Tele voltunk táltossal meg gyógyítóval, olyan szimbiózisban éltünk együtt a természettel, mint csak nagyon kevesen. Mi sem bizonyítja jobban, minthogy régen nem így írták a nevünket ahogy ma, hanem sima i-vel, azaz Magiar-nak. (Még az 1700-as években is.) Nincs a földön nyelv ahol a mágia ne ugyanazt jelentené, szóval mágus, varázsló, táltos. Ezért is volt olyan fontos az agresszív terjeszkedésben minket a nullával egyenlővé tenni. Becsületünkre legyen mondva, egyébként küzdöttünk rendesen, rengeteg lázadás volt az országban 1000 és 1300 között amibe több száz ezer ember vesztette életét. Üldözték a táltosainkat és aki hozzájuk fordult segítségért azt felakasztották. Kétszer is visszafoglaltuk a trónt egyébként, de mindkettőnek egy nagyon csúnya vérengzés lett a vége.

De nem csak velünk bántak így el, hanem mindenkivel, aki az útjukban állt. Milyen vallási sokszínűség lehetne ma a Földön ha a kereszténység nem így terjeszkedik ahogy? Mi az, hogy bárki odamegy egy néphez és azt mondja, ha te innentől nem az én vallásomat követed akkor megöllek? Milyen jogon csinál bárki ilyet és ugyan hogy meri mondani, hogy Isten nevében? Szégyen az egész és a károk egyszerűen felbecsülhetetlenek. Nem tudjuk mi lett volna ha, de azért néha eljátszom a gondolattal. Mennyi értékes ember és milyen magas szintű tudás veszett kárba, csak hogy a katolikus egyháznak még több pénze legyen? Mert ez az egész térhódítás dolog sose szól semmi másról, csak a pénzről. Lehet csűrni csavarni, de minden gyarmatosítás és keresztes hadjárat igazából arról szól, hogy na nézzük, hogyan lesz a végén még több pénzem? És akkor a boszorkányüldözésről már ne is beszéljünk...

3. Egyszerűen elvették az emberek hitét

Szerintem sose volt olyan népszerű ateistának lenni, mint napjainkban. Ezt minden ateista bőszen a tudomány fejlődésének tudja be, pedig pont a kvantummechanika az, ahol újra eljuthatunk Istenhez. Nem a tudományok miatt vagyunk ateisták, hanem mert az egész keresztény maszlag már nem bevehető az átlag ember számára sem és akkor már egyszerűbb nem hinni. Azért itt Európában bőven uralkodik ez a vallás, szóval nem olyan egyszerű B vagy C opciókat találni. Rólam például rendszeresen feltételezik, hogy biztos ateista vagyok, csak mert nem beszélek éjjel nappal vallásról és spiri dolgokról mindenkinek. Ma egy átlag európainak egyszerűen menő nem hinni. 

"Évezredek során az ateizmus időről időre felüti a fejét és ekkor túlsúlyba kerül az igazságtalanság" - Bhagavad-gítá

Egy dolgot viszont marha jól megtanítottak a világnak, a gyűlölködést. Na az előtt le a kalappal. Nézzétek csak meg a kommenteket bármelyik Notre-Dame bejegyzés alatt. Egyszerűen elkeserítő. Hogy lehet annak a tűznek örülni? Hogy lehet azt mondani, hogy megérdemlik, remélem benne ég az összes? Szégyen ahogy ebben az évezredben viselkedünk egymással és szégyen, hogy mennyire nem is keressük a kiutat. Mostmár nem kezdek bele a Krisztusi pozitív értékekbe, majd a csütörtöki bejegyzsében foglalkozom vele. Ha pedig valaki azt hinné, hogy elfogytak a vallási témák, azoknak mondom hogy nem kell aggódni, mert jövő héttől a magyar ősvallás lesz a középpontban, illetve annak a feltérképezése. :)

Tat Tvam Asi - Egyek vagyunk de nem ugyanazok.  

A heti témához kapcsolódva, ami a Hinduizmus, a könyv után most egy nagyon jó filmet hoztam. Mahatma Gandhi nevét talán szinte mindenki ismeri, de szerintem kevesen tudják, hogy mit köszönhet neki India és hogy miért is lett ennyire híres. A film 56 évet mutat be és az origójában Gandhi még csak egy 24 éves frissen végzett jogász. Megtudhatjuk, hogy lett a világ egyik legnagyobb vallási vezetője és közben, hogy vett rá milliókat a tömeges, de erőszakmentes(!) ellenállásra. Hogy paterolták ki az angolokat a saját hazájukból és hogyan vívták ki a függetlenségüket. Múlt héten a Dalai Láma életét bemutató filmnél írtam, hogy készüljetek fel mert elég kemény sztori, hát ez talán itt hatványozottan igaz. Nagyon jól van ábrázolva, hogy az angolok halomra ölték a védtelen indiaiakat, akik végül cserébe csak virágfüzéreket adtak nekik és sokszor gondolkozás nélkül mentek a biztos halálba. Hosszú film, érdemes két részletbe nézni, ám egyáltalán nem vontatott. A cselekmény végig pörgős és érdekfeszítő, de az érzékenyebbeknek lelkileg elég megterhelő is lehet. 

Írtam már, hogy minden vallásnak van egy Bibliája, a hinduzimusét úgy hívják, hogy Bhagavad-gítá. Számtalan fordítása létezik, így néha egy-kettőnél úgy érzi az ember, hogy köszönő viszonyban sincsenek egymással. Ennek azaz oka, hogy a Gítá szanszkritul maradt fent több ezer éven át, és ezt a nyelvet nagyon könnyű félreértelmezni. Tanultam egy rövid ideig, így pont annyit tudok, hogy belássam: semmit nem tudok, de annyit igen, hogy minden szónak sok jelentése lehet, egymás mellett pedig még újabb alakokat vehetnek fel, így könnyen jönnek létre fordítási anomáliák. Én személy szerint a Bakos Attila féle kiadást kedvelem, de meg fogom még venni a Baktay Ervinét is. A Gíta egy erkölcsi útvezető szeretne lenni, akárcsak a Tao Te King, kezeljük is úgy. Nem egy sok szereplős romantikus történet, inkább egy fiús háborús olvasmány a keretsztori. Még nyugaton is olyan nagy nevek tanulmányozták és méltatták mint, Albert Einstein, Carl Gustav Jung, vagy Gandhi, aki eképpen írt róla:

„Amikor kétségek kísértenek, ha csalódások érnek, és a szemem nem lát már reménysugarat a horizonton, a Bhagavad-gítához fordulok, amelyben találok egy verset, hogy megvigasztaljon engem, és én azonnal elkezdek mosolyogni a nyomasztó szomorúság közepette. Életem tele volt különös tragédiákkal, és ha ezeknek nem mutatkozott rajtam semmilyen látható vagy láthatatlan hatása, azt a Bhagavad-gíta tanításainak köszönhetem.”

Mikor én is sokat forgattam, akkor kiemeltem belőle részeket (néha duplán aláhúzva), jelezvén, hogy milyen fontosnak tartom őket, ezeket szeretném most megosztani veletek. 

"Akit a szenvedések közepette sem gyötör aggodalom, akit nem csábít a gyönyör, aki mentes a vonzódástól, a félelemtől, s a haragtól, az ilyen embert hívják szilárd elméjű bölcsnek." B.G. 2.56.

"A tanult ne zavarja meg az anyagi tettekhez ragaszkodó tudatlanok elméjét. A jógával összekapcsolódott, önmagán uralmat nyert bölcs, inkább tanítsa számukra az odaadó szellemű munkát, tétlenség helyett." B.G. 3.26.

"Sokkal jobb személyes Dharmánkat végezni tökéletlenül, mint másokét hibátlanul. Jobb ha saját kötelességünk teljesítése közben ér minket a halál, mintha más feladatát végeznénk, mások Dharmáját követni veszélyes." B.G. 3.35.

"Aki a cselekvésben tétlenséget és a tétlenségben cselekvést lát, az bölcs az emberek között, összekapcsolódott a jógával és tökéletesen hajtja végre tetteit." B.G. 4.18.

"Aki lemond minden ragaszkodásról, mely a tettekhez és azok gyümölcseihez fűzi, mindig elégedett, független, mert menedéket külsőségekben nem keres, az nem tesz semmit, mégha számtalan módon cselekszik is." B.G. 4.20.

"Aki elégedett az önként kínálkozó nyereséggel, megszabadult a kettősségektől, nem irigy, kiegyensúlyozott sikerekben és kudarcokban egyaránt, habár cselekszik, őt mégsem kötik le a tettek." B.G. 4.22.

"A munka gyümölcsét feladó rendíthetetlen Karma-jógi tökéletes békét ér el. De aki nincs jógában, s akit ezért az önzés vezérel, az ragaszkodik munkája gyümölcseinek élvezetéhez, s tettei megkötik." B.G. 5.12.

"Ó Pándu fia! Tudnod kell, hogy amit lemondásnak neveznek, az maga a jóga, mert addig senki sem lehet jógi, míg le nem mond világi vágyairól." B.G. 6.2.

"Aki barátokkal, a támogatókkal, a pártatlanokkal, a közvetítőkkel, az irigyekkel, a rokonokkal, az ellenséggel, a szentekkel és a bűnösökkel is ugyanolyan részlehajlás nélküli, békés elmével bánik, az a legkiválóbb." B.G. 6.9.

Eredetileg sokkal többet akartam kimásolni, de most úgy érzem ez is nagyon megterhelő lehet és némi magyarázatra szorul. Sokszor ír erről a tétlenségről, a taoizmus kapcsán már volt erről szó, számunkra végtelen evidens hogy a "menni kell" "csinálni kell" "irány előre" jelmondatok csak pozitívak lehetnek. Nos az indai felfogás szerint pont inkább a tétlenség, a megfigyelés, a magadba fordulás az, ami méltatandó és nem ez az örökös hajszolás amiben élünk. 

Másik sokat emlegetett téma, a vágyak. Hiszen ez a mozgatórugója mindennek, de sajnos abban igazat kell adni az indiai filozófiának, hogy sok rossz dolognak is ez a motorja. Hiszen ezért vagyunk boldogtalanok, mert folyton valami másra vágyunk ahelyett amink már megvan. Ha nem vágynánk semmire valószínűleg hirtelen, nem is tudnánk min kéne most aggódni.

Amikor ezt a kínálkozó nyereséges részt olvastam anno, egyszerűen beleégett az agyamba, ezért is van kiemelve feketével. Szerintem ez a tökéletes megfogalmazása annak az örökdilemmának, hogy hol van a határ az önzés és a túlságos lemondás között. "Légy elégedett az önként kínálkozó nyerséggel." Ezer féle élethelyzetre le lehetne vetíteni, és biztos mindenkinek mást jelent, értelmezzétek a saját kereteiteken belül. 

Sokat ír még a sorsról amúgy az egész könyvben, sőt valahol erre fut ki az egész sztori, ezt szerintem nem kell sokat magyaráznom. Ő is arra a következtetésre jut, hogy a másik sorsa helyett te a sajátodon kéne, hogy munkálkodj, mert azért jöttél ide, hogy azon a témán belül fejlődjön a lelked. Csakhát nehéz ezt megtenni, amikor a világon mindenki pénzből él és bizonyos szakmák jóval jobban fizetnek, mint mások. Mikor 17 évesen először döntést hozol a sorsodról sajnos ezt még nem látod át ilyen komplexen, mint Krisna a Gítában. Ezért is lesz szerintem óriási pozitív ugrás az emberiség történelmében az alapjövedelem, mert onnantól vége ennek dilemmának, hogy gazdag leszek és lelketlen, vagy csóró és önfeláldozó. 

Pár fejezet végén találtam saját jegyzeteket, gondolom amolyan esszenciaként írtam ki őket, megosztom ezeket is, de fogadjátok fenntartásokkal. Ezek az én konklúzióim, másvalaki biztos mást szűrt volna le.

1. Tiszteljük, szeressük, védelmezzük a családunkat és barátainkat, mert nélkülük mit sem ér az élet, végsősoron mindent azért teszünk, hogy velük a legtöbb időt tölthessük. 
2. Semmihez nem lehet ragaszkodni ezen a földön, még a szeretteink anyagi testéhez sem, hisz a halál és a leszületés körforgása állandó. Minden vágyról és érzékről le kell mondani, semmit nem szabad birtokolni, jógába kell kerülni a megvilágosodáshoz.
3. Cselekedj szüntelenül, szenvedély mentesen, önösérdek nélkül. Vedd észre, hogy nem te irányítasz, kövesd a Dharmádat és dobd el a tudást mert az Önvaló felette áll. 
4. Évezredek során az ateizmus időről időre felüti a fejét és ekkor túlsúlyba kerül az igazságtalanság.
5. A tettekről való lemondás és az önzetlen jóga az egy és ugyanaz. El kell engedni a munka gyümölcsét, mert megköti a kezünket a hajszolás. Mindenki egyenlő. Mentesülni kell a vágyaktól, félelemtől és a haragtól.

Mi modern nyugatiak hajlamosak vagyunk úgy gondolni magunkra, mint a világban hánykolódó gazdátlan tárgyakra, melyeket valamiképpen kívülről hajítottak egy olyan univerzumba , amely érzéketlen, holt és közömbös (sőt ellenséges) mindazzal szemben, amit mi kedvesnek tartunk. Nem igazán érezzük itt otthon magunkat, és nem tűnik úgy számunkra, hogy barátok között lennénk egy olyan helyen, amely a miénk, a mi oldalunkon áll, és alapvetően hozzánk hasonló. Sokkal inkább mintha véletlenül fogságba estünk volna egy hatalmas, szívtelen és ostoba gépezetben. De milyen bizonyíték támasztja alá ezt a nézetünket, mi a valódi oka annak, hogy így érzünk? Miért nem érezzük azt amire a hinduk jutottak, vagyis hogy a világegyetem, az emberi test és tudat, valamint a vallásos érzések mind egyek, egyetlen szerves egészet alkotnak úgy, ahogy a testünk szerves egészet alkot? Végülis a modern tudomány előremenetele nem más, mint annak felismerése, hogy minden mindennel összefügg (önmagunkat is beleértve). Univerzumunk oszthatatlanul egy, a világunk agy valódi organizmus (sőt azt mondhatjuk, hogy az egyetlen teljes organizmus), és mi sem áll távolabb az igazságtól, mint hogy "diribdarabkák" merő gyűjteménye lenne csupán...

A hinduizmus monoteista vallás

Ez a kijelentés némi magyarázatra szorul, hiszen legtöbbünk úgy gondol a hinduizmusra, mint tipikusan politeista hitrendszerre, a számtalan isten és istennő vallására. Kétségtelen, hogy a legtöbb indiai hívő mind a mai napig isteni és félisteni lényekkel népesíti be a világot, és hódol a képmásuk előtt. Ám a gyakorlatban a számos istenségben való hitük ugyanúgy összeegyeztethető az egyetlen Istenbe vetett hitükkel, amiképpen a keresztények angyalokba és ördögökbe, valamint a Szentháromság három személyébe vetett hite összeegyeztethető az ugyanabba az egyetlen Istenbe vetett hitével. Gyakorlatilag India az otthona - méghozzá valószínűleg az eredeti otthona - az abszolút Egynek, annak az Istennek, aki épp úgy ura a világnak, mint ahogy Ő maga a világ és minden, ami a világban van, beleértve az isteneket és istennőket, ördögöket, embereket, állatokat és tárgyakat. Ő minden, nincs másik erő rajta kívül. Minden ami létezik, csak Benne vagy az Ő aspektusaként létezik, s Ő létezik egyedül, minden társ nélkül.

Érdekes szembe állítani ezt az istenképet - a világ egységét - a mi tipikusan nyugati istenképünkkel - a világ teremtőjével. Legtöbbünk Nyugaton inkább úgy gondol Istenre (már ha hisz egyáltalán Benne), mint az univerzum ragyogóan értelmes tervezőjére és felügyelőjére, aki kívül áll találmányán. Elképzeljük Istent - meg a világot melyet létre hozott. A hindu viszont szíve mélyén úgy hiszi, hogy semmi más nincs, csak Isten. 

A Brahman az Egyetlenegy

Ennek az Istennek - ennek az Egynek, aki maga a Sok, aki maga minden dolog - a neve Brahman. Félrevezető egyáltalán Istennek nevezni Őt. Az "Az" mutató névmás sem sokkal jobb, hiszen egy "Superman" helyett valamiféle "Szupergépet" vagy lelketlen dolgot sejtet. Talán az a legbiztonságosabb, ha egyszerűen az Egyről beszélünk. Az olyan lehetséges titulusok, mint a Végtelen, az Abszolútum, a Valóság, a Minden vagy az Isten segítségünkre lehetnek, ha egyszerre vesszük az összeset, ám hiányosnak találjuk őket külön-külön. Nyilvánvaló, hogy nem határozhatjuk meg a meghatározhatatlant, és nem ábrázolhatjuk pontosan az egészet egyik része segítségével sem. Az is ugyanilyen egyértelmű, hogy ezt a nehézséget nem érezzük itt Nyugaton, ahol általában úgy gondolunk Istenre, mint szeretetre, jóságra, a Teremtőnkre, Mennyei Atyánkra, a Barátunkra vagy Vigasztalónkra. Itt a tökéletességre jutott emberi erények jelentik a kulcsot az istenihez, mivel úgy gondolunk Rá, mint ideális Személyre, aki hasonlít mindarra, ami bennünk a legjobb. 

A hinduizmus legfőbb Brahmanja egyáltalán nem ilyen, nem egy személyes Isten, és semmivel sem emberibb, mint amennyire állati vagy angyali. A Brahman nem olyan, mint bármelyikünk, mint ahogy mi sem vagyunk olyanok, mint bármelyik részünk vagy részecskénk. Vagy nagyon is olyan. Ő teljesen, teljesen túl van mindenen és fölötte áll mindennek. Nincs semmi ami akár csak távolról hasonlítana Rá. 

Mi magunk is Brahmanok vagyunk

A hinduk szerint életünk egyetlen értelmes célja az, hogy kapcsolatba kerüljünk a Brahmannal. Hogyan lehetséges ez? Valójában nem is azt mondja, hogy kapcsolatba kell kerülnünk a Brahmannal, hanem hogy a Brahmanná kell válnunk, sőt fel kell ismernünk, hogy már a Brahman vagyunk. Nem is annyira a Brahman részének látja önmagát, mint inkább az Egésznek. Hiszen a legfőbb Brahman nem csupán benne lakozik mindenben a világon annak egységeként, hanem teljes és egész minden részben is - természetesen téged és engem is beleértve. Ennélfogva a híres upanisadi formula (So ham), mely kijelenti, hogy "te Az vagy" magyarán mondva így hangzik: "Te aki ezt a blogot olvasod, maga Isten vagy, nemcsak Istennek egy kicsi része, hanem a teljes Isteni Lét."

A hindu hívő számára ennek a bennünk élő Istennek az elképzelése nem puszta idea, hanem az élet lényege és értelme. Természetesen kezdetben - hozzánk hasonlóan - neki is aligha több ez érdekes, lelkesítő, de eléggé homályos gondolatnál. Ám az ő célja (amennyiben komolyan veszi a vallását) nem egyéb, minthogy szívvel lélekkel felismerje az igazságot. Nem csupán elméletben akarja tudni, hogy valódi természete valamiképpen isteni, hanem úgy akar érezni a szívében, mint Isten, biztos akar lenni benne, hogy ő Isten, mindig úgy akar élni, mint ez az isteni, belső Önvaló, nem pedig úgy, mint régi emberi énje, amely látszólag szállást ad Neki. Ha képes erre, akkor úgy mondják megszabadult (megvilágosodott). Ez azt jelenti, hogy olyan békét tapasztal, amely meghaladja felfogását, és nem zaklatják hangulatváltozások, mentes az aggódástól vagy bármiféle nyugtalanságtól. Aki megszabadult, felismeri, hogy senkitől és semmitől nem függ, és biztos a halhatatlanságában (reinkarnáció). A bölcs mindez, és még sokkal több, hiszen végre tudja és látja, ki is valójában. Jóllehet ha kívülről tekintenek a megszabadultra akkor az egyértelműen János vagy Anna maradt, a belül zajló történet azonban egészen más. A belső létezőről tudja most már tudja az ember, hogy az nem más mint Brahman, azaz az Egy. 

Mindannyian ezért születtünk meg, ez az életünk célja: hogy felismerjük a kozmikus viccet, átlássunk a színlelésen, miszerint te és én csupán két ember vagyunk a milliónyi többi ember közül, a világ két véges darabkája, és ehelyett meglássuk, hogy tökéletesen egyek vagyunk egymással és minden teremtménnyel, hiszen a valóságban mindannyiunk a Minden és a Végtelen. Egyszóval azért jöttünk a világra, hogy megszabaduljunk. 

A meditáció a megszabadulás eszköze

Min meditál a tanítvány, óráról órára, évről évre, szeretett gurujával együtt együtt egy fa alatt az erdőben vagy a Himalája barlangjában? Mindenféle mélységes és gyönyörű gondolaton? Egyáltalán nem! Amennyiben komoly törekvő, és sikerrel végzi a feladatát, akkor megállítja a gondolkodást, és a legkevésbé sem gondol semmire. Vagyis inkább a Semmire gondol, nem gondolkozik semmiféle dolgon. Figyelmét minden külsőtől, elgondolhatótól önmagára fordítja, az Elgondolhatatlanra, aki minden elgondolhatót megtapasztal a középpontban. Önmagára és önmagán túlra tekint, hogy meglássa, amit senki sem láthat meg helyette, nevezetesen azt, hogy milyen is ennek az Elgondolhatatlannak lenni, annak aki néz.

Talán úgy érezzük, hogy az egész kísérlet természetellenes, sőt egészségtelen. Miért van az, hogy általában olyan sokáig tart a tanítványnak, míg figyelmét befelé, a látszatok világától a valóság felé fordítja, melyben e látszatok különböződnek? Miért bizonyul ez olyan nehéznek? Mi az oka, hogy a Brahman, ez a rejtélyes bennünk élő Isten vagy belső Fény csak mérhetetlen nehézségek árán, oly sok keresés után tárul fel? Azt hiszem a hindu tanítvány erre közbevetné, hogy pont fordítva áll a helyzet: a Brahmant egyáltalán nem nehéz vagy különleges dolog meglátni, hiszen teljesen természetes és nyilvánvaló, egész egyszerűen a vágy rejti el előlünk. Figyelmünket annyira lekötik a külső dolgok, melyeket szeretünk vagy gyűlölünk, melyeket meg akarunk ragadni vagy el akarunk menekülni előlük, hogy nem jut időnk arra, Aki figyel. Távollátó módon nem vesszük észre azt, aki néz, nem érdekel bennünket, hogy kik vagyunk, csak az, hogy mi a miénk. A tények, és különösen ennek az "énnek", az igazi mivoltunknak a központi ténye, nem érdekelnek bennünket. Csupán meg akarjuk változtatni ezeket a tényeket, és ehhez a gondolataink és a mentális fecsegés az eszközünk. A hindu tanítványnak tehát először is meg kell állítania a gondolkodását, el kell vetnie minden szót és ezzel együtt minden az iránti vágyát, hogy megváltoztasson bármit is, majd befelé kell tekintenie, hogy felfedezze, mit talál ott. Ott pedig - állítja - azonnal és olyan ragyogással meglátja Istent, hogy nem is fér a fejébe, hogyan volt lehetséges, hogy eddig nem vette észre. Sokkal tisztábban látja a belső világot, mint valaha is látta a külsőt. Valójában a külvilág az, ami zavaros, valótlan és homályos, ha összevetjük azzal a tiszta tudatossággal, amely felfogja. 

Biztos megmint mindenki észrevette, hogy ezek nem a saját szavaim, ugyanúgy mint a Buddhizmusnál, itt is D. E. Harding: A világ vallásai című könyvét használtam fel alapnak. A hinduizmus ezer arcú istene számomra az archetípusokról szól, arról hogy az a rengeteg féle személyiség mind ott él bennünk, és ki-ki mit akar magában erősíteni, annak áldoz. Ha valakit jobban érdekel a téma akkor olvasson utána a hindu istenségeknek, biztos érezni fogja, hogy ő melyikkel rezonál együtt. Számomra sosem volt kérdés, hogy én Saraswati vagyok. :)

Tat Tvam Asi - Egyek vagyunk, de nem ugyanzok.