Mi a baj a liberalizmussal?

Az állampolgárokat inkább fogyasztóknak tekintik.”

Ha egy mondatban kéne összefoglalnom, hogy mi a baj a liberalizmussal akkor a fenti mondat lenne az. Edina videóit nézve, rá kellett jönnöm, hogy kívülről én is amolyan tisztességes "libernyák kurvának" tűnhetek mások szemében (újlipót.. specility kávézó.. melegek.. legalizáció..) pedig magamat egyáltalán nem sorolom ebbe a kategóriába. Szerintem teljesen más az, ha valaki egyén szinten liberális (felőlem mindenki azzal bújik ágyba, akivel akar, azt hord és eszik, amit akar stb.) vagy államszinten vall liberális elveket és úgy van vele, hogy minden cég azt tehet, amit csak szeretne és nem szólna bele a piacgazdaságba, mert úgy gondolja, hogy az majd szabályozza önmagát, tehát neoliberális politikát folytat. Ilyen szempontból egyébként minden párt idesorolható aki az elmúlt 30 évben kormányon volt, se adóval se jogszabályokkal nem kívánta senki jó irányba terelni a gazdaságunkat. 2020-ban a klíma válság kellős közepén, miért nem tök alap az, hogy az a cég amelyik szennyezi (bármiylen!) módon a környezetet, az tízszer annyi adót fizessen be, mint az a cég, aki mondjuk pont, hogy tisztítja? Ez az egy kulcsos adó rendszer egy vicc, de az is az lenne ha profit alapon osztanánk szét.. nem! A szennyező multikat sújtsák nagyon kemény szankciók, aki pedig szemétből csinál újra felhasználható dolgokat, annak járjon adókedvezmény, vagy akár adómentesség is. A világ környezetszennyezésének a 71 százalékáért 100 multi felelős. Hol igazságos ez? Aki értéket teremt, annak kedvezzünk, aki a Föld nyersanyagjaiból szemetet és mérget állít elő, azt pedig büntessük meg. Ez ilyen egyszerű. 

Persze azt hiszem ez az én fejemen kívül sehol sem ilyen egyszerű, ugyanis egy pártot se tudok mondani, aki csak hasonlót is megfogalmazott volna. Ha valaki itt a Momentumra gondol, akkor szomorúan közlöm, hogy full kamu a teljes zöldségük. Ez a cikk jól összefoglalja azt, hogy idén februárban milyen gyorsan szavazták le ők is azokat a zöld intézkedéseket amik némi javulást hozhattak volna. Innentől nekem nyilatkozhatnak a világon bármit, ideje korán kimutatták a foguk fehérjét. Nincsenek felelősségteljes pártjaink (némi vígaszt nyújthat talán, hogy nagyon másoknak se) és felelősségteljes alatt azt értem, hogy nemhogy nem 4 évben gondolkozik, még csak nem is 40-ben, hanem generációkban, akár 5-6 generációban. Én mindenképp ezt tartanám követendő példának.

"A gazdaság vezetői szemmel láthatóan úgy gondolják, hogy az olcsó árucikkek vásárlóerejének növekedése kárpótol azért, hogy immár szertefoszlott az egzisztenciális biztonság, a mai világrend pedig győztesekre és vesztesekre osztja fel a népet." - Olvastam ebben a könyvben, majd eszembe jutott egy azóta anekdotává vált kiszólás: "Akinek nincs semmije, az annyit is ér. Aki nem vitte semmire az életben, az annyit is ér, ezt tudom mondani." - Lázár János. Úgy látszik nálunk még csak titkolni se kell, hogy abszolút erre a szétosztottságra apellálunk, itt már nem ciki bevallani, hogy aki lemarad, azt ott hagyjuk meghalni. Egyfolytában azt hallgatjuk, hogy milyen jó világ van, minden mutató nő, az emberek többet keresnek, jobban élnek, de biztos ez? Azt hiszem Kennedy elnök mondta egyszer, hogy "a GDP csak azt nem méri, amiért érdemes élni". Még ha az elmúlt pár évben tényleg nőtt is a GDP-nk, nem lehet, hogy máshol sokkal nagyobb árat fizettünk érte? Biztos, hogy a világon mindent fel kell áldozni azért a tetves GDP-ért? A fent említett könyv (Patrick J. Deneen - A liberalizmus kudarca) négy részre szedi, hogy hol fizetünk a liberalizmusért úgy, hogy észre sem vesszük. Arra gondoltam, hogy ezt a tematikát tartva, idevágok néhány idézetet belőle, majd alatta kifejtem a saját véleményemet az adott kérdésben és igyekszem egyértelműen jelölni, hogy mi származik a szerzőtől és mi a saját gondolatom.

Természet

 "Az anyagi világban és a gazdasági területeken a liberalizmus a természet meghódítására törve elhasználta az ősidők óta felhalmozott nyersanyagokat. Bármi is a mai vezetők politikai programja, a valódi, megkérdőjelezhetetlen üzenet így hangzik: még többet. A liberalizmus működéséhez a hozzáférhető és fogyasztható anyagi javaknak állandóan növekedniük kell, következésképpen mindig újabb és újabb frontok nyílnak a természet meghódításának és megzabolázásának hadműveletében. Senkit nem választanak meg politikai vezetőnek egy olyan programmal, amely önmérsékletre és saját határainak belátására szólítana fel. (...) Eközben az erőforrások kapzsi kizsákmányolása mögött még mindig az a fejlődéselvű hiedelem áll, hogy a jövő nemzedékei talán megtalálják majd a csodaszert, és képesek lesznek a nyersanyaghiány kiküszöbölésére."

De tényleg mikor lesz vége? Ki fogja azt mondani, hogy na jó gyerekek, túltoltuk!? Meddig hisszük el, hogy majd a következő generáció feltalálja, az egy nap alatt égig érő fákat, az örök energiát, meg a két hét alatt megtisztuló óceánokat? Ezek amúgy létező dolgok, hiszen a fák is maguktól nőnek, energia is rengeteg van a természetben és még a vizek is öntisztulók, de egy dolog kell mindegyikhez, még pedig idő. A készleteink végesek, mi mégis úgy élünk, mintha soha nem lenne holnap. Idelinkelhetnék száz féle hatásvadász adatot, hogy mennyi erdőt írtunk ki egy nap, mennyi szemetet öntünk a vizekbe, vagy hogy mit meg nem teszünk azért, hogy még szarni is kocsival tudjunk járni, de minek? Ezeket az adatokat mindenki ismeri, minimális tájékozottság mellett már rég szembe jöttek ezerszer, de mégis csak váll rándítva tovább megyünk minden egyes alkalommal, mikor halljuk őket. Vajon mi lesz az a pont amikor a hétköznapi emberek is felkapják rájuk a fejüket? Logikus lenne rávágni, hogy mikor már az ő életüket is érinti, de nem lesz az túl késő? Mennyire kell az átlag Józsinak érintve lenni, hogy ez alapján hozza meg a döntését egy szavazáson? Vajon most figyelembe veszi? Vajon, ha az átlag Józsi nem vesz figyelembe egy környezeti kérdést sem, mikor leadja a szavazatát, akkor lesz olyan politikus, aki majd beépíti ezeket a nehéz szankciókat a programjába? Innen több irányba tudnám elvinni a gondolatmenetet, mint például, hogy így ugyan mennyi értelme van ebben a formában a demokráciának? Vagy hogy vajon kinek éri meg az átlag Józsit nyolc általános alatt tartani, de minimum funkcionális analfabétaként? Én mégis arra szeretnék rávilágítani, hogy ezek a szankciók csak felülről jöhetnek, csak a kormányok azok, akik érdemi lépést tudnak hozni és oda tudnak vágni a szennyező multiknak (azzal, hogy te nem kérsz a limonádédba szívószálat, ez a föld sajnos még nem lett egy jobb hely), de ők ezt csak akkor fogják megtenni, ha azt tömegek kérik. Ez a minden cégnek mindent szabad hozzá állás irtó káros és már akkor is nagyon gáz lenne, ha holnap véget vetnénk neki. 

kepernyofoto_2020-09-28_13_21_27.png

Tanítás

 "A fejlett liberalizmus vad és heves elszántsággal veszi semmibe a művészeteken alapuló oktatást, mivel ideológiailag és gazdaságilag is haszontalannak tartja azt. (...) E nagy művészek azonban immár feleslegesek, ugyanis a korábban "szervilisnek" tekintett, gyakorlatorientált képzéstípus jött divatba, amely egyedül a pénzcsinálást és a munka világában való érvényesült szolgálja, bár egykoron azoknak szánták, akik nem érdemesek a polgár címére. A mai liberalizmus elítéli azt az uralmi formát, amely hajdan elkülönítette a szabad embert a jobbágytól, az urat a rabszolgától. Ha az emberi szabadság hirdetésével erkölcsileg magasabb szintre is léptünk szellemi sötétségben élő elődjeinknél, szinte teljesen átvettük tőlük azt az oktatási módszert, amelyet egykor a szabadságuktól megfosztottak számára tartottak fenn. Dicső szabadságunk kellős közepén azonban eszünkbe sem jut megkérdezni, miért nem élvezzük már azt az oktatást, amelynek a neve - szabad bölcsészet - is jelzi, hogy lényege a szabad emberré nevelés."

Közhely, de a mai világban egy ország se szeretne már szabad gondolkodókat nevelni. Ha megnézzük, hogy épülnek fel a struktúrák minden egyes oktatási intézményben, egy valami lesz közös: előre jutni akkor fogsz, ha teljesen behódolsz a feletted levőknek. Akkor leszel tanársegéd, ha kinyalod a professzor seggét és iszod minden szavát, kutatásra is akkor kapsz pénzt, ha azt kutatod, amit a főnököd akar, még rektor vagy dékán is csak úgy leszel, ha már évtizedek óta bizonyítod, hogy nálad aztán keresve se találhatnának jobb párt katonát. De kanyarodjunk vissza oda, hogy első osztály, már ott kiválasztódik, hogy kik lesznek a szerencsések és kik a szerencsétlenek. Szülő legyen a talpán, aki be tudja bizonyítani a gyerekének, hogy szegényke nem retardált csak azért, mert nem megy a matek, hanem mondjuk ő csak sokkal jobban használja a jobb agyféltekéjét. Végtelen bal agyfélteke központú az oktatásunk és persze az egész világunk, ami valakinek kedvez, valaki viszont elvérzik benne. Mi lenne, ha deriválás és évszámok helyett azt is megtanítanánk, hogyan kell érzelmeket kezelni és kifejezni? Mi lenne, ha fenntarthatósági órákon és önellátó gazdálkodás órákon épp úgy ülnének a gyerekek, mint fizikán? Tovább megyek, mi lenne, ha meditálni is megtanítanánk őket? És ha ne adj Isten még a kooperatív csoportban dolgozás is beleférne? Minden fél évben kötelezően kellene olyan hosszú távú projekteket kiadni, ahol akkor érik el a legjobb eredményt, ha összedolgoznak. Így rájöhetnének, hogy 1+1 az sokszor nem kettő, hanem három. Változó világban élünk és igazából fogalmunk sincs mire lesz szükség a következő 20-30 évben, de arra, hogy össze tudjunk másokkal dolgozni és hogy alap legyen a "nem hagyunk hátra senkit", hát arra biztosan. Illetve nem lenne rossz, ha nem rohangálna ennyi totál idegbajos alkoholista és gyógyszerfüggő ebben az országban, de ha már kis korodban azt tanulod meg, hogy ha valami fáj akkor kussolsz, abból egyenesen következik, hogy felnőtt korodban ezt maximum a fent említett szerekkel fogod tudni kezelni. 

fullsizeoutput_1f58.jpeg

Tudomány - Technika

 "Az emberiség számos kihívással néz szembe, közülük pedig az egyik legnagyobb, hogy magát a fejlődést is túl kellene valahogy élnie. (...) A különböző technológiák eltorzítják a személyiségünket és mélységesen aggasztó, hogy saját innovációnkat nem tudjuk kontrollálni. A modern tudomány célja, hogy felszabadítsa az emberiséget a természet zsarnoksága alól: a természetet uralni, ellenőrizni kell, vagy háborút kell vívni ellene. A tudomány pedig szállítja a leigázásához szükséges eszközöket.  (...) Tehát azok a technológiák, amelyekkel eredetileg a világot meg akarták változtatni, bennünket alakítottak át, olyan teremtménnyé téve minket, amelyhez sokan (sőt talán a legtöbben) egyáltalán nem adtuk a hozzájárulásunkat. Leginkább ugyanis olyan lénnyé váltunk, aki a liberalizmus szerint az emberi civilizáció, törvény kormányzás előtti "természeti állapotában" létezett. Ironikus, de valószínűleg nem véletlen, hogy a liberalizmus politikai projektje pontosan a történelem előtti ember képzeletbeli állapotára formált át minket. Vagyis a modern állami, gazdasági és oktatási rendszer, valamint a tudomány és a technika eszközeinek együttese révén alakult ki ez a régi-új embertípus, amely egyre függetlenebb, önállóbb, önmagára utaltabb, mind nagyobb szabadsággal és több joggal rendelkezik, miközben pedig gyenge, nincs valódi hatalma, riadt és magányos."

Isten látja lelkem, én aztán szeretem a technikát és a tudományt, távol álljon tőlem, hogy mondjuk az amisokkal értsek egyet vagy bármely más TV-t és internetet tagadó csoportosulással, DE! Itt is csak egy dolgot felejtettünk el szerintem, amitől pont használhatatlan lett az egész, mégpedig az oktatást. Az embereket meg kéne tanítani kezelni ezt a sok technikai újdonságot és információt, mert különben úgy járunk, mint az egyszeri baby boomer és a TV esete, ahol valljuk be egy generációt szögeztünk le a nappaliba a reklámok elé. A kritikai gondolkozás teljes hiánya lett jellemző rájuk és ami a tévén kijön, azaz ő agyukba változatlanul bemegy. A következő generációkat muszáj lenne az internet felhasználásra oktatni, mert ebből baj lesz. Régen, ha el akartam volna terjeszteni valami hülyeséget, egyáltalán nem lett volna biztos, hogy sikerül, sok szűrőn és emberen át vezetett volna az út a nyilvánosságig. Most fél óra alatt spamelhetek szét vagy száz csoportot egy totál kamu blog poszttal, amit utána ezrek tudnak lehivatkozni. Az álhír gyártás egyre veszélyesebb méreteket fog ölteni és szükségszerű lenne az iskolában tanterv szerűen beszélni róla, meg kell tanítani a gyerekeket információt szűrni és igazságtartalmat ellenőrizni. Továbbá szerintem az is para, hogy lényegében mindent feláldoztunk a technika oltárán, az élelmiszerünket, a ruháinkat, a szabad időnket és még sorolhatnám, de ezekről a témákról külön tudnék tíz-tíz oldalt írni, szóval most nem mennék bele. 

fullsizeoutput_1f5d.jpeg

Kultúra

 "Ezzel szemben, miközben a kultúrák sokfélék és változatosak, szinte mindegyikre jellemző, hogy hisz az emberi természet és a természeti világ közötti folytonosságban, a jelenbe ágyazott múlt- és jövőtapasztalatokban, az adott hely szakralitásában, valamint abban, hogy kötelességünk bízni e lokalitás hatalmában és hálásnak lenni érte. (...) Még jobban megértjük a kultúrát, ha egyfajta kollektív bizalomként értelmezzük azt. A kultúra a teljes, átfogó időtapasztalat gyakorlata, a múltat, a jelent és a jövőt összekapcsoló intézmény. Az ókori görögség szerint a kilenc múzsa egyike, Mnémoszüné volt a kultúra anyja. Neve pedig annyit jelent: emlékezés, memória. A kultúra tanítja meg nemzedékünknek, hogy milyen adósságaink és kötelezettségeink vannak. A kultúrán keresztül a legjobb esetben szinte tapinthatóvá válik a múlt öröksége, amelyért mindannyian felelősséggel tartozunk és amelyet ápolnunk gondoznunk kell. Maga a kultúra tanítja meg az embert a temporalitás minden dimenziójára, mivel nem engedi, hogy csak a jelenben éljünk, és az így beszűkült időtudatunk hálátlanná és felelőtlenné tegyen minket. Különféle emberi hagyományokat hagy örökül: művészeteket, irodalmat, zenét, építészetet, történelmet, törvényt, vallást. Ezeken keresztül pedig tágítja az emberi időtapasztalatot, így hozva közel a múltat és a jövőt azokhoz a teremtményekhez, akik egyébként csak a jelenben élnek. (...) Ebben a világban már nem a múlt megbecsülése és jövővel szembeni kötelességtudat határozza meg az embert, hanem a vágyak azonnali beteljesítésére irányuló már-már egyetemes törekvés. A kultúra többé nem azt jelenti, hogy az egykori tapasztalatok, a régi idők bölcsessége alapján igyekszünk szabályozni önmagunkat és előzékeny álampolgárokká vélni. Helyette a fogalom a fogyasztást, a vágyak beteljesítését hirdeti és az egymás iránti közönyre buzdító hedonizmus, a zsigeri durvaság és őrület szinonimájává válik. Így aztán egyre inkább felszínes, öntelt, közösségellenes viselkedésminták határozzák meg a társadalmat."

Nem rég beszélgettük egy barátnőmmel, hogy milyen fiúval szeretnénk megismerkedni és a rengeteg opció után végül is leszűkítettük arra, hogy "egyszerűen csak legyen jó ember". Mert amikor párként az élet akadályaival kell megküzdenetek, ez lesz a legfontosabb szerintünk, hogy azonos elvek mentén hozzátok meg a döntéseiteket. Hol nevelünk mi jó embereket? Mitől lesz valaki az? Ez a kultúra, amiben élünk azzá tesz? Az oké, hogy mindenki olyan lesz, mint a szülei, de vajon ezen az oktatással nem lehetne segíteni? A kultúránk egyszerűen lezüllött, valóságshowkat bámulunk, Kim Kardashianokat istenítünk, a zenéhez és a festészethez pedig csak annyit tudok hozzá fűzni, hogy Mozart és Da Vinci forogna a sírjában. (Nehogy bárki magára vegye, én is ismerek kiváló zenészeket, akikről úgy gondolom, az évezred legjobb dalaival rukkolnak elő, ám valljuk be ezek réteg zenék, a mainstream médiából ömlik a fos egyszerűen.) Azaz egy dolog szokott kicsit vigasztalni, amikor erre a kulturális mocsárra gondolok, hogy innen talán már tényleg csak felfelé van, nem? Vagy mi, jövőre már egy feketére festett A4-es félfamentes rajzlapot is festészetnek fogunk hívni? De még ha ezzel a két művészeti ággal nem is foglalkozom, mi van a kulturált viselkedéssel? Olyan közönséges, proszto megnyilvánulásokat látok a 4-6-on minden nap, hogy arra szavak nincsenek. Én értem, hogy nem ugyanabból a közegből jövünk, de nem lehetne ezzel kezdni valamit? Nem lehetne a lecsúszottabb réteget is legalább egy közép szintre felhúzni? A társadalmi szakadékok egyre nőnek és nem tűnik úgy mintha a középosztály felfelé kapaszkodna, sokkal inkább csúszik lefelé. Mi lesz ebből, 100 év múlva már írni olvasni se fogunk tudni? Ha már olvasás, annyira felgyorsult és "ingergazdag" (a valóságban végtelen ingerszegény) világban élünk, hogy rendesen attól félek, hogy még a saját barátaim közt is alig lesz valaki aki elolvassa ezt a nagyjából hat oldalas cikket.. persze ezt mondjuk még rá is kenhetem saját írói tehetségtelenségemre, de akkor is, hányan olvasnak ma még "rendes" dolgokat? Hány magvas gondolatból alakul ki érdemi vita? Ezt az olvasás témát már az iskolában elrontjuk, sokat tudnék írni a kötelező olvasmányok tragikumáról, de ez a videó nálam sokkal jobban összefoglalja. Óriásit lehetne ugrani előre, ha csak a kötelező olvasmányok listáját megváltoztatnánk, illetve bevezetnénk a minden napi meditációt a sulikban, és ez nem pénzkérdés, hanem hozzá állás kérdése. Gondolkodó értelmiséget akarok nevelni, vagy együgyű barbár robotokat? Ez a két út van összesen, miénk a döntés. 

"Az egészséges kultúra rokonságban áll az egészségesen működő agrikultúrával. Hiszen persze miközben a mezőgazdaság is mesterséges emberi képződmény, mégis figyelembe veszi a lokális feltételeket (a helyet), generációk számára igyekszik termést biztosítani (vagyis az időben működik), így adott természeti tényekkel kell dolgoznia, vagyis nem zabolátlan vágyainak akadályaként fogja fel a természetet. A modern, iparosodott mezőgazdasági kultúra a liberális modell szerint működik: rövid távú megoldásokkal szeretné legyőzni a természet által támasztott akadályokat, miközben a következményekkel nem számol, azokkal foglalkozzanak csak a jövő nemzedékei. A petróleumalapú műtrágyák növelik ugyan a terméshozamot, de a tavakba és óceánokba jutva oxigénmentes területeket hoznak létre és kipusztítják az életet, a génmódosított termények, amelyeket ráadásul gyom és rovarirtókkal is kezelnek, genetikai vonala pedig megjósolhatatlan. Egyre több növényi monokultúrát telepítenek, amelyek kiszorítják a különféle lokális változatokat, és az antibiotikumok használata az állatállományban is veszélyes: felgyorsítják a baktériumok genetikai mutációját, emiatt pedig e gyógyszerek egyre kevésbé működnek majd az embereknél. Az efféle ipari folyamatok nem veszik figyelembe a lokális kultúrák és gyakorlatok speciális igényeit, és tulajdonképpen az agrikultúra lényegét jelentő farmgazdaságok megszüntetésére törekszenek. Miközben e megközelítés állítólag a jövőbe tekint, valójában énközpontú és teljesen figyelmen kívül hagyja a lokalitásból adódó sajátosságokat."

Ehhez nem fűznék hozzá semmit, csak úgy itt hagyom. Tökéletesen illeszkedett volna a Természet részbe, hiszen annak a leigázásáról szól, a Tudomány részbe mivel remekül bemutatja, hogy mennyire elszaladt velünk a ló, miközben a technika bravúrjain ámuldozunk, de illeszkedik ide a Kultúra részbe is hiszen végső soron csak annak a hiányára világít rá a szerző... barbárok vagyunk, olyan barbárok, akik eltartják a kis ujjukat miközben ciánt öntenek a folyókba.

fullsizeoutput_1f5e.jpeg

Megoldás

 "Amennyiben igazam van, és a liberalizmus projektje alapvető önellentmondást tartalmaz, tetőpontjára érve pedig éppen a saját erkölcsi és anyagi javait éli fel, akkor választás előtt állunk. Vagy magunktól próbálunk meg más, lokálisabb jellegű önszabályozási és önirányítási formákat keresni, vagy beletörődünk, hogy ezentúl az egyre növekvő anarchia és az állam kétségbeesett központosító törekvései általán fenntartott rend között ingadozunk. Ha levonjuk a logikus következtetést, láthatjuk, hogy a liberalizmus történetének utolsó felvonásánál jár. Képtelen örökké fenntartani egy olyan rendet, amely az alapvető társadalmi normáktól mindjobban elszakadó autonóm egyénekre épít. Túl ezen nem biztosíthat folyamatos és töretlen anyagi fejlődést sem, egy véges készletekkel rendelkező világban. Még szavazhatunk egy olyan jövőre, amelyben a lokális közösségek önszabályozó gyakorlatai és tapasztalatai érvényesülnek. Ha viszont nem ezt választjuk, akkor elkerülhetetlenül egy olyan világ felé tartunk, amelyben egyidejűleg van jelen a túlzott szabadság és a szélsőséges elnyomás. (...) Mások sorsát szem előtt tartva, a közösségi élet kulturális formáinak előterébe helyezésével, a gondoskodás és az önfeláldozás szellemiségének előmozdításával, valamint a kezdetleges demokráciák ápolásával új és jobb emberek születhetnek és a gyakorlat is jobbá válhat. (...) Azzal, hogy rámutatunk a liberalizmus önpusztító mivoltára, még nem jelenti azt, hogy hátat kell fordítanunk neki, és mostantól tagadnunk kell azokat a nagyszerű és maradandó értékeit, amelyeket felmutatott. A liberalizmus legfőbb vonzereje épp abban rejlik, hogy alapvetően elkötelezett a nyugati politika hagyományai iránt, és még a zsarnokság, az önkényuralom és az elnyomás közepette is erőfeszítéseket tett arra nézve, hogy biztosítsa a szabadságot és az emberi méltóságot. (...) Vagyis nem azzal lehet meghaladni a liberalizmust, ha lemondunk a legfőbb vívmányairól - főleg nem tehetjük semmissé a szabadság és az emberi méltóság eszméjét, a Nyugat alapvető vágyát. Ehelyett inkább a helytelen emberképre épülő, a világ ideológiai újra formálására törekvő hamis fordulatát kell elutasítani."

Ehhez csak annyit szeretnék hozzá fűzni, hogy semmi baj szerintem a liberalizmussal amíg egyén szinten vizsgáljuk. Ahhoz, hogy én, mint önálló individuum mit csinálok, ahhoz senkinek semmi köze, mindaddig persze amíg az nem nyúlik bele senki más életterébe. De onnantól, hogy az ExxonMobil, a Zara, a Meki, vagy a Philips is azt tehet, amit akar, na az full gáz. Mert ők már belenyúlnak más életterébe, nem is kicsit, inkább nagyon és nem is csak az enyémbe, a gyerekeim életterébe is, sőt az ő gyerekükébe is és még sorolhatnám, hogy nem is csak mondjuk a levegőt adjuk nekik, hanem a vizet is, a fákat, a teljes élővilágunkat, mi marad itt a végére? Vagy azt hiszem stílszerűbb lenne az a kérdés, hogy mikor lesz már ennek vége?! 

hand-792920_1920.jpg