Ma az önismeretnek egy olyan módszerét szeretném bemutatni, ami mindenki számára könnyen elérhető, nagyon változatos és szerintem az egyik legcélravezetőbb. Írtam már a Meditációról, amit a világon minden vallás és spirituális csoport alkalmaz, írtam az Önismereti Csoportról ami viszonylag új fajta kezdeményezés de szerintem nagyon hasznos. Ma viszont egy olyan módszert szeretnék bemutatni, ami egyből kimozdít a komfort zónából és szinte azonnal jelentkezik a gyógyító hatása, ez pedig nem más, mint az Önkénteskedés. 

Mi is ez pontosan? Biztos mindenki ismeri a fogalmat, de azért inkább tisztázom. Az önkéntesség egy olyan fajta segítségnyújtás amiért nem vársz semmit cserébe, se pénzt, se tárgyi javakat, se kedvezményt valahova, se viszont segítséget. És egyébként itt van a kutya elásva. Nagyon sokan tartják magukat végtelenül segítőkész embernek, ha például a családjukról, a barátaikról van szó, de itt igazából te tudat alatt mindig pontosan tudod, hogy cserébe, ha te szorulsz majd segítségre lesz hova nyúlnod. Félre ne értse senki ez is nagyon hasznos és jó, de inkább szól a saját egónkról mint a tényleges segítség nyújtásról. Mert igen, szívesen segítünk a legjobb barátunknak költözködni, hiszen egyszer mi is fogunk. Szívesen segítünk a keresztfiunknak leckét írni, hiszen ha jó jegyet kap az a mi egonknak is jót fog tenni. Szívesen adunk kölcsön dolgokat, főleg ha cserébe mi is tudunk kölcsön kérni más fajta dolgokat. Szóval tudom, hogy ezt nehéz megemészteni, de ha jobban megvizsgáljuk a legtöbb segítség nyújtásunk igazából rólunk szól. 

Én önkénteskedésnek hívok minden olyan tevékenységet, ahol pontosan tudom, hogy ettől én semmit nem kapok vissza. Ilyen például, ha mesét olvasunk fel a kórházban beteg kicsiknek, ételt osztunk a Blahán, ha elmaradott gyerekeket korrepetálunk, de az is ha rászorulóknak adunk pénzt az aluljáróban, akarom mondani villamos megállóban. De miért is lesz ez jó nekünk? Nos ezt még teljesen én se értem, hogy működik, de marha klassz. Bemutatom azt a pár dolgot, amiket én szoktam csinálni, leírom az érzéseimet ezekkel kapcsolatban és hátha mindenkiben kialakul a végére egy kép a fejében.

Étel osztás

Szoktam néha segíteni a Heti Betevőnek, amit mindenkinek bátran ajánlok. (Az ő céljuk az, hogy éttermi ételt tudjanak adni a hajléktalanoknak, és ebben több hely is részt vesz.) Ha szívesen belevágnál akkor ezt három féle képpen tudod megtenni. Először is kint van ilyen kis befőttesüvegük több száz vendéglátóipari egységben Budapesten, ide tudsz bedobni pénzt. Sokszor összekeverik a borravalós dobozzal, de egyébként egyértelműen fel van tüntetve az üvegen a lógójuk és pár mondat, érdemes figyelni mikor fizetünk valahol. Ez a legegyszerűbb, de ha valaki minden héten csak pár száz forintot bedob valahol, már többet tett, mint az emberek 99%-a. Ezután lehet vinni nekik vasárnaponként ételt, itt jobb ha tudjátok, hogy nagyon nem mindegy mit viszünk, ugyanis a legtöbb rászorulónak nagyon kevés a foga, tehát alma dió répa stb, minden ami igénybe veszi az álkapcsot az tabu. Puha és vitamin dús dolgokat jó összerakni, lehet sütni egy tepsi browniet, vagy egy puha almás pitét, de én például veszek a piacon annyi banánt amennyit csak elbírok és azt odaadom. A 47 kilómmal olyan 5000 forint értékű banánt tudok elcipelni, ami tudom, hogy értékben soknak hangzik most így hirtelen, de nem kell vinni minden héten. Fontos azt tisztázni magunkban, hogy attól, hogy egyszer segítünk valakinek, utána ne legyen bűntudatunk, ha később valamiért nem tudunk. Egyszerűen keressünk egy másik utat, valami olyat ahol a mostani erőforrásainkkal hasznossá tudunk válni. Most én is egy anyagilag gyengébb időszakot élek, így én se voltam hónapok óta, de bármikor látom a kis befőttesüvget mindig bedobom azt az aprót, ami nálam van és nyugtázom, hogy megtettem ami jelenleg tőlem telik.

A harmadik (és ez az igazi hard core verzió) ha nem csak ételt viszünk, de be is állunk osztani. Hidd el nagyon hamar eltűnnek a problémáid. Lehet, hogy szarul tanul a gyereked, tegnap dobott ki a faszid és amúgy marhára nem találsz új munkát, de ezek hirtelen a nullával lesznek egyenértékű gondok. Látni azt, hogy valaki három gyerekkel, félig utcán élve, órákat ott áll a fagyban, hogy legalább a héten egyszer normális ételt tudjon "tenni az asztalra", na az megrendítő. Látni az arcokon azt a sokat megélt szenvedést, hallod amikről beszélnek, próbálod kitalálni a múltjukat és megérteni a jelenüket. Mert mindenki azt hiszi, hogy hajléktalanná válni az egy tudatos döntés. Hát nem az. Nem akarok ebbe most jobban belemenni, de higgyétek el, ha eltöltesz ott két órát sok mindent át fogsz értékelni a saját életedben is. 

Segítségnyújtás valamilyen szervezetnek

Akik tavaly is olvasták a blogomat, azok biztos emlékeznek, hogy akkor minden bejegyzésem arról szólt, hogy pénzt gyűjtöttem. "Egyedül" összeszedtem 210.000 forintot egy épülő iskolának, ami a teljes összeg egyetlen százaléka. De a mai napig ha rágondolok, ilyen végtelen melegség tölt el és jó érzés, hogy rajtam nem múlt, én megtettem amit meg tudtam. Mikor Fruzsi megkért, hogy legyek az Indahouse adománygyűjtő nagykövete, azért nem mondom, hogy nem gondolkoztam egy kicsit. Hiszen elég nagy fába vágtam akkor a fejszémet és úr isten mi lesz, ha nem sikerül és amúgy is milyen ciki lesz pénzt kéregetni a barátaimtól, meg minden nap posztolni stb. Aztán elmondjam mi volt? Kurva jó érzés volt az egész. Vagy két hónapig rendszeresen találtak meg emberek, hogy jaj olvasták, amit csinálok és úgy segítenének, ők hogyan tudnának? Megint mások itt kaptak ihletet, hogy a saját útjukat járják. Írtó sok pozitív élményem lett a dologból és összeségében sokkal több emberen tudtam segíteni, mint gondoltam. Na de szóval ez az első lépcső, hogy pénzzel, ruhával, tartós élelmiszerrel segítünk egy nekünk szimpatikus egyesületet. 

Ha nincs pénzünk vagy bármilyen felesleges tárgyi javunk, akkor valószínűleg van időnk. Keressük meg, hogy ki az akinek a mi időnkre van szüksége. Rengeteg csoport keres önkénteseket, nem fogok most opciókat idelinkelgetni mert mindenki találja meg a saját útját. Lehet menni kórházba mesét olvasni, a természetbe fát ültetni, tanodákba menni tanítani és még vagy ezer helyre. Először mindenki azt hiszi, hogy rá biztosan sehol nincs szükség, de csak mert burokban élünk. Pár ezer emberrel érintkezünk összesen egy évben, és így könnyű elfelejteni azt a másik 9 millió 900.000 lelket, akinek lehet, hogy mi nagyon is sokat tudnánk segíteni. A mese olvasáshoz pl csak szeretet kell, bárki tudja gyakorolni. A természetet takarítani és szemetet szedni például megint bárki tud. De higgyétek el matekot tanítani is, mert azért itt nehogy valaki több soros egyenletekben és deriválásban gondolkozzon, jellemzően szorzást osztást, kivonást és összeadást kell magyarázni. Ha csak egy gyenge közepes az angolod te már biztos tudsz kezdő angolt tanítani. Ne azon törjük a fejünket, hogy jaj az így nem lesz tökéletes, meg úgy nem lesz fullos, mert legalább valamilyen lesz. 

Én egy kisebb szervezetnek segítek most, akik egy 200 fős szegregált faluban (Somogy megye) próbálnak élhetőbb körülményeket teremteni és segíteni a rászorulóknak. Szóval a kicsiket nyáron táboroztatják, vannak egy napos kirándulások, a felnőtteket próbálják iskolázni, vagy munkára bírni, illetve a lakhatást is szeretnék élhetőbbé tenni. Nekem kis korom óta szívügyem valamiért az oktatás, de ezt úgy képzeljétek el, hogy már 12 évesen is azon agyaltam a tanulás helyett, hogy ezt mennyivel jobban lehetne tanítani. Szóval én jelenleg ebben veszem ki a részem. Szorzó táblát magyarázok, összeadni tanítok, de ami a számomra sokkal fontosabb, próbálok velük a jövőjükről beszélgetni. 10-11 éves gyerekekről beszélünk, olyan tiszta még az energiájuk és olyan romlatlan, de sajnos ez nem marad így sokáig. Az a baj az ilyen cigány falukkal, hogy ők még sose látták, hogy ezt máshogy is lehet. Neked totál természetes, hogy nem muszáj bűnözni, hogy megélj.. sőt! Konkrétan börtönbe kerülsz, ha igen. Na ők még nem láttak olyat, hogy valaki tanult és tisztességesen munkát szerzett. Ezt nem igazán tudom elmagyarázni, mert nekem is napokba telt megérteni, de az a lényeg, hogy ez nekik eddig nem volt opció. Most nem akarok ilyen rémisztő példákat ideírni, de csak hogy bele tudjatok gondolni kicsit... ha te úgy nősz fel, hogy anyád és a nagyanyád kurva, akik veled élnek egy háztartásban, mert az apukád futtatja őket, az öt testvéredből három volt börtönben és kettő már a második gyerekét szüli, de egyébként még senki nincs 18, akkor hiába vagy csak 8 éves és a legokosabb, legviccesebb, azért úgy eléggé meg van pecsételve a sorsod. Próbáljuk egy napos kirándulások keretein belül Pestre hozni őket és először Csodák palotájába meg Tropicariumba megyünk, később pedig ha minden jól megy egyszerűbb szakmákat szeretnénk nekik bemutatni. Szóval én így segítek most, ez nekem egy fillérembe nem kerül, időm az van úgyis és el nem tudom mondani mennyire jó érzés meghallani húsz üvöltő kis gyerektől, hogy Emese néniiiiiiiiii! 

A saját környezetedben lévő rászorulók segítése

Na én igazából erre szeretnék mindenkit terelni, hogy nagyon jó szervezeteket támogatni és mindenképpen ott kell kezdeni, de később biztos találsz olyat a környezetedben akiknek te önállóan tudsz segíteni. Lakik mellettem egy kis cigány család, akik írtó rendesek. A nagymama négy munkahelyen dolgozik, hogy eltartsa a két alatta levő generációt, ilyen igazi kis dolgos asszony. Évek óta csodálom, ahogy egyik műszakból rohan a másikba, munkából az unokája sulijába szülőire, szülőiről haza főzni. Mikor augusztusban vége lett az utolsó tábornak is és ezt a pár egy napos kirándulást leszámítva tudtam, hogy júniusig semmi dolgom Somogy megyében, akkor hirtelen olyan üresnek éreztem a napjaim. Megszoktam már azt a rendszeres jó érzést bevallom. Szóval pár nap gondolkodás után felajánlottam a szomszédasszonyomnak, hogy szívesen tanítom a család legfiatalabb tagját matekra meg angolra, ha szeretnék. Kiderült, hogy bukásra is áll és ráadásul most hetedikes, szóval ettől az évtől számít. Hát nem mondom, hogy nem estem kétségbe az első órán, mert kiderült, hogy a 43-21 se megy, a tankönyve meg már tele van hosszú szöveges feladatokkal és egyenletekkel. Most februárban ott tartunk, hogy összead és kivon tízezerig, szorzótábla begyakorolva, illetve jelenleg a százalékszámítás rejtelmeit kutatjuk. Angolozni meg imád, olyan lelkesen tanulja, hogy még most is meglep néha. 

Nekem heti két óra az életemből, szinte semmi, de neki gondoljatok bele hosszú távon mit jelent? A származása miatt a tanárok soha nem foglalkoztak vele és idő kérdése volt, hogy kibukik az iskolából. Pedig messze nem hülye, csak sose kezelte senki egyenrangú félként. Sokat gondolkoztam rajta, hogy mennyire csinálom ezt az egészet az én egomért és mennyire a kis fiúért, őszintén szólva nem tudom. De most már nem is feszegetem, természetes, hogy heti egyszer jön és csináljuk. A nagymamája el van ájulva és mindig olyan aranyosan hálálkodik pedig igazán nem kéne. Én ugyanannyit profitálok ebből, mint ők. Szóval ezt szeretném valahogy átadni, hogy azzal, hogy másoknak segítünk, magunkkal mindig éppen ugyanannyi jót teszünk. Sose sajnáljuk az időt meg a pénzt ha van, mert kamatostul visszakapjuk, nem mástól, hanem saját magunktól. Viszont azt nem javaslom tényleg, hogy így kezd el az önkénteskedést. Először kicsiben kell, ahol meg tudod magad figyelni, érezni fogod, hogy mi mennyit vesz ki belőled. Erre nincs szabály, én például kórházba nem tudnék járni, mert még hetek múlva is depressziós lennék egyszerűen. Próbáld ki magad minél több helyen és aztán ha már érzed, hogy te hol töltődsz a legjobban, arra az útra állj rá egyedül.

Tat Tvam Asi - Egyek vagyunk, de nem ugyanazok.