Biztos nem mindenki számára teljesen egyértelmű, hogy mit is jelent az önismereti csoport kifejezés, szóval azzal kezdem, hogy ezt tisztázom. Általában vadidegen emberek, bizonyos időközönként, de rendszeresen összegyűlnek és egy facilitátor moderálásával megbeszélnek témákat. Aztán ennek van száz féle variációja, mert lehet hetente, havonta, lehet nyitott és zárt csoport is, lehet egy vagy több facilitátor is, illetve lehet egy bizonyos téma miatt jöttek össze, de lehet csak ugyanaz a hobbijuk, szóval sok verzió elérhető belőle. 

A zárt csoport azt jelenti, hogy előre megbeszéltek egy időkeretet, például csütörtökönként 6-tól 10-ig, mondjuk tizenkét héten át, találkoztok kilencen. Mondanom se kell, hogy a tizenkettedik hét végére te sokkal intimebb információkat fogsz tudni arról a másik 8 emberről, mint a saját legjobb barátodról, mert ez az önismereti csoport lényege. A feloldódás és a megosztás. Mindenki másért jut el ilyen csoportba, de az biztos, hogy beindít egy nagyon erős öngyógyító folyamatot. Azzal, hogy kimondjuk a problémáinkat már szerintem a fele utat meg is tettük a megoldásig. Azért a legtöbb ember tele van olyan gondolatokkal, amiket soha senkinek nem mert elmondani. Ne gondoljatok mindig nagy dolgokra, ilyen apróságok is számítanak, hogy mondjuk sose nézte meg az apukád egyetlen zenei fellépésedet sem és neked ez nagyon rosszul esett. Vagy, hogy a torna tanár kis korodban többször rápaskolt a fenekedre, de te egyébként már menstruáltál akkor és full furán érezted magad. Nyilván vannak extrémebb esetek is pl. alkoholista szülők, vagy csak kaptál néha egy pofont. Hidd el, hogy nem szeretnél róla felnőtt korodban senkivel beszélni, de a lenyomata ott marad. Az a megalázottság, cserbenhagyottság, bántalmazottság stb. érzése elkísér egy életen át, ha nem adod ki magadból. 

Én az apukám rákos megbetegedése miatt jelentkeztem egy ilyen önismereti csoportba, azt szerettem volna feldolgozni, de a sors végül úgy hozta, hogy a halála miatt érzett fájdalmamat tudtam itt gyógyítani. Nem egyszerű erről írnom, szóval előre elnézést, ha csapongok. A második találkozóra, már úgy mentem, hogy az előző alkalom óta eltelt egy hétben én elvesztettem az apukámat. Sose fogom elfelejteni azt a végtelen mélyről jövő felzokogásomat, ami ezen az alkalmon végbement és azt a rengeteg pozitív energiát, amit az a sok együttérzés váltott ki. Nem csak én sírtam, mások is, mert egyszerűen fájdalmas volt az egész, olyan igazán csontig hatolóan fájt. Világéletemben apa pici hercegnője voltam, elkísértem focizni, szombatonként együtt csavarogtunk és a családi vitákban is általában mi értettünk egyet. Úgy éreztem egyedül maradtam egyszerűen az egész világon. Haragudtam mindenkire, főleg azokra akiknek még volt apukája, mert úgy gondoltam fel se fogják mekkora kincsük van. Aztán ahogy teltek a hetek a csoport akaratlanul is nagyon sokat segített. Főleg szemléletet váltani, ugyanis elkezdtem rájönni, hogy lehet én most a legszerencsétlenebbnek érzem magam, mert ekkora tragédia történt velem (25 éves voltam), de basszus nekem legalább kijutott a világ legfullosabb apukájából. Ahogy hallgattam hétről hétre mások történetét, hát azért nem mindenki járt ilyen jól. Annyi gyereknek kell apa nélkül felnőni, vagy még rosszabb egy bántalmazó apával. Én azért még így is szerintem egy nagyon szerencsés és kis százalékba tartozom, abba aki pontosan tudja milyen a tökéletes apuka. 

Halál esetet nagyon nehéz feldolgozni külső segítség nélkül, mert hiába vannak nagyon jó barátaid, na velük aztán eszedbe nem jut erről beszélni. Megmondom miért, mert neked a 24 órádból nagyjából 23 és fél órán át amúgy is ezen jár az eszed, csak a barátaid és a szerelmed az, aki néha egy minimálisan ebből ki tud zökkenteni. Hülye lennél elrontani és akkor is erről ontani a szót, illetve az érzéseidet taglalni. Úgy örülsz annak a három másodpercnek amikor végre csak egy lélegzetet tudsz venni anélkül, hogy a veszteségélmény behálózza minden gondolatodat. Nem tudsz fagyit enni mert eszedbe jut, hogy milyen jókat fagyiztatok, ha véletlen nem fagyiztatok akkor pedig ezen keseregsz, hogy ti ezt már soha nem fogjátok csinálni. Na szóval a barátok elengedhetetlenek ilyen helyzetben, de velük kiszakadni szeretünk a szörnyű valóságból, nem még jobban belemenni. A családot nem is említem, mert mit fárasszam anyukámat, hogy nekem milyen szar, amikor ő elvesztette élete társát? Nyílván neki is pont ugyanolyan vagy rosszabb. 

Nagyon sokat köszönhetek annak a 14 hétnek, rengeteget megtudtam magamról ezalatt és nagyon sok minden csak jóval később esett le. Annak aki azt hiszi, hogy neki nincsenek problémái, na neki tudom legjobban ajánlani ezt a fajta önismereti módszert, mert hidd el valaminek úgyis fel kell jönnie. Ahova én jártam ott most minden héten fut nyitott csoport, ami nem kíván elköteleződést, oda bármikor be lehet szállni és ha akarsz nem mész csak egyszer, szóval mindenkinek bátran ajánlom kipróbálni. Itt a link: Self Groove - Nyitott Csoport.

Szóval így kerültem bele ebbe az egész önismereti vonalba, bár akkor még fogalmam sem volt róla mibe is vágtam a fejszémet. Később jött a yoga, a meditáció, meg most már ezt is tanulom iskolában, szóval mit mondjak nagyot változtatott az életemen. Ez egyébként bárkivel megtörténhet csak el kell kezdeni. Semmi nem változik, ha te semmit nem lépsz, mindig könnyebb lesz otthon maradni és keseregni, illetve mindig könnyebb lesz félni egy ugyanabba a helyzetbe maradni, de kinek jó az? Neked biztos nem.

Tat Tvam Asi - Egyek vagyunk, de nem ugyanazok!