A buddhizmus, mely mára világvallássá vált, az ősi Indiából indult, a hinduizmus egyik ágaként. A buddhisták ilyen vagy olyan formájában a hinduizmus minden alapgondolását magától értetődőnek veszik, a megszabadulás pedig - melyet a buddhisták megvilágosodásnak hívnak - teljesen megegyezik mindkét vallásban. Ha a hindu metafizika és spirituális szárnyalása túl magas számunkra, akkor úgy találhatjuk, hogy a buddhizmus - bár végül ugyanolyan magasságokba emelkedik- rendkívül gyakorlatias és két lábbal a földön álló vallás, melynek nagy részét mindannyian megérthetjük és hasznosíthatjuk a mindennapokban. Nem kell megváltoztatnunk a vallásunkat ahhoz, hogy a buddhizmusból tanulhassunk. 

Buddha ellenezte a merev társadalmi osztályok kasztrendszerét, és nem tett különbséget az emberek között társadalmi alapon, továbbá felismerte, hogy a nők (akiket a többi vallás hajlamos lenézni spirituális téren) tökéletesen alkalmasak a megvilágosodásra. Emellett a buddhizmus mértéktartó vallás, mely a középutat választja az önsanyargatás és az érzékiség között, míg a hinduizmussal előfordul, hogy elhajlik valamelyik szélsőség felé. Mindezeken túl a buddhizmus viszonylag dogmamentes, tapasztalati, majdhogynem tudományos vallás, mely a józanészre és a kritikai érzékre épít. Ahelyett, hogy megszabná miben higgyünk - amit minden más vallás előszeretettel megtesz - szinte semmiről nem kívánja tőlünk, hogy vakon elfogadjuk. Semmilyen külső tekintélyben nem kell kritikátlanul megbíznunk, hanem mindent próbára kell tennünk utunk során. Maga a Buddha tanácsolja, hogy legyünk lámpások önmagunk számára, és ne külső mendéket keressünk. Többek között éppen emiatt van az, hogy a buddhizmus - noha már kétezerötszáz éves - figyelemre méltóan naprakész. Az összes nagy vallás közül a buddhizmus van leginkább összhangban a modern tudományok szkeptikus, agnosztikus szellemével. 

A szenvedés

A szenvedés oka a vágy: a sóvárgás, a szomj, a mohóság. Nyilvánvaló, hogy a vágyaink nem a körülményeinkben, hanem bennünk vannak, a körülményekkel szembeni hozzáállásunkban. Ennélfogva ez utóbbit kell megváltoztatnunk, és meg kell szabadulnunk a vágyaktól, melyek szenvedést eredményeznek. A vágyak teljes felszámolása a nirvána, mely a megvilágosodás állapota. Ezt érte el Buddha a bódhifa alatt. 

Gyógyír a szenvedésre

A buddhizmusról sok mindent el lehet mondani, csak ezt nem, hogy nem alapos. Gyakorlatias részletességgel írja le a nirvánához vezető vezető utat, a követendő nemes nyolc rétű ösvényt.

Ennek első tagja a helyes nézet, mely magába foglalja a szenvedés tényének felismerését, a szenvedés egyetemességének felismerését, a szenvedés okának felismerését, valamint a szenvedés megszüntetéséhez vezető út ismeretét.

A második helyes elhatározás, mely az önzetlenséget és az előlények iránt táplált együttérzést jelenti.

A harmadik a helyes beszéd, amelybe az is beletartozik, hogy csendben maradunk amikor nincs mondanivalónk. 

A negyedik a helyes cselekvés, mely olyan dolgokat takar, amelyeket illő polgári viselkedésnek nevezhetnénk, továbbá a részegítő italoktól való tartózkodást. Ez az erényes viselkedés biztosítja az érdemek gyűjtését, vagyis a jó karmát, amely nélkül a spirituális fejlődés lehetetlen.

Az ötödik a helyes életmód, amely nem egyéb, mint olyan munkát végezni, amelyben mindig gyakorolhatjuk a helyes cselekvést. 

A hatodik a helyes erőfeszítés, amely azt jelenti, hogy nem hagyjuk abba erkölcsi, mentális és spirituális gyakorlatainkat, és sohasem csüggedünk el. 

A hetedik a helyes összeszedettség, amelyben figyelmünk és koncentrációnk olyan fokig erősödik, hogy a csapongó tudatot szilárdan az uralmunk alá hajtjuk. 

S végül a nyolcadik a helyes elmélyedés, amely a tudat végsőkig vitt képzését jelenti, melynek betetőződése a teljes megvilágosodás. 

A sorrend fontos: a korábbiak leteszik a szilárd erkölcsi alapot, amelyre azután biztonsággal felhúzhatjuk a buddhista spiritualitás fenséges épületét. 

A tudat buddhista képzése

Mi köze a tudat, az elme megregulázásának a valláshoz, és mi haszna egyáltalán? Rendszerint eszünkbe sem jut az, hogy képezzük a tudatunkat, egyszerűen reménykedünk benne, hogy elboldogulunk majd valahogy. Úgy érezzük, hogy ha elvégezzük a kötelességeinket az életünk során, abban már minden képzés benne van. Az ilyen szemléletmód következményeként a legtöbbünk komolyan szenved. Saját félelmeink és gyűlöletünk, aggodalmaink és sérelmeink, valamint szélsőséges hangulatváltozásaink áldozatai vagyunk. Emellett képtelenek vagyunk bármire hosszú ideig figyelni, nem tudunk összpontosítani arra, amit teszünk. Az érett és valóban sikeres emberek azok, akiket a természet megáldott azzal a képességgel, hogy meg tudják zabolázni nyughatatlan elméjüket. Még az ilyen emberek számára is jótékony lehet a tudatosan vállalt képzés. Nekünk, többieknek pedig módfelett szükségünk van rá.

Az elménk megszelidízhető. Nyugaton nem várjuk el a vallástól, hogy magára vállalja ezt a feladatot. A legtöbb elkötelezett keresztény - a kolostorok néhány lakóján kívül - nemhogy nem helyeselné a tudatosan vállalt gyakorlást, hanem elutasítaná mint önző, sőt haszontalan időtöltést. Mennyire más a helyzet keleten, ahol a komoly vallás nem különbözik a tudat képzésétől. És ezt minden keleti vallás közül a buddhizmus hangsúlyozza leginkább, és a buddhizmus dolgozta ki a legalaposabban, hogyan kell végezni.

Biztosan kitaláltátok, hogy ezek nem az én szavaim a témáról, de egyszerűen annyira jól össze van szedve minden, ebben a könyvben (D. E. Harding - A Világ Vallási) a buddhizmusról, hogy csak össze kellett ollóznom a szerintem fontos részeket. Majd a csütörtöki bejegyzésben kifejtem a saját gondolataimat a témával kapcsolatban. :)

Tat Tvam Asi - Egyek vagyunk, de nem ugyanazok.