Legnagyobb kincsünk a magyarságunk. Mint a legértékesebb drágakő, olyan számunkra a nyelv és a tudat, amely összeköti, táplálja, fenntartja és ápolja a nemzetet. Éppen ezért nincs és nem is lehet fontosabb kérdés számunkra, mint az eredetünk tisztázása. Nem friss elmélet az, melyet ez a könyv megpróbál körbejárni. Már a XIX. században többen felvetették a magyarok eredetével kapcsolatban, többek között a méd vagy szkíta származás elméletét is, melyre a válasz a Budenz-Hunfalvy-féle finnugor koncepció volt, amely akkor sem, s azóta sem tud a nemzettudat hordozója lenni.

A XVIII. század elejéig általánosan elfogadott volt az a nézet, hogy a magyarok a szkítáktól származnak, s bár ez nem jelentett semmi konkrétat, hiszen a szkíta név gyűjtőfogalom, amely alá rendkívül sokféle népcsoport tartozhatott, mindenesetre elégnek bizonyult arra, hogy a nemzeti identitást a vészterhes évszázadok során - úgy ahogy - megtartsa. Ekkor azonban - nyelvi elemek alapján - "kiderült" a finnugor rokonság, s azóta a magyarok eredetének kutatása teljességgel a nyelvészek kisajátított tulajdonává vált. Ők pedig belegabalyodtak a finnugor eredetbe, és nem tudnak onnan már önerejükből kikászálódni. Mindenekelőtt félresöpörték a mítoszokat, a legendákat, a gesztákat, a néphagyományt, majd az egyéb népekkel fennálló nyelvi kapcsolatokat, a népművészeti, zenei motívumokat, újabban az antropológiai és genetikai kutatások eredményeit és minden egyebet. Ezáltal - egy elméletet - amelyben van igazság - kizárólagossá, s ezzel a beszűküléssel igazságot nélkülözővé tettek. A néprajz pedig, amely tudományos és szisztematikus kutatással leírhatná egy nép sajátosságait, jellemzőit, kultúráját és életmódját, melyek esetleg visszautalhatnak a népcsoport eredetére, Magyarországon csak a XX. században vált általános tudományággá, de azóta is sokkal több politikai és társadalmi elvárásnak kellett megfelelnie annál, semmint hogy a tényleges - és a kereszténység előtti elemekre vonatkozó - eredményeit kimondhassa. 

A magyarok ősi szellemisége és vallása a kereszténység felvételével fokozatosan eltűnt a felszínről, mégis ez a vonal látszik leginkább alkalmasnak arra, hogy tisztázni lehessen a magyar etnikum hajdani helyét és szerepét, mert - mint később állítom - a magyarság eredetét, küldetését és helyét a világban a korai vallásban kell keresni. Magyarnak lenni ugyanis elsősorban szellem, vallás, mentalitás és kreativitás kérdése. Napjainkban a magyarok ős vallásosságáról - a kissé erőltetett sámánizmuson túl- csak annyi maradt meg, hogy pogányok voltak. De valójában mit is értünk azalatt, hogy pogányok? Egyszerűen vallástalanokat, vagy éppen ellenkezőleg: egy olyan ősi vallás követőit, amely bár nem az egyistenhit alapján állt, nem kizárólag a hitre épült, nem imádott feltétlenül egy transzcendens lényt, viszont ugyanúgy volt erkölcsi, lelki-tudati és szellemi tanításrendszere, valamint közösséget megtartó, társadalmi egyensúlyt biztosító és értelmes célokat kijelölő eszmerendszere, mint napjaink világvallásainak?

Talán ma már nincs aktualitása annak, hogy az ezer éve zajlott vallásváltás előtti idők világképét feszegessük, mert a világ nem abba az irányba tart, hogy ebből bármi életre tudjon kelni. Mindazonáltal az igazság keresésének nem függvénye az, hogy abból mi valósul meg és mi nem, mert az igazság önmagáért való.

A magyar népnév eredete

Véleményünk szerint a magyar szó töve a mag és gyöke az ag. A gyök a szó legkisebb egysége: egy maszkulin jellegű magánhangzót követ egy feminin jellegű mássalhangzó. Az így kapott férfi-nő jellegű hangzók alkotják a szavak gyökét. A tő pedig a szónak a gyökből kialakuló, legegyszerűbb értelmes része. Esetünkben a mag tőhöz kapcsolódik az y és az ar. A mag tőnek az indogermán magh = képesnek lenni jelentésű igetörzse is felvehető. A legkorábbi magyar nyelvű szövegeinkben (Ómagyar Mária siralom, Halotti beszéd) azt találjuk, hogy a kiejtett i-t ipszilonként írták le, vagyis a beszélt nyelv latin betűs leírása során során változott az i y-ná. például az Ómagyar Mária siralomban az igaz ygaz, az így yg, a Halotti Beszédben az isa ysa, a latin nyelvű képes krónikában pedig a Visegrád Vyssregrad. Ennek alapján feltételezhetjük, hogy a magyar szó eredetileg magiar volt. 

- Bornemissza Péter ref. püspök egyik munkájának a címe: Tragoedia Magiar nelvenn Bécs, 1558

- Székey István könyve ezzel a címmel jelent meg Krakkóban 1540-1550 táján: Calendarivm magiar nielwen.

- Máshol egy település 1332-ben Monostor néven jelentkezik az oklevelekben, 1572-ben Gerőmonostora, 1666-ben pedig Magiar-Monostor formában említik. 

-Meliusz püspök munkáiban következetesen magiarnak írja a magyart: Magiar Praedikatioc, Az két Samvel könyueinek, es az ket kirali könyeknek az Sido nielvnek igassagabol, es az igaz es bölcz magairazok forditasabolt, igazan valo forditasa Magiar nielure...Várad M.D.LXV.

Ez a néhány példa azt mutatja, hogy a XVI. és XVII. században eredetileg nem magy-arnak, hanem magi-arnak írták és minden bizonnyal ejtették népünk nevét. Legtovább a reformátusok jóvoltából volt úgy írva, mint ejtve, azaz a magi forma elterjedve. Az írott formában bekövetkező változás, a keresztény hatás általánossá válásának, e kiejtés elgyésítése (gyangyásítása), de legalábbis ennek megkönnyítése pedig a törökök magyaros kiejtésének is "köszönhető". A Kárpárpát-medencébe évszázadokig özönlő idegenek számára nem jelentett problémát az i elgyangyásítása, mert már fogalmuk sem volt arról, hogy milyen hagyományra települnek rá - hozott vallásukkal és kultúrájukkal.

Mindezek alapján kijelenthetjük, hogy a magyar szó a mag (magia, magi, mago) előtagból és valószínűleg a hun nyelvből átvett ar utótagból áll. Az előtag egyértelműen a méd papi törzs (moghu) nevével függ össze, vagyis mágus jelentéssel bír, és az ipszilonos kultúra mindent meg is tett ennek elrejtésére. Éppen ezért, nem engedve a finnugoristáknak, a magyar népnév nem a "föld ember" (magy-er), hanem "mágus ember" (magi-ar, mago-ar, magor, magar, maga) jelentéssel bír. Ez pedig újra a hét méd törzs egyikéhez vezet minket vissza.

Szellemtörténetileg ezeknek a méd mágusoknak a hagyománya és szellemisége köszön vissza a gyógyító és varázsló, pogány magyar papok ősvallásában, a természeti elemeket tisztelő, fehér lovat áldozó, varázslatos, ráolvasásos technikájában. És talán ezért van az, hogy a magyar népnév is inkább összefügg a sumér im(a)ga, a méd moghu, az óperzsa magush, a szanszkrit maga, a nepáli magar, a kazah magdgyar, a görög magosz, a latin mágus, a germán magier stb. népnévvel, mint a finnugor "föld-ember"-rel. Ideje lenne, hogy mi, magyarok túllépjünk az évszázadokig tartó "elgyagyásodáson", és vállalva magiarságunkat, visszatérjünk őseink hitére. 

Ezek a részletek Mireisz László - A magyar vallás című könyvéből lettek kimásolva, amit itt tudtok megvásárolni. Rengeteg érdekes dolgot ír még, ezek tényleg csak amolyan belekapások. Akit jobban érdekel a téma az ne habozzon. 

Tudom, hogy kicsit kesze kuszák a részletek és semmit nem bizonyítanak, de nem is ez volt velük a célom. A következő pár hétben a magyar vallással szeretnék foglalkozni, de csak amolyan gondolatébresztő bejegyzésekkel, nem pedig, ilyen terjengős, ezer bizonyítékot bemutató leírásokkal. Bárki bármit mond szerintem nagyon különleges a népünk és a nyelvünk is. Arányaiban iszonyat sok dolgot találtunk fel ahhoz képest milyen kevesen vagyunk és én úgy gondolom, hogy ehhez a magyar nyelv tette hozzá a legtöbbet. Nagyon kényelmes rajta egyszerűen gondolkozni, igazán kár, hogy nem becsüljük. Ellenben most szeretném leszögezni, hogy mindenféle nagy magyarkodástól kiver a víz és semmi ilyesmit nem szeretnék egy bejegyzésemmel se sugallni. Igen úgy gondolom, hogy nagyon mély és értékes gyökereink vannak amit jelenleg nem ismerünk, de rengeteg más népnek elismerem az akár még régebbi még értékesebb gyökereit. Relációs jel helyett egyenlőség jelet teszek közéjük, és soha nem fogom azt gondolni, hogy bárki felett állnánk, vagy hogy bárkinél magasabb szellemiség lett volna a miénk. Nem célom más kultúrák vagy vallások lekicsinylése, épp ezért is kezdtem a többi bemutatásával (Taoizmus, Buddhizmus, Hinduizmus). Azokról pedig csak nagyon szomorúan tudok nyilatkozni, akik ezeket az ősi gyökereket mások lenézésére használják fel és ékes bizonyítéka annak, hogy szinte már semmi nem él bennünk ebből a mély tudásból. 

Tat Tvam Asi - Egyek vagyunk, de nem ugyanazok.