Biztos nem mindenki számára teljesen egyértelmű, hogy mit is jelent az önismereti csoport kifejezés, szóval azzal kezdem, hogy ezt tisztázom. Általában vadidegen emberek, bizonyos időközönként, de rendszeresen összegyűlnek és egy facilitátor moderálásával megbeszélnek témákat. Aztán ennek van száz féle variációja, mert lehet hetente, havonta, lehet nyitott és zárt csoport is, lehet egy vagy több facilitátor is, illetve lehet egy bizonyos téma miatt jöttek össze, de lehet csak ugyanaz a hobbijuk, szóval sok verzió elérhető belőle. 

A zárt csoport azt jelenti, hogy előre megbeszéltek egy időkeretet, például csütörtökönként 6-tól 10-ig, mondjuk tizenkét héten át, találkoztok kilencen. Mondanom se kell, hogy a tizenkettedik hét végére te sokkal intimebb információkat fogsz tudni arról a másik 8 emberről, mint a saját legjobb barátodról, mert ez az önismereti csoport lényege. A feloldódás és a megosztás. Mindenki másért jut el ilyen csoportba, de az biztos, hogy beindít egy nagyon erős öngyógyító folyamatot. Azzal, hogy kimondjuk a problémáinkat már szerintem a fele utat meg is tettük a megoldásig. Azért a legtöbb ember tele van olyan gondolatokkal, amiket soha senkinek nem mert elmondani. Ne gondoljatok mindig nagy dolgokra, ilyen apróságok is számítanak, hogy mondjuk sose nézte meg az apukád egyetlen zenei fellépésedet sem és neked ez nagyon rosszul esett. Vagy, hogy a torna tanár kis korodban többször rápaskolt a fenekedre, de te egyébként már menstruáltál akkor és full furán érezted magad. Nyilván vannak extrémebb esetek is pl. alkoholista szülők, vagy csak kaptál néha egy pofont. Hidd el, hogy nem szeretnél róla felnőtt korodban senkivel beszélni, de a lenyomata ott marad. Az a megalázottság, cserbenhagyottság, bántalmazottság stb. érzése elkísér egy életen át, ha nem adod ki magadból. 

Én az apukám rákos megbetegedése miatt jelentkeztem egy ilyen önismereti csoportba, azt szerettem volna feldolgozni, de a sors végül úgy hozta, hogy a halála miatt érzett fájdalmamat tudtam itt gyógyítani. Nem egyszerű erről írnom, szóval előre elnézést, ha csapongok. A második találkozóra, már úgy mentem, hogy az előző alkalom óta eltelt egy hétben én elvesztettem az apukámat. Sose fogom elfelejteni azt a végtelen mélyről jövő felzokogásomat, ami ezen az alkalmon végbement és azt a rengeteg pozitív energiát, amit az a sok együttérzés váltott ki. Nem csak én sírtam, mások is, mert egyszerűen fájdalmas volt az egész, olyan igazán csontig hatolóan fájt. Világéletemben apa pici hercegnője voltam, elkísértem focizni, szombatonként együtt csavarogtunk és a családi vitákban is általában mi értettünk egyet. Úgy éreztem egyedül maradtam egyszerűen az egész világon. Haragudtam mindenkire, főleg azokra akiknek még volt apukája, mert úgy gondoltam fel se fogják mekkora kincsük van. Aztán ahogy teltek a hetek a csoport akaratlanul is nagyon sokat segített. Főleg szemléletet váltani, ugyanis elkezdtem rájönni, hogy lehet én most a legszerencsétlenebbnek érzem magam, mert ekkora tragédia történt velem (25 éves voltam), de basszus nekem legalább kijutott a világ legfullosabb apukájából. Ahogy hallgattam hétről hétre mások történetét, hát azért nem mindenki járt ilyen jól. Annyi gyereknek kell apa nélkül felnőni, vagy még rosszabb egy bántalmazó apával. Én azért még így is szerintem egy nagyon szerencsés és kis százalékba tartozom, abba aki pontosan tudja milyen a tökéletes apuka. 

Halál esetet nagyon nehéz feldolgozni külső segítség nélkül, mert hiába vannak nagyon jó barátaid, na velük aztán eszedbe nem jut erről beszélni. Megmondom miért, mert neked a 24 órádból nagyjából 23 és fél órán át amúgy is ezen jár az eszed, csak a barátaid és a szerelmed az, aki néha egy minimálisan ebből ki tud zökkenteni. Hülye lennél elrontani és akkor is erről ontani a szót, illetve az érzéseidet taglalni. Úgy örülsz annak a három másodpercnek amikor végre csak egy lélegzetet tudsz venni anélkül, hogy a veszteségélmény behálózza minden gondolatodat. Nem tudsz fagyit enni mert eszedbe jut, hogy milyen jókat fagyiztatok, ha véletlen nem fagyiztatok akkor pedig ezen keseregsz, hogy ti ezt már soha nem fogjátok csinálni. Na szóval a barátok elengedhetetlenek ilyen helyzetben, de velük kiszakadni szeretünk a szörnyű valóságból, nem még jobban belemenni. A családot nem is említem, mert mit fárasszam anyukámat, hogy nekem milyen szar, amikor ő elvesztette élete társát? Nyílván neki is pont ugyanolyan vagy rosszabb. 

Nagyon sokat köszönhetek annak a 14 hétnek, rengeteget megtudtam magamról ezalatt és nagyon sok minden csak jóval később esett le. Annak aki azt hiszi, hogy neki nincsenek problémái, na neki tudom legjobban ajánlani ezt a fajta önismereti módszert, mert hidd el valaminek úgyis fel kell jönnie. Ahova én jártam ott most minden héten fut nyitott csoport, ami nem kíván elköteleződést, oda bármikor be lehet szállni és ha akarsz nem mész csak egyszer, szóval mindenkinek bátran ajánlom kipróbálni. Itt a link: Self Groove - Nyitott Csoport.

Szóval így kerültem bele ebbe az egész önismereti vonalba, bár akkor még fogalmam sem volt róla mibe is vágtam a fejszémet. Később jött a yoga, a meditáció, meg most már ezt is tanulom iskolában, szóval mit mondjak nagyot változtatott az életemen. Ez egyébként bárkivel megtörténhet csak el kell kezdeni. Semmi nem változik, ha te semmit nem lépsz, mindig könnyebb lesz otthon maradni és keseregni, illetve mindig könnyebb lesz félni egy ugyanabba a helyzetbe maradni, de kinek jó az? Neked biztos nem.

Tat Tvam Asi - Egyek vagyunk, de nem ugyanazok! 

A csütörtöki meditácios cikkhez visszacsatolva, most egy olyan könyvet szeretnék bemutatni ami talán segíthet elindulni. Nem mindig adott az a lehetőség, hogy csili-vili tanfolyamokra járjunk, ilyenkor érdemes a témában egy két könyvet beszerezni, de természetesen a tanfolyam mellé is remek döntés. Én a Tiszteletreméltó dr. Khammai Dhammasami: Tudatos Jelenlét Könnyedén című könyvét szeretném most igazán röviden összefoglalni. 

A szerző buddhista meditációkat ír le, de végtelenül közérthetően és sallang nélkül. Ha csak a tartalomjegyzékre pillantunk rögtön láthatjuk, hogy az olvasó jártasságot szerezhet a: járó meditációba, a tudatos jelenlét meditációjában, a halálon való meditálásban, illetve többet között a vipassana meditációban is. A vipassanáról külön lehetne több blog bejegyzést írni, de itt egy rövid bemutatása:

A Vipassana - melynek jelentése: úgy látni a dolgokat, ahogy azok valójában vannak - India egyik legősibb meditációs technikája, amit több mint 2500 évvel ezelőtt univerzális bajok ellen szolgáló univerzális gyógyírként, mint az élet művészetét kezdték tanítani. A meditálók a gyakorlással fokozatosan elérik, hogy életüket úgy lássák ahogyan az van és nem úgy ahogy látni szeretnék. Kiegyensúlyozottságot, emelkedett egykedvűséget érnek el, amit az életben jelentkező nehéz helyzetekben is képesek lesznek fenntartani. Ennek megfelelően az olyan negatív viselkedési formák, mint feszültség, harag, irigység, félelem és türelmetlenség fokozatosan leépülnek és helyükbe olyan pozitív minőségek lépnek, mint kiegyensúlyozottság, nagyvonalúság, elfogadás és türelem.

Akit jobban érdekel ez a típus, az látogasson el a weboldalukra, ott minden részletet megtalál. Minden évben szerveznek két 10 napos elvonulást, ami ingyenes. Egyszer mindenképpen meg szeretném csinálni, de azért ahhoz még kicsinek érzem magam. (Csak, hogy tisztázzuk a 10 nap alatt nem szólalhatsz meg, nem olvashatsz, illetve nem koedukált ha jól tudom.) 

Idézet a könyvből:

Négy Nemes Igazság létezik: a szenvedés, a szenvedés oka, a szenvedés megszüntetése és a szenvedés megszüntetéséhez vezető út. Az első, a Szenvedés Nemes Igazsága azt jelenti, hogy a szenvedés létezik a világban. Az aggodalom szenvedés. Az idegesség, az ellenállás, a frusztráció és a csalódottság szintén szenvedés. Általában nem szenvedésként tekintünk rájuk, hanem igazolni próbáljuk az éppen aktuális érzelmi állapotunkat, például az idegességünket. Igyekszünk másokat hibáztatni az idegességünk miatt ahelyett, hogy megértenénk és elfogadnánk azt. A szenvedés az élet elválaszthatatlan része. Amikor meditálunk, mindezt belátjuk. Elfogadjuk a szenvedést, és megpróbáljuk megérteni azt. A vipassana meditációban megpróbáljuk megérteni az Első Nemes Igazságot. Nem Buddháért tesszük, nem is a tanítóért, hanem azokért, akik meditálnak. A tapasztalatot nem tudjuk megosztani másokkal, de ha meditálunk, az meghatározza a külvilághoz fűződő viszonyunkat és a cselekedeteinket is. Ezért fontos, hogy meditáljunk.

Szóval összefoglalva, tényleg jó kis gyakorlati könyv, aki elkezdi nagyon hamar feladatokkal találja szembe magát és onnan már csak rajta múlik, hogy mennyit tesz bele. Meditálni egyébként minden nap kéne optimálisan, de persze az elején senki ne tűzzön ki lehetetlen elvárásokat, inkább figyelje meg, hogy amikor nem sikerült, miért nem? Mi vitte el az idejét ennyire és vajon megérte-e? Sose ostorozzuk magunkat ha nem megy, csak figyeljük meg és fogadjuk el. A könyv nagyon könnyen beszerezhető, mert még a Libriben is kapni, de azt hiszem ilyen buddhista központokban egy ezressel olcsóbb. Gyakorlásra fel! :))

A csütörtöki Meditációs cikkhez kapcsolódva, egy olyan igaz történetes filmet szeretnék bemutatni, ami egy 20. századi indiai matematikus életét dolgozza fel. Srinivasa Ramanujan 1914-ben érkezik meg Cambridge-be, ahol korát messze megelőző matematikai képleteit szeretné publikálni. A történetről nem is árulnék el többet, mert egyszerűen lebilincselő, kár lenne előre tudni. A film erős ellentétpárokkal dolgozik, sokszor össze tudjuk hasonlítani az angliai kultúrát az indiaival, akkor generációk közötti különbségre is szépen rámutat, de ami a legszembetűnőbb az egészben, azaz ateizmus és a mélységes hit összecsapása. Ritkán osztok ki IMDb-n tíz csillagot, de itt egy percet nem kellett gondolkoznom. Tanulságos, jól megfilmesített igaz történetet, hollywoodi klisék nélkül. Csak ajánlani tudom. :)

A meditáció az önismereti módszerek Chuck Norrisa. Teljesen mindegy, hogy te jógázni kezdesz el, tantrázol, az alkímia világába mélyedsz el, asztrológiát tanulsz vagy bármilyen önismereti technika elsajátításán munkálkodsz a végén úgyis minden út ide vezet: Meditálj!

Az emberek mégis félnek ettől a szótól valamiért, sokakban zsigeri tiltakozás van ellene pedig egyébként meditálni mindenki szokott. Meditációnak hívunk minden olyan tevékenységet amikor a teljes figyelmed, egyetlen dologra összpontosul. Ha ezt futás, festés, zenélés, filmezés, olvasás vagy bármilyen egyéb tevékenység alatt el tudod érni, akkor ezen idő alatt te végig meditálsz. Hiszen még mondjuk is, hogy megyek futok egyet, muszáj kicsit kikapcsolnom. Abnormális módon van tele az agyunk, úgy tudom egy átlagos ember napi 3000 gondolatot pörget le, de az agyalósabbak szerintem kb dupla ennyit. Végtelen kis százaléka hasznos egyébként és mégse zavar senkit. Milyen érdekes, hogy ha a kezünket vagy a lábunkat nem tudnánk arra irányítani amerre szeretnénk, fejvesztve rohannánk az orvoshoz, hogy úristen csináljon valamit, de most azonnal!!! Így, hogy arról a szervről van szó, ami az egész testünket manageli, mi sem természetesebb a kontroll teljes hiányánál. 

Aki esetleg erre még nem jött rá, az nyugodtan próbálja ki a következőt: gondolj egyetlen percig az anyukádra, vagy a gyerekedre, a szerelmedre mindegy mire a lényeg, hogy egyetlen dologra. (Tárgyat is választhatsz, ha úgy gondolod attól könnyebb lesz.)

Nem tűnik soknak az a hatvan másodperc, de sajnos a reálisan teljesíthető idő az olyan három mp. Ezután már biztos bekúszik valami az anyukád mellé, még három másodperc múlva az anyukád már teljesen eltűnt, fél perc múlva már nem is tudod, hogy min kezdtél el gondolkozni. Az, hogy ebbe a modern kütyüs világban élünk nyilván hatványozottan rontja az esélyeinket. Évről évre egyre több az ADHD-val (hiperaktivitás) küzdő kis gyerek, de felnőtteknél is észre lehet venni a fokozódó figyelemzavart. Nem vagyunk egyszerűen jelen sehol. Munka közben a bevásárlást tervezzük, bevásárlás közben az esti dolgainkat, vacsora közben a holnapi teendőinket nézzük át, stb stb stb. Nagyon ritkán tudunk elmélyülni egy-egy tevékenységben és jellemzően ezeket szeretjük is csinálni. Apa sportol és meccset néz, anya jógázik, csak éppen szegény kis gyereket nem tanítja meg senki, hogy mire figyeljen. Ezek a számítógépes játékok sokak szerint full haza vágják a koncentrációs képességet, én egyébként erről nem vagyok meggyőződve. Ha láttatok már 10 évest játszani bármelyik kedvenc játékával, hát nekem nagyon úgy tűnik, hogy totál egy pontban van a fókusza. (Most abba ne menjünk bele, hogy viszont érzelmileg olyan instabilitást okoz, amit után 40 évesen is nyögni fog, mert ma nem ez a bejegyzés fő témája.)

Szóval igen, minél korábban kéne megtanulnunk a gondolatainkat irányítani, de ha már erről a vonatról lemaradtunk akkor se búsuljunk, mert hál isten sosem késő elkezdeni. Ezt kéne egyébként az iskolában oktatni, mert aki tudja irányítani a gondolatait, az összehasonlíthatatlanul többször fog boldogságot megélni egész életében. Ez egy olyan tudás lenne, amit az élet összes területén tudnánk kamatoztatni, mégse hallunk róla huszonéves korunkig sehol. 

És akkor hogy is kéne neki vágni? A keddi cikkben ajánlani fogok egy nagyon jó könyvet hozzá, de a válasz igazából az, hogy bárhol. Be lehet írni Google-be, hogy meditációs tanfolyam, meg lehet kérdezni a kis spiri ismerősöket, a blog Facebookjára is írjatok nyugodtan, tudok küldeni pár opciót, de tényleg egyszerűen nem lehet elrontani. Ez tipikusan nem olyan, mint a biciklizés, amit egyszer megtanulsz és onnantól örökké megy. Egy életen át tanuljuk és mindig van hova fejlődni. Minél több helyre, minél több tanárhoz kell elmenni és akkor egy idő után lesz egy saját technikád. Én egy éve meditálok és most tartok ott, hogy napi rendszerességgel csinálom. Figyelemzavaros vagyok, ezen szeretnék dolgozni, de észrevettem még, hogy sokkal többet mosolygok mióta csinálom. Otthon egyedül is. Nagyon érdekes még én is figyelem magam közben, de mindenképpen csak ajánlani tudom. Győzd le azt a belső kis ördögöt és vágj bele! Ennél jobb kalandra úgyse tudsz elindulni sehova, soha semmi nem lesz olyan érdekes, mint a saját elméd megismerése. 

Tat Tvam Asi - Egyek vagyunk, de nem ugyanazok

Szerintem nem túlzás kijelenteni, hogy ez talán a legismertebb magyar szerző által írt spirituális mű. Sose értettem ezt a beavatás szót ilyen értelemben. Mármint mi az hogy beavat? Hát minden könyv beavat valamibe nem? Na mindaddig amíg el nem olvastam a Vörös Oroszlánt. Mert ez tényleg egy beavatás valamibe. Egyszerűen máshogy gondolkozom azóta. Mások a gondolataim ha ránézek valakire vagy beszélek vele, máshogy ítélek meg helyzeteket és teljesen más véleményt alakítok ki sokszor mint előtte. Na ez egy beavatás szerintem. Sokan kezdtek neki és hagyták abba viszonylag hamar, hát én elkezdtem és két nap alatt elolvastam azt az 500 oldalt. Szerintem nem lehet letenni, utoljára a Harry Potternél éreztem ilyet még 12 évesen pedig a kettő között eltelt tizenöt év és vagy 100-150 könyv. Később nem regényeket szeretnék keddenként bemutatni, de elsőnek azért akartam ezzel kezdeni mert aki eddig ebbe a műfajba mozgott annak ez egy nagyon jó átvezetés, illetve mint mondtam régen nem volt rám ekkora hatással semmi. Szerintem van egy óriási tanulsága az egésznek ami alapjaiba változtatja meg az ember életét de aláírom, hogy nem tudja mindenki elolvasni. Sokszor fájnak egyszerűen az oldalak és nagyon nehéz nem mindent együtt megélned a főszereplővel. A sztori olyan 400 évet ölel fel és az alkímiába vezeti be az olvasót, de erről nem is árulnék el többet inkább még a szerzőről írnék egy kicsit. 

Szepes Mária a huszadik századi Magyarországon olyat vitt véghez ami előtt több száz év múlva is fejet kell tudnunk majd hajtani. Elvitathatatlan tőle azaz érdem, hogy amikor minden kicsit is hittel, kicsit is emberi lélekkel foglalkozó, szóval bármiféle okkult dolog, nemhogy tiltva volt itthon, hanem konkrétan börtön járt érte, ő akkor is heti rendszerességgel tartott előadásokat és írt folyamatosan. Ezrével égették el a könyveket ekkor, de ő nem adta fel, hanem tovább írt a fióknak és tovább tartotta az előadásait immáron a lakásán titokban. Ilyen nevek tanultak nála mint Baktay Ervin, Hamvas Béla, csakhogy a legnagyobbakat említsem. Hitet és reményt adott az embereknek a kommunizmus nehéz éveiben és mindezt úgy, hogy közben a saját bőrét vitte a vásárra. Hiába tiltották be a könyveit és égették el majdnem az összeset, igazából így keltek igazán életre. Érdemes kicsit utána menni az életének, Youtube-on sok interjú van fent vele. A Vörös oroszlánt is le lehet tölteni, meg lehet hallgatni hangos könyvben, de én mindenkinek azt ajánlom, hogy vegye még és üljön neki. Ha 5 év alatt olvassa el akkor öt év alatt, megéri kivárni. Végezetül pedig álljon itt egy két idézet a könyvből amolyan kedvcsináló gyanánt.

Megtanított rá, hogy az emberek cselekvéseinek ne csak két oldalát figyeljem; ne csak hazug, álarcos, fizikai botladozásukat és indulatéletük asztrál sűrűjét mögötte, mert így mindössze megvetni tudom őket, hanem lessek be az átderengő harmadik síkra is, ahol mindennek értelme, megoldása rejtőzik.

 

Az emberek, akik a mulandóság farsangján összeakadnak egymással, maskarát viselnek, és az álarc alatt sokszor nem ismernek rá saját testvérükre sem. Aki azonban tudja, hogy legjobb barátja, rokona, szellemének kedves, régóta nélkülözött társa az, akivel egy idegen test rövid időre felöltött jelmezében találkozott, nem törődik a külsőséggel, és csak a lényeget, az ősi valóságot szolgálja a másikban.

 

A tudomány meg nem alkuvó szolgája, aki becsületesen végigjárja az utat, legfeljebb nagyobb kerülőt tesz, míg elérkezik a felismeréshez, hogy minden út a Teremtő Szellem misztériumához vezet. A hagyományok beavatottja eleve ebből indul ki.

 

Minden szenvedés, kötés, szerelem, rémület, nyomor, betegség és halál csak képzet. Addig van ereje, míg hitünkkel, gondolaterőnkkel anyagot, testet adunk létéhez.

 

Hosszú és különös tapasztalatokkal tele életem alatt megtanultam, hogy az embereket hagyni kell a maguk módján élni. Hiábavaló és téves erőlködés őket kierőszakolni abból, amit tapasztalniuk kell, mert akkor megkeresik maguknak másutt ugyanazt a helyzetet. Nem mondom, sok önuralom kell hozzá, tehetetlenül nézni, mint rohan valaki a vesztébe saját akaratából, minden figyelmeztetés ellenére... de idővel belejön az ember.

 

Korát nem tudtam volna megállapítani. Nem volt öreg. Arca keskeny, finom vágású és teljesen ránctalan. De fiatal sem volt. Nem tudom meghatározni, miért, ez a szó egyáltalában nem fejezte ki őt. Inkább időtlen, jelenben lévő állandóság tükröződött róla. (...) Szavaim elől elsiklik a lényeg, amely őt megjeleníthetné. Hogyan fejezzem ki például szemének derűs, átható, ismerős, a szellem legmélyéről visszhangot idéző pillantását?! Egy másodpercig sem volt idegen, anélkül, hogy kapcsolatunk keletkezését és mibenlétét ismertem volna.

 

A gyűlölet a legfélelmetesebb, legmágikusabb hatalom, amely eddig a földön megjelent. Túlszárnyal és lebír minden más emberi gyöngeséget; az egyéni önzést, kényelemvágyat, halálfélelmet. Fehérizzásig korbácsolja a fanatizmust, tömeggé olvasztja az embert, s az a saját pusztulása árán is csak pusztítani akar.

Vasárnaponként egy-egy filmet szeretnék megosztani, amit nem is kommentálnék túl hosszan. A mai kicsit eltérő majd attól a vonaltól amit követni szeretnék, de annyira szépen illeszkedik ez a film a csütörtöki cikkemhez, hogy muszáj ezzel kezdenem. 

Képeket fogok beszúrni, mert nem szeretem a trailereket, túl sok elvárást hoz magával. Ötletem sincs miért olyan alacsony az Imdb pontszáma, de ez ne tévesszen meg senkit, rég láttam ilyen jó sci-fit. Bátran ajánlom kicsiknek és nagyoknak egyaránt! :))

Arról, mi az élet igazi lényege

 

Az igazi élmény az ember számára tehát elsőrendűen ennyi: önmagának megismerése. A világ megismerése érdekes, hasznos, gyönyörködtető, félelmetes vagy tanulságos; önmagunk megismerése a legnagyobb utazás, a legfélelmetesebb felfedezés, a legtanulságosabb találkozás. Rómában vagy az Északi Sarkon járni nem olyan érdekes, mint megtudni valami valóságosat jellemünkről, a világhoz, a jóhoz és rosszhoz, az emberekhez, a szenvedélyekhez való viszonyunkról. Mikor értelmem eléggé megérett erre, már csak az élményt kerestem az életben.

 

/Márai Sándor/

   Régóta tudom, hogy ezzel az idézettel szeretném kezdeni az első blog bejegyzésemet. Márai nagyon szépen összefoglalja, hogy járhatsz a világon ezer fele, sosem fogod sehol megtalálni a helyedet, amíg saját magad nem ismered. Erre, most nagyjából az emberek 90%-a rávágja, hogy ugyan miről beszél ez, hát magamat csak ismerem?! Ki ha én nem? De sajnos nem, vagy csak éppen alig-alig. Erről egyébként egyáltalán nem tehetünk, így szocializálódunk, így nevelnek minket a szüleink, ilyen az iskolarendszer stb. Nagyon hosszú a lista, hogy miért alakul ki ez, de végeredményben sokszor csak a halálos ágyunkon jövünk rá, hogy mennyire eltékozoltuk az életünket. Mennyire nem azt csináltuk, ami egyébként boldoggá tett volna minket és milyen sok hülyeségre pazaroltuk el azt a drága időt. Mert minden embernek egyetlen kincse van és az bizony az ideje. Nem az arany, vagy a nyomtatott papír ér sokat, ezeket mi ruházzuk fel látszatjelentéssel, aminek tényleges és univerzális érteke van bárki számára azaz idő. A halálos ágyán senki nem több pénzt szeretne, vagy még egy pár cipőt, egyetlen dolgot kér mindenki és az bizony az idő. 

   Mi vezet vajon oda, hogy ennyire elkótyavetyéljük az időnket? Miért van az, hogy ha visszanézed életed filmjét akkor átlagosan talán az 5-10%-ában sikerült boldogságot megélned? A válasz egyszerű, szinte már kiböki a szemünket.. nem tudjuk mikor vagyunk boldogok. Mert minden szart megtanítanak az iskolában, betéve kell tudni 8329449 évszámot, tudnod kell több ismeretlenes egyenleteket megoldani, de az, hogy hogyan legyél boldog, vagy hogy találd meg önmagadat, na arról, nemhogy egy büdös szó nem esik, igazából még el is nyomják. Már az óvodában elkezdődik, de az iskolában csúcsosodik ki az egyéniség teljes letörése, meggyalázása és leszabályozása. Van az a nagyon klasszik kép, amit most nem vágok ide mert mindenki ismeri, de tudjátok mikor ott áll a tanár előtt az oroszlán, a majom, a hal meg mondjuk egy sas és akkor a következő a feladat: Na gyerekek, ki tud fára mászni? Hát anyád, mondja a sas, mert lehet, hogy nem tudok fára mászni de több száz méter magasra felrepülök. Vagy mit szóljon a csóró kis hal? Aki biztos, hogy egész életében nem fog egy métert se felmenni, de gond nélkül átúszik több száz kilométert. Ezeket az érdemeket a mi iskolarendszerünk nem díjazza. Mert aki nem tud sokat ülni egy helyben és adatokat bemagolni az hülye lesz. A tanárok le fogják nézni és alapból úgy fognak hozzáállni a gyerekhez. Mintha mindenkinek pont ugyanazokban kéne jeleskedni az egész világon. Hát milyen unalmas lenne már?

   Mi mindannyian teljesen független, önálló és megismételhetetlen egyéni individuumok vagyunk. Te is, én is, mindenki. Nem vagy az édesapád mása, nem vagy az édesanyád mása, de még a legjobb barátodé sem. Mégis mintha folyamat ugyanolyanok akarnánk lenni, mindenki ugyanazt akarja: óriási ház, sok pénz, hírnév. Ahhoz, hogy ezeket elérjük, nagyjából bármit képesek vagyunk tűzre dobni. De szó szerint bármit. Tűzre vetjük a fiatalságunkat, a gyerekeink fiatalságát, a szabad időnket és persze a boldogságunkat is bedobjuk. 

  Hogy is néz ki egy élet út? Egyetemen nem vagy boldog, mert folyton valami olyat tanulsz amit utálsz egyébként, de hát mit lehet tenni ha később ezzel lehet sok pénzt keresni? Bekerülsz az első munkahelyedre, ahol örülsz, hogy multi mert hát nyilván ott a sok lóvé, juhuuu. Utána az, hogy alig van időd a párodra és a gyerekedre az tök normális hiszen a másiknak sincs több. Tök alap, hogy lemaradunk az egész életünkről, mert folyamat dolgoztunk és pénzt kerestünk. Azt hisszük, hogy a gyerekeink 4-5 évesen egy Audi miniatűr mására vágynak. (True story, csak mondom.) Nem, erre egy gyerek sem vágyik, az időnkre és a szeretetünkre vágynak, semmi másra. 

Az életnek a kiteljesedéséhez nem tökéletességre, hanem teljességre van szüksége. Ehhez hozzátartozik a testbe fúródó tövis, tökéletlenségünk megszenvedése, amely nélkül nincs út sem előre, sem vissza.

/Carl Gustav Jung/

   Jaj nagyon elkanyarodtam attól amit ebben a cikkben ki szerettem volna fejteni, de most már nem törlöm ki. A lényeg az lett volna, hogy minél jobban ismered önmagad annál többször fogsz boldogságot is megélni. Az önismeret útján járni egyáltalán nem egyszerű inkább mondanám nagyon nehéznek, de busásan kifizetődő az biztos. Minden héten írni szeretnék egy cikket, ami egy-egy önismereti módszert fog az elején feldolgozni, ajánlani szeretnék egy filmet illetve bemutatni egy könyvet,  Ezt a heti 3 témát tűztem ki célul, aztán majd meglátjuk. Főleg egyébként magamnak írom a blogot, de nagyon örülök ha ti is olvassátok. A kedvenc szanszkrit kifejezésemmel fogok minden bejegyzést lezárni és ez pedig a:

Tat Tvam Asi azaz magyarul: Te is az vagy.

Múlt héten írtam már egy bejegyzést ezzel a címmel (A Boldogság Keresése I.) de akkor is éreztem, hogy erről ennél jóval több mondanivalóm van csak észrevettem, hogy sokan nem szeretik a hosszú cikkeket. Ez nekem világéletemben problémám volt, hogy beleférjenek a gondolataim egy adott keretbe, sokat beszélek és írni is sokat szeretek, de majd igyekszem szétbontani akkor több részre. 

Szóval előzőleg inkább a munka volt a középpontban, ma úgy érzem a pénzköltésről kell írnom. Van az instámon egy kép amit szeretek, mert szerintem nagyon igaz.

De most komolyan, valaki el tudja képzelni, hogy ez megtörténik? Biztos, hogy nem. Vagy ha a halálos ágyán fekszik valaki, akkor vajon gondol arra, hogy na sebaj legalább jó sok drága ruhám van és mindig a Starbucksban ittam a kávét. Ezek egyszerűen nem számítanak, sőt ennél jóval nagyobb dolgok se. Most azt hiszed, hogy azért vagy boldogtalan, mert egy negyven négyzetméteres lakásban éltek ketten és ha egy büdös nagy villában lennétek akkor minden teljesen más lenne. Aztán amikor úgy hozza a sors, hogy beköltözhetsz egy ilyenbe (mert 10 éve minden filléredet erre spórolod és 20 éves futamidejű hitelt vettél fel) akkor X ideig tényleg valószínűleg boldogabban kelsz fel, de ezek elhalványuló örömök. Olyan mint a ruhavásárlás, amikor megveszed nagyon boldog vagy, ugye? Na és egy nap múlva meg egy hét múlva? Akkor is? Hát nem, simán benne van, hogy nem is emlékszel rá. Na ugyanez a nagy ház, a drága kocsi, de ha jobban belegondolsz a pénzköltéseink háromnegyede igazából. A tegnapi Regina Brettes cikkemből egy tanulság nagyon szépen ideillik.

"Végül csak az számít, hogy szerettél."

Mert tényleg csak ennyi. Nem fog számítani, hogy mit dolgoztál, hogy hol éltél, hogy miket ettél, az meg végkép nem, hogy mennyit fogyasztottál. Ez az egy mérce lesz, hogy mennyit szerettél. Talán soha még olyan távol nem állt generáció a boldogságtól mint mi. Teljesen máshol keressük mint ahol valójában van, ennél talán egy vak kisgyerek tábor is ügyesebben számháborúzik. Azt hisszük ezek a pillanatnyi örömök és a minél több fogyasztás majd boldoggá tesz minket, de valójában csak egyre távolabb kerülünk tőle. Ne aggódj nem tudsz annyi pénzt birtokolni, hogy valakinek ne legyen nálad mindig több és ha abban méred a boldogságot, hogy miben vagy jobb másoknál akkor hamar rájössz, hogy megint mások meg nálad jobbak.

Ne hasonlítgasd az életed a barátaidéhoz, idegenekhez meg végkép ne. Ne kövess instán celebeket, mert nagyon hamar végtelenül torz önképed lesz. Nem természetes ahogy élnek és más dolguk sincs mint a természetellenes életüket az arcodba nyomni. Nehogy azt hidd, hogy ők mindig úgy néznek ki mint a képeken, mert abban sokszor napi három óra munka, olyan 100-150 kép, meg egy erre fotózás címén, elköltött százezer forint van, hogy aztán az egész úgy legyen tálalva mintha éppen takarításközben csak felnézett volna a kamerába. Ne legyen bűntudatod mert koszos pólóban és izzadtan takarítasz. Edzés közben se néz ki senki jól. Nem ciki ha kidagad egy ér a homlokodon, nekik is lehet kidagad csak azt sose látod. Ők is szomorúak sokszor és bár sok ember van körülöttük, ennek elhanyagolható százaléka igazán tartalmas kapcsolat. Több mint valószínű, hogy neked több igaz barátod van mint neki és több tartalmas beszélgetésben van részed mint neki és ha ebből a szögből nézzük akkor vajon ki a gazdagabb? Biztos, hogy ő?

A boldogság nem egy új ruhában, meg egy új kocsiban van hanem a mindennapokban. Óriási közhely, de a mindennapok boldogsága az igazi boldogság. Ha tudsz örülni egy finom forró csokinak (amit lehet, hogy a piacon kértél), egy jó beszélgetésnek akár a villamoson egy idegennel, akár egy ismerőssel otthon, a szeretteid öröme is a te boldogságod és szeretni azt mondják annyi mint együtt érezni valakivel. Minél több emberrel tudsz együtt érezni annál jobban tudsz szeretni és annál boldogabb leszel. Jó érzés magunkkal valami jót tenni, utána jó érzés a hozzánk közel állókkal jót cselekedni, de a legjobb érzés idegenekkel mgtenni. Nehéz ezt elmagyarázni igazából ki kell próbálni. 

A másokon való segítés boldogsága azt hiszem az a fajta boldogság, ami örökké velünk marad. Ezt nem veheti már el senki és ez nem az a fajta egyszerű öröm ami hipsz-hopsz elszáll. Ehhez mindig vissza lehet nyúlni és örökké táplálkozni lehet belőle. Szeretek segíteni másokon és azt hiszem ezért csinálom ezt az egészet. Ha sikerült egy minimálisan is átadnom valamit az érzésből, akkor már megérte megírnom ezt a cikket. Ha sikerül rávennem téged, hogy a holnapi ebéded árát utald át azzal a világon a legboldogabbá tudnál tenni, de nem csak engem, mellé még vagy 100 gyereket is. Iskolára gyűjteni úgy gondolom nemes feladat, adakozni is nemes gesztus, iskolának adakozni talán a legnemesebb. Én 20.000 forinttal tudok ebbe a hónapba, beszállni mert ez az az összeg amiről úgy tudok lemondani, hogy észre se veszem. Nem kell, hogy adj egy húszast, elég ha egy ötöst elutalsz, az már egy vödör festék, 1500 forint egy gipszkarton. Légyszíves fogadjatok örökbe egy gipszkartont az épülő tanodánkban. Ha érdekel, hogy mi ez és miért írom ezt a blogot akkor olvasd el ezt: Társadalmi felelősségvállalás, vagy ezt: Első - A Zéró Idő, ha pedig adományozni szeretnél akkor azt itt tudod megtenni: Én is segíteni szeretnék. Már csak kevesebb mint egy hét van a végéig, nagyon nagyon szépen köszönjük az eddigi adományokat, a pénz fele mindjárt megvan és higgyétek el minden egyes értesítő emailnél még most is kicsit bekönnyezik a szemem. Köszönöm!

A mai bejegyzésben nem sok önálló írás lesz de úgy gondolom, hogy ez nem is szükségszerű minden alkalommal. Jó pár éve olvastam Regina Brett 45 mondatos konklúzióját amit a saját életéből vont le és nagyon sok rész megragadott. Szerintem arany minden szava, így nyugodt szívvel teszem ki, hiába elég ismert cikk nem lehet elégszer újra olvasni. Feketével kihúzom azokat amiket én már megértettem és valamiért nagyon fontosnak találok.

1. Ha tanácstalan vagy, csak kis lépést tegyél.
2. Az élet túl rövid ahhoz, hogy az idődet valaki gyűlöletére pazarold.
3. Az élet nem igazságos, de ennek ellenére jó.
4. A munkád nem ápol, ha majd megbetegedsz. Ezt a családod és a barátaid teszik majd. Tartsd velük a kapcsolatot.
5. Minden hónapban fizesd be a bankkártyáid számláit.
6. Nem kell, hogy mindig minden vitát megnyerj, fogadd el, ha nem értetek egyet.
7. Sírni valakivel jobb, mint ha egyedül teszed.
8. Haragudhatsz Istenre, elviseli.
9. Az első fizetésedtől spórolj a nyugdíjra.
10. Ha csokiról van szó, hiábavaló az ellenállás.
11. Békélj meg a múltaddal, hogy a jelent ne ronthassa el.
12. Nyugodtan sírhatsz a gyerekeid előtt.
13. Ne hasonlítsd az életed másokéhoz. Nem tudhatod, hogy az ő útjuk miről szól.
14. Ha egy kapcsolatnak titokban kell lennie, te ne legyél a kapcsolatban.
15. Bármi megváltozhat egy szempillantás alatt, de ne aggódj, Isten nem pislog.
16. Vegyél mély lélegzetet, megnyugtatja az elmét.
17. Szabadulj meg mindentől, ami nem hasznos, szép vagy boldogító.
18. Ami nem öl meg, valóban erősebbé tesz.
19. Sosem késő, hogy boldog gyermekkorod legyen, de a második már csak tőled függ és senki mástól.
20. Amikor azért kell küzdeni, amire igazán vágysz, soha ne add fel.
21. Gyújtsd meg a gyertyákat, használj szebb ágyneműt, vedd fel a drága fehérneműd; ne tartogasd különleges alkalmakra, a mai nap – különleges.
22. Készül fej mindenre – majd sodródj az árral.
23. Légy különös most. Ne várd meg az öregkort, hogy lilát hordj.
24. A legfontosabb nemi szerv: az agy.
25. Csak te felelsz a saját boldogságodért.
26. Minden csapást az alapján ítélj meg, hogy öt év múlva számítani fog-e.
27. Mindig az életet válaszd.
28. Mindenkinek mindent bocsáss meg.
29. Hogy más mit gondol rólad, az nem tartozik rád.
30. Az idő majdnem mindent meggyógyít: adj neki egy kis időt.
31. Bármilyen jó vagy rossz a helyzet, meg fog változni.
32. Nem kell magad túl komolyan venni, senki más sem teszi.
33. Higgy a csodákban.
34. Isten – Isten miatt szeret, nem azért, aki vagy, vagy amit tettél.
35. Ne vizsgáld felül az életet, jelenj meg és hozd ki belőle, amit lehet.
36. Az öregedés még mindig jobb, mint fiatalon meghalni.
37. A gyerekeidnek csak egy fiatalkora van.
38. Végül csak az számít, hogy szerettél.
39. Minden nap menj ki, ott történnek a csodák.
40. Ha mindenki egy nagy kupacba gyűjtené a problémáit és másokét is megnézhetnénk, jól beérnénk a sajátunkkal.
41. Az irigység időpazarlás, megvan mindened, ami kell.
42. A legjobb még csak most jön.
43. Mindegy, hogyan érzed magad: kelj fel, öltözz fel és jelenj meg.
44. Az élet nem masnival jön, de mégis ajándék.
45. A barátaink – a szabadon választott családunk.

A mai jóga után megnéztük barátnőmmel a Samsara című filmet. Ha néznétek valami szépet és lebilicselőt akkor nagyon tudom ajánlani, itt a trailere. 

Ha pedig nem tudod miért írom ezt a blogot de érdekel akkor ezt olvasd el: Társadalmi felelősségvállalás. Köszönjük az eddigi adományokat!

A Vasárnapi Gondolatokból sorozatot szeretnék csinálni és itt mindig egy-egy könyvet fogok feldolgozni, de kezdésnek Révai Gábortól a Mesterek könyvet szedtem három részbe. Ha lemaradtál az első részről, azt itt tudod pótolni: A Világról I. És akkor következzenek az általam kiemelkedően érdekesnek talált részek kommentár nélkül. 

"Szerinted mi a magyar identitás?

Mindig is éreztem, hogy olyan nyelven beszélek, olyan nyelven írok, amelyet a világ legcsodálatosabb szellemei hoztak le valahonnan nagyon magasról. Rengeteg példát tudnék mondani. A magyar nyelv sok tekintetben még az ógörögnél és a szanszkritnál is magasztosabb. Ami viszont ebből politikum, az máz, hazugság, szerepjátszás, díszlet. Valakik mindig ki akarták használni ezt a fogalmat, mindig valamilyen érdeket rejtettek mögé. Hozzáteszek még valamit: az a bizonyos Szent István-i pillanat, amely föltehetően a magyarság nagyon kritikus és drámai pillanata volt, olyan erővel tüntette el az ősi magyar értékeket, az írástól kezdve a mitológián keresztül a népszokásokig mindent, hogy nem tudunk visszatalálni hozzájuk. Még az indiánok kultúráját sem tudták ilyen nyomtalanul kiradírozni. Nálunk történt valami, amit pontosan nem tudunk.

A kereszténységgel?

Azt mondjuk, hogy fölvettük a kereszténységet. Ez nem ilyen egyszerű. Hamvas Bélának van egy nagyon figyelemreméltó kérdése, hogy vajon jó döntés volt-e a nyugati és nem a keleti kereszténységhez csatlakoznunk. Mi a nyugati kereszténységet vettük föl, a római katolikust, mert a nyugathoz akartunk tartozni. Mintha ez csak most, ezer év múlva sikerülne. Szóval ezer éves belső feszültséget hordoz magában, hogy a kelet, a keleti mentalitás lesüllyedt a tudattalanba, és állandó harcban áll azzal, amit nyugati szellemiségnek tartanak. Számomra a kelet szent hagyomány. Én ebben nőttem fel, és amikor a Jóskönyvet írtam, ki tudtam használni azt, hogy magyar író vagyok, mert a szavaim rokonságban vannak az ősi spirituális sámán kultúrával. Ennyit a dolog mélységeiről. De semmit nem tudok kezdeni vele, amikor politikává válik, sem akkor, amikor a zászlójára tűzi valaki, sem akkor, amikor nem meri kiejteni a száján, mert fél, hogy amit mond, plakátszöveg. 

Van esélye az önazonosság megtalálásának?

Én nem esélyről beszélek, hanem feladatról. A könyveimben állandóan a magyar szavak mágiájáról beszélek. Ez a nép a szavakban őrzi a titkait. Nagy gondot okoz a Jóskönyv címét lefordítani más nyelvre, mert semmilyen más nyelvben nincs olyan szó, amely olyan őrületesen magába tudná sűríteni azt a tartalmat, amit a „jóskönyv” vagy a „javaskönyv”. A „jó jövőt javasolni”, ilyen szó nincs sehol, ennek a nyelvnek a megálmodói nagyon magasrendű személyiségek lehettek. És erre vigyázni kell, tehát itt nem esélyről van szó. Egy szellemi embernek meg kell tennie, amit meg tud tenni.

Az egyenlőtlenséget fölcserélte egy egészen más és még sokkal alattomosabb és kegyetlenebb egyenlőtlenségre, ami a mai napig működik.

A pénzről beszélsz?

Hát hogyne. Kétezer ember kezében van az egész emberiség megélhetési forrása. A kommunizmus csak közjáték volt, ma milliószámra pusztulnak éhen az emberek, mert ehhez fogható egyenlőtlenség és ilyen iszonyatos rabszolgaság még sohasem volt. Hol itt az egyenlőség?

Ezzel visszakanyarodtunk a politikához és az iraki háborúhoz. Nem véletlenül kezdted úgy a beszélgetést, hogy ma van az iraki háború hetedik napja. Azt mondod, hogy semmi közöd a politikához, de közben figyeled, és van véleményed róla.

Nemcsak véleményem van, hanem sokféle szinten is látom. Ilyenkor minden Pilátus megszólal, és most nem pejoratív értelemben mondom a Pilátust. Megszólal a reálpolitika, megszólalnak a szakértők, megszólalnak a különböző indulatok. Ez az egész történet tulajdonképpen már az apokalipszisnek egy nagyon előrehaladott stádiuma. Rosszul indul ez az évszázad. Még borzalmasabban indul, mint az előző. Semmi jót nem várok tőle. Azok a képek, amelyeket a televízióban és az újságokban látunk, olyanok, mint János vagy Nostradamus látomásai. Ezt nem politikailag kell megérteni, ez nem politikai kérdés, hanem az utolsó idők hatalmas metafizikai problémája. Természetesen azoknak, akik ott pusztulnak, ez csupán véres sors. A valódi tettesek, akik ezt az egészet előidézték, véleményem szerint elsősorban a tömegpusztító fegyvereket kitaláló tudósok, akik már egy olyan kaszthoz tartoznak, amelynek semmi köze az emberi szellemhez. Végtelenül okos emberek, de szikrányi felelősséget sem vállaltak az emberi életért és az emberi jövendőért. Most lerághatják az arcukról a húst. Ha már a pokol az ember kezébe került, ha már sok olyan fegyver van, amelyek közül egy is elegendő ahhoz, hogy az emberi életet megszüntesse, akkor ki méltó arra, hogy a kezébe vegye ezt a fegyvert? Ki az a magasztos szellem, az az Isteni felelősségű lény, aki hordozni tudja az emberi jövendő morális felelősségét? Vannak, akik azt mondják, hogy Amerika. Szerinted?

Én jobban örülnék annak, ha visszavonnád minden apokaliptikus víziódat, és azt mondanád, hogy kezdődik a gyönyörű jövő.

Akkor sokkal keserűbb voltam, mint most. Most nem vagyok keserű, mert nagyon hiszek abban, hogy egy új faj van születőben. Egyre több ponton, szerte a világban ott vannak azok az emberek, akik valami gyökeresen mást akarnak. Akiket még nem vesznek komolyan, de akikből a jövő lesz. A genetikus rész már munkálkodik, potyognak a magok, amikből valami más lesz, valami sokkal szebb, mert ez nagyon ronda." (Müller Péter)

"Tehát nem hiszed azt, hogy az ország lakosságának a fele tartósan gyűlölni fogja a másik felét?

Nem hiszem. Azt gondolom, hogy van egy néhány százezres nagyságrendű - szóval azért jó pár százezres - tömeg, amelyik ebbe belevonható, amelyik ha kell, megy lincselni, akasztani. Az ország egyik fele gyűlöli ugyan a másik felét, de mindig másért. Szóval nem egy konzekvens dolog ez. Ha nem ezért, akkor azért gyűlöli. Attól függ, hogy változnak a rendszerek. A gyűlölködés a levegőben van, de nem ilyen konzekvensen. Szóval én azt gondolom, hogy elmegy ez a pár százezer ember a Hősök terére, aztán leszavaz a Csurka mellett. De nincs tartaléka. Szóval ezt én nem tartom jelentős populációnak, de azáltal, hogy a többség passzivitásra hajlamos, egy elszánt gengszter szabad kezet kaphat. És nincs erő, amely ezzel szembeszállna. Én valahogy ilyennek látom, és ezért úgy gondolom, hogy ez egy politikai szélsőségek között hányódó ország.

Neked mi a véleményed erről az egész magyarság problematikáról? Hol van ennek a gyökere? Mintha a magyarsághoz való hozzáállás olyan választóvonal lenne az emberek között, amely egyszerre érthetetlen és átléphetetlen.

Én ezt nagyon rossz jelnek tartom, ugyanis azt gondolom, hogy ez a fajta agresszív nacionalizmus két esetben kerül előtérbe. Az egyik az, amikor a nemzeti állam szerveződik, amikor létrejönnek a nemzeti államok. Ott egyszer csak nagyon fontos lesz, hogy ki a magyar, ki a szerb, ki az oláh. Aztán ha egy ország stabilizálódik gazdaságilag, kulturálisan, és kialakult egy nemzeti állam, akkor ez az egész dolog eltűnik és beáll az, amit Szent István mond a fiához szóló intelmeiben: „Az egynyelvű és egyszokású ország gyenge és esendő. Ennélfogva megparancsolom neked, fiam, hogy a jövevényeket jóakaratúan gyámolítsad és becsben tartsad, hogy nálad szívesebben tartózkodjanak, mintsem másutt lakjanak.” Kossuthnak van egy nagy mondata: „Boldog Isten, hát mi köze a vallásnak a politikához? S a hazafiúi érzelmekhez? Én mindig szerettem külföldön azzal dicsekedni, hogy magyar hazánkban a vallási nézetek különbözősége nem húz választóvonalat a haza szent szerelmében eggyéfont hazafiak közé, s hogy a magyarnak, bárminő templomban, bárminő rítussal imádja is a mindenség megfoghatatlan végokát, van egy közös szent egyháza, a haza, amelynek oltárát felekezeti különbség nélkül, karöltve állja körül, s van egy közös religiója, a honszeretet.” Hogyha az ország rohadni kezd, hanyatlani kezd, akkor lassan minden kohéziós erő megszűnik, az emberek gazdaságilag ellenségei lesznek egymásnak, pénzügyileg, karrier szempontjából riválisok lesznek, és ha a kohéziós erők tönkremennek, csak ez az egy marad, hogy én magyar vagyok, te pedig egy rohadt zsidó. Ennyi marad. Akkor megint előtérbe kerül ez az agresszív nacionalizmus, mint az egyetlen összetartó erő, mint az egyetlen kohéziós erő az ország életében. Aztán ha megint stabilizálódik a helyzet, ha a gazdaság rendbe jön, akkor ez megint elhalványul.

Az elmúlt években a stabilizálódás irányában haladtunk és a helyzet e tekintetben mégis romlott. Nincs valami mélyebb történeti gyökere ennek?

Nem, mert azt gondolom, hogy ez a stabilitás nagyon aszociális bázison alakult ki. Ugyanis ha egy ország történetében hosszabb ideig kollektív nyomor van, akkor az emberi kapcsolatok a szolidaritás irányába tolódnak el. Neked sincs, nekem sincs. Ha mindenből van sok, ha neked is jut, nekem is jut, az megint pozitív kollektív helyzet. De van valami, ami legyilkolja az emberi kapcsolatokat: ez a hiány. Ez az ország nagyon hosszú ideig élt a hiány légkörében, és ez teljesen lezüllesztette az emberi kapcsolatokat szolidaritás meg erkölcs szempontjából, és ez borzasztó nehezen áll vissza. És a rendszerváltással megint versenyfutás kezdődött, hogy ki szerzi meg olcsón és még olcsóbban az állami vállalatot, ki gazdagszik meg, ki tudja kilőni a másikat. És ez az egész nagyon is az aszocialitás jegyében zajlott. Nem hiába cikkeznek rengeteget arról, hogy Magyarországon szétszakadt a szociális háló, ez valóban így van. Meg vagyok győződve róla, hogyha valaki Magyarországon egzisztenciálisan megcsúszik, és zuhanni kezd, akkor a mélybe zuhan, az öngyilkosságig, az ellumpenesedésig, és nincs kéz, amelyik érte nyúlna, amelyik megállítaná. Amíg én nem vagyok biztonságban egzisztenciálisan, vagy a fiam nincs biztonságban egzisztenciálisan, addig fütyülök arra, hogy a másik milyen krízisek és katasztrófák áldozata. Ejnye, mondom, jaj, mik vannak, és az ügy el van intézve. Itt egy nagyon nagy romlás után vagyunk, és amíg egy ország nem tud a polgárainak alanyi jogon - nem milliomos szinten, de polgári szinten - stabil egzisztenciát nyújtani, amíg az öregedéssel együtt a nyomorral kell szembenézni, és így tovább, addig nem lehet azt várni, hogy a szociális érzék kifejlődjön. Ugyanis nincs közös érdek. Azt hiszem, hogy a gyerekek őszinték voltak, amikor azt mondták, hogy nem fekszenek be egy féllábú nő mellé.

Mind a ketten nagyon sötétnek látjátok ezt a kort, és apokalipszist emlegettek. Szerinted isvan-e ebben a romlásban valamilyen szerepe a tudománynak?

Igen, van. A francia enciklopédisták, a középkor utáni humanizmus, a felvilágosodás, a reneszánsz nyomán életre kelt az európai kultúrában az a hit, hogy a világ racionálisan megérthető és megmagyarázható. A racionalitás képviselője pedig a tudomány. Ez a nagy racionalitás azután szült egy mítoszt, tulajdonképpen messianisztikus szereppel ruházta fel a tudományt. Azt hitték, hogy a tudomány meg fog minket váltani kollektív és egyéni bajainktól, csak idő kérdése. Az I. világháborútól kezdve ez a mítosz kezdett repedezni, majd összeomlott, mert kiderült, hogy a tudomány nagyon kétélű dolog. Mert egyrészt segít életben maradni, de másrészt segít meghalni is. A tudomány nyugodtan kiszolgál totális rendszereket, az emberirtás nagyüzemi módjait, áttöri a kozmikus sugárzástól védő ózonpajzsot, tönkreteszi a természetet. Már annyi a pszichológus, hogy ha egyet köp az ember, biztos, hogy pszichológust talál, de a kapcsolatok nem lettek se boldogabbak, se tartósabbak. A tudomány individuális és társadalmi szinten egyaránt megbukott messianisztikus szerepével, és az emberiség nem tudja elviselni a messiás elvesztését. Az apokaliptikus érzés abból fakad, hogy nincs helyette más, valamennyiünket el fog vinni az ördög. Nincs helyette más, csak gyenge próbálkozások az ősi gyökerekhez, a kereszténységhez, a zsidósághoz vagy a keleti egyházakhoz való visszatérésre, vagy a csodavárás, a kézrátétel, fényátadás, ami már hiszékenység és nem hit. Én azt gondolom, hogy ahol korábban a tudomány mítosza, messianisztikus reményei terpeszkedtek, most egy hatalmas lyuk tátong, és ettől az ürességtől elrémül, elborzad az ember.

Azt mondod, hogy lesz egy iszlám-keresztény háború. Mi lesz a vége?

Ha Kasszandra lennék, azt mondanám, hogy ebben a háborúban mindegyik kultúra elpusztul. Az iszlám is elpusztul, a kereszténység is elpusztul. Hogy mi jön utána, azt nem tudom, de másfajta hitvilág, másfajta ezoterika, másfajta erkölcs. Mind a két fél halálos kockázatot vállal, és senkinek nem lesz igaza, mind a kettő el fog pusztulni. Önmagában egyik sem életképes. Azzal, hogy egymás ellen küzdenek, egyben a saját rohadásuk ellen is küzdenek. Az európai kultúra is küszködik, és az iszlám fundamentalizmus sem más, mint küszködés a saját tönkremenésükkel. Halálra van ítélve mind a kettő. Amikor Zelk Zoltán kijött a börtönből, az volt az első mondata, hogy két történelmileg elavult világhatalom küzd a világuralomért. Ez a mi korunk tragédiája, mondta. Ő akkor a Szovjetunióra és Amerikára gondolt. Most is két erő csap össze, és mind a kettő pusztulásra van ítélve. Rettenetes nagy pusztulás lesz belőle, de talán valamilyen megtisztulási lehetőség is. (Popper Péter)

Ha tetszett a blog és most jársz itt először akkor ezt olvasd el: Társadalmi felelősségvállalás. Ha pedig megjött a kedved az adományozáshoz egy iskola számára akkor azt itt tudod megtenni: Én leszek ma az egyik legkirályabb arc! Nagyon szépen köszönjük!